Az NFL a sok pompa és pezsgővízesés mellett egy cudar világ a játékosok számára. Egy GM-váltást senki nem tud bekalkulálni, az újoncok meg ott játszanak, ahol draftolták őket, hogy aztán az új rezsim eltörölje a régiek által hozott döntéseket. Ez a helyzet áll fenn Buffalóban és San Franciscóban is.
A 49ersnél az utóbbi években folyamatos edzőváltások történtek, de 2017-től már a GM-csere is megtörtént. A John Lynch – Kyle Shanahan párosnak szilárd elképzelései vannak a saját filozófiájukat illetően, amibe nem minden játékos fér bele a jelenlegi keretből. Akkor sem, ha kivételesen egy első körös tehetségről beszélünk. Chip Kelly egyik fura dobása volt Joshua Garnett draftolása a 2016-os drafton, amikor az első kör végére felmozogtak, hogy elhozzák a Stanford guardját. Újonc idényében 11 mérkőzésen kezdett, míg a tavalyi esztendőt, immár az új stáb irányítása alatt teljesen kihagyta sérülés miatt, így bizonyítási esélye sem maradt. A 24 éves falember Jonathan Cooperrel és Mike Pearsonnal, két idén igazolt szabadügynökkel csatázik a kezdőért, és a beatwriterek nem lennének meglepve, ha Garnett maradna alul a csatában. Utóbbi azt is jelentheti, hogy nem lesz maradása a csapatnál, és kivághatják vagy elcserélhetik.
Hasonló sors várhat Shaq Lawsonra, a Buffalo Bills passzsiettetőjére is. A szintén a 2016-os draft első körében kiválasztott játékos eddigi két szezonja fikarcnyit sem igazolta a draftértékét, ráadásul Buffalóban is GM-és edzőváltás történt a pick óta. A 24 éves védő jelenleg a rotációs szerepért küzd, ami egy korábbi első körös játékoshoz képest méltatlan, de a teljesítménye és egészségi állapota nem segíti helyzetét. Mindössze 21 alapszakasz meccsre volt nevezve, de összesen 11-en kezdett, mivel a sérülések az ő életét is megkeserítették. Trent Murphy, Eddie Yarbrough és Owamagbe Odighizuwa is eséllyel pályázik Jerry Hughes túloldalára a védőfalban, és ha Lawson nem tudja ezt a triót maga mögé utasítani, akkor vélhetően lapátra kerül majd.
Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Legutóbbi hozzászólások
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?