Az utóbbi években a mérlegükön nem látszik, és erősorrendünkben mi sem várunk tőlük még túl sokat, de a Jets bizony győztes csapatot épít, igazi nyertes mentalitású játékosokkal. Nem nehéz észrevenni Mike Maccagnan general manager filozófiáját, hogy próbálja olyan játékosokkal feltölteni a keretet, akiknek a DNS-esében van a győzelem és egyszerűen utálnak veszíteni.
Ha megnézzük a Jets első három pickjét az utóbbi négy drafton, akkor láthatjuk, hogy egy kivétellel mind a 12 sok győzelmet elérő, nagy egyetemről érkezett:
- Leonard Williams, USC (25 győzelem, 14 vereség)
- Devin Smith, Ohio State (42 győzelem, 7 vereség)
- Lorenzo Mauldin, Louisville (28 győzelem, 6 vereség)
- Darron Lee, Ohio State (26 győzelem, 2 vereség)
- Christian Hackenberg, Penn State (21 győzelem, 17 vereség)
- Jordan Jenkins, Georgia (39 győzelem, 12 vereség)
- Jamal Adams, LSU (24 győzelem, 12 vereség)
- Marcus Maye, Florida (24 győzelem, 16 vereség)
- ArDarius Stewart, Alabama (31 győzelem, 2 vereség)
- Sam Darnold, USC (21 győzelem, 6 vereség)
- Nathan Shepherd, Fort Hays St. (a kivétel)
- Christopher Herndon, Miami (25 győzelem, 9 vereség)
Ezzel szeretnék erősíteni a csapat mentalitását. Olyan játékosokat akarnak, akik nem fogadják el a vereséget és nem süppednek bele a rossz játékba, hanem viszik magukat és egymást is előre a győzelmek elérése érdekében. Jamal Adams, a kiváló fiatal safety például így válaszolt, mikor arról kérdezték, hogy szokott hozzá a sok vereséghez újonc szezonjában:
Én nem szokok hozzá a vereségekhez. Én egy győztes vagyok, egy bajnok. Minden nap így élem az életem. Mindegy mikor a körülmények, én tolom előre a srácokat körülöttem. Haladni kell előre, a győzelmek meg jönni fognak. Arra koncentrálunk, hogy hogyan tudunk jobbak lenni minden egyes nap.
Szerintem inkább úgy érdemes megfogalmazni ezt a stratégiát, hogy a biztos játékosokra teszi le a voksát a Jets. Egy nagy egyetemről érkező játékosban sokkal kisebb a bust lehetőség. Erősebb ellenfelek ellen játszanak, intenzívebb edzések, magasabb szintű gameplanek. Sokkal kisebb szintet kell meglépniük, hogy az NFL-ben is megállják a helyüket. Az is igaz, hogy az ilyen játékosokban sokkal kisebb a kiaknázatlan lehetőség, mert a jobb edzők az egyetemen a lehető legtöbbet kihozták belőlük. Az igazán vagány csapatok pedig pont az olyan játékosokra csapnak le, akiknek a plafonjuk hatalmas az alacsony padló mellett, de bíznak az edzői stábban, hogy kihozzák a legjobbat belőlük. Ilyen volt a zseniális Wentz draft, a Pederson-Reich-DeFilippo edzői triumvirátussal.
hát, nem feltétlen kisebb a bust faktor a nagy egyetemek játékosaiban. Pl sokszor a körülötte játszó igazán jó játékosok miatt tűnhet X játékos is jónak. Pl Darron Lee nem volt egy túl biztos játékos, már akkor is boom or bust volt, meg Devin Smith is (Hackenbergről nem is beszélve, de azt talán ne vegyük ide)
Szóval szerintem ez azért egyén-függő és nem tudom, hogy lehet-e ennyire általánosítani.
Pedig Hackenberg a tökéletes példa, mert ő abból élt meg 2013-ban, hogy Allen Robinsonra fel dobott minden labdát. :D Miután draftolták Robinsont visszaesett. Majd jött Barkley mögé 2015-ben és megint elfogadható volt.
“Egy nagy egyetemről érkező játékosban sokkal kisebb a bust lehetőség.”
Na ez frappáns válasz volt, el kell ismernem. :D
Jó lehet ez a fajta válogatás a GM részéről, de szerintem több olyan játékos van, aki bár szívott az egyetemen (nyilván képletesen…), nem ment neki annyira, és ég a vágytól, hogy az NFL-ben bebizonyítsa, hogy az edzője rosszul ítélte meg őt, rossz helyre rakta, nem volt szerencséje stb. Azok közül, akik túl sok sikerélménnyel érkeznek az NFL-be, szerintem igen nagy százalékban lesz bukta, mert az illető elhiszi, hogy a bab is hús. Mint sok más dologban, szerintem itt is az arany középút lenne az ideális. A “győztesek” önbizalommal töltenék fel a “veszteseket”, míg a “vesztesek” esetleg (ha arra van szükségük) alázatra tanítanák a “győzteseket”. Ez a GM-ötlet egyébként azért veszélyes, mert ha ezt egy Patriots vagy Steelers alkalmazza, amely két csapat alapvetően egy-egy győztes franchise (magyarán a történetük során a győztesek közé lehet őket sorolni), akkor nem lenne akkora koppanás a játékosoknak. De a Jetsnél a “győztes mentalitású újoncokkal” azt megértetni, hogy építjük a győztes csapatot, ami most még szar, de majd 2-3-4 év múlva milyen tök jó lesz (TALÁN…), nem hiszem, hogy beválhat. Ha csak erről szólna az NFL, túl egyszerű lenne. A francia válogatott kiment a 2002-es világbajnokságra az angol, az olasz meg a francia bajnokság gólkirályával. Itt még az sem garancia a győzelemre, ha a legjobb csapatról van szó.
Szerintem az elég gyengécske válogatási rendszer lenne, ha ez lenne a fő tényező egy-egy játékos kiválasztásában. A Jetsnél egy romokban lévő gárdát kellett újraépíteni T-Rex után. Tényleg fókuszáltak a morálra, a legkisebb potenciális fenyegetést jelentő veteránokat mind kirúgták, és nem lettek gyengébbek a várakozások ellenére sem. Azért a győztes mentalitáson lehetne még csiszolni, tavaly a Jets a 4. negyedekben szánalmas teljesítményt nyújtott, egyszer sem fordított, míg ellene viszont számos alkalommal fordítottak komoly hátrányból.
Amit igazi gondnak érzek, hogy a jelenlegi, amúgy rendkívül szimpatikus HC nem egy támadó guru, és akkor finoman fogalmaztam. És nincs olyan támasza sem, aki kisegítené. Nem látom a víziót, ami felé megy az építkezés O fronton. Darnold kétségtelen nagy tehetség, de nagyon könnyen megéghet, ha korán mély vízbe dobják. Pont az ő rengeteg TO-ja nem kell a Jetsnek. Ha nem iskolázzák, fejlesztik tudatosan, akkor egy újabb hatalmas csalódás lesz, nekik szerintem Rosen jobb választás lett volna.