A Baltimore Ravensnél új időszámítás kezdődött azzal, hogy a vezetőség megköszönte Joe Flacco munkásságát és kijelölte az új vezért Lamar Jackson személyében. Mindeközben az AFC North csoporton belül is jelentősen átalakulhatnak rövidtávon az erőviszonyok. Így ha a Ravens továbbra is rendszeres résztvevője szeretne lenni a januári küzdelmeknek, akkor mindent meg kell adni a csapatnak, hogy a Jackson jelentette hendikeppet valahogyan ellensúlyozni tudja a gárda.
A holtszezonnak nem a legjobb anyagi lehetőségekkel vághattak neki Eric DeCostáék, de a Flacco cserének, valamint Eric Weddle kivágásának köszönhetően hip-hop 35 570 157 dollárja van a fizetési plafon alatt a Ravensnek az overthecap adatai alapján.
Járt utat a járatlanért? Hiba lenne.
Ha valami évek óta kiválóan működik Baltimore-ban az a védelem, – többek közt tavaly is a D# rántotta be a rájátszásba a csapatot, ahol aztán a Chargers ellen sokáig nyitva hagyta a lehetőségét egy Patriots elleni kiesésnek – így a lejáró szerződésű védők megtartása lehet a prioritás a csapatnál. Közülük is kiemelkedik C.J. Mosley, aki ligába kerülése óta alapköve a Ravens védelmének és ugyan ligaszinten nem helyezzük posztján a legmagasabb polcra, egy rendkívül kiegyensúlyozott játékosról beszélünk.
Egy ilyen játékost bárhol tárt karokkal fogadnának, így abban az esetben, ha Baltimore-ban szeretnék tartani, akkor elég mélyre kell nyúlni abban a bizonyos zsebben, azonban ez minden bizonnyal nem fog megtörténni, ugyanis nem tették rá a franchise taget, ami jelzi, hogy nem ragaszkodnak hozzá mindenféleképpen. Tavon Younggal korábban már sikerült megállapodni, így a két legfontosabb szabadon igazolhatóvá váló védője közül az egyikkel már nem kell foglalkozni.
Tiszteled a tekintélyt? Ajánlott.
Terrell Suggson az utóbbi években egyre jobban látni az öregedés jeleit, különösen ha futás elleni védekezésről van szó. Ez persze magától értetődő, hiszen 37 évesen már veszít az ember a robbanékonyságából és sebességéből. A rutinja, a játékintelligenciája és az a mentális plusz, amit a jelenléte jelent a csapatnak, az konstans. Pass rushban pedig még mindig hasznos láncszeme volt a Ravens front7-jének. Igaz, 2018-ban már csak a snapek 71%-ában volt a pályán, de így is bőven lendíteni tudott a védelmen. Abban biztosak lehetünk, hogy Suggsnak esze ágában sincs elhagyni Marylandet és kis túlzással bármilyen papírt aláír a pass rusher, amit DeCostáék az orra alá tesznek. Ilyen körülmények között pedig hiba lenne nem megtartani.
Gondolj a jövőre!
Za’Darius Smith évről évre folyamatosan épül be a Ravensbe, idén pedig nagyszerű szezont zárt. Egy igen tisztességes összegre számíthat akár a piacon, akár Baltimore-ban.
A resztli: A kezdő védőfalból Brent Urban szerződése jár le, de mivel a Ravens 3-4-et játszik, ahol a defensive endek nem igazán tudnak egyébként sem kiteljesedni, ezért az ő visszaigazolása nem számít prioritásnak.
Ahonnan még John Brown is hiányozhat, ott nagy a baj.
Ha végig nézünk a csapat rosterén, a WR-ek között ezzel a névsorral találkozhatunk: Willie Snead, Chris Moore, Jaleel Scott és Jordan Lasely. Ezt a veretes felhozatalt látva nem is nagyon van szükség ecsetelni, hogy mennyire is fontos John Brown visszaigazolása. Brown tavaly csapata legjobb elkapója volt, Crabtree kivágása után pedig nem maradt igazi kezdő WR matériája a Ravensnek. Persze Lamar Jackson színrelépésével az ő statisztikái – ahogyan minden elkapóé – romlottak, de alapvetően ismeri a rendszert, talán már Jackson limitált képességeihez is alkalmazkodni tud. A piac idén nem hemzseg a remek elkapókban, cseretőkéje meg nem nagyon van a gárdának, így meg kell becsülni ezeket az apróbb morzsákat is Baltimore-ban. Ő pedig pont ilyen.
Ami a támadósor további részét illeti: Futókkal tele van a padlás, így sem Ty Montgomery, sem Javorious Allen nem fog hiányozni a csapatból. Ez elkapók névsorát még kiegészíthetjük Quincy Adeboyejoval aki ERFA lesz, hasonlóan az RB Gus Edwardshoz, akivel kapcsolatban nagy reményeket táplálnak Baltimore-ban. A tight endek közül már csak Maxx Williams újraigazolása lehet kérdéses, hiszen azzal, hogy Nick Boyle-t magához láncolta a csapat további 3 évre, így már nem is olyan kardinális kérdés Williams sorsa.
Mi lesz Jimmy Smith-szel?
Jimmy Smith a kakukktojás a listán, hiszen az ő szerződése még él. Talán túlságosan is. Az elmúlt három évben egyszer sem tudott 12 mérkőzésnél többet játszani a csapatban ilyen-olyan sérülések miatt. Ugyan a Ravens legjobb cornerbackjéről van szó, az esetében túlzás az a majdnem 16 millió dolláros cap hit, amivel 2019-re terheli a csapat fizetési plafonját. A kivágásával még a 6.5 millió körüli dead money-val is 9.5 milliót spórolna a Ravens. Az így felszabadított összeggel már jelentős igazolásokat is nyélbe tud ütni a csapat az igazi hiányposztokon. Kivágni luxus lenne, ellenben egy szerződésmódosítás nemcsak logikus, hanem fair lépés is lenne.
És mibe fektessen?
Túl sok hiányposztja nincs a csapatnak, amik viszont vannak, ott instant, azonnali kezdőre van szüksége a gárdának. Az egyik legszínvonalasabb free safety piacra van kilátás, azzal pedig hogy Weddle-t lapátra tette a csapat, mindenképpen gondoskodni kell az utánpótlásról. Valamint a linebacker sor is bőven erősítésre szorul, akár marad Mosley, akár nem. Habár a WR piac nem hemzseg a kiválóságoktól, Jackson miatt nem feltétlen lenne ostobaság egy olyan elkapót hozni, aki egyfajta biztonsági célpontként funkcionálhat. Csereirányítóra csak abban az esetben lesz szüksége a gárdának, ha Robert Griffin III-at nem hozza vissza gombokért a csapat. Érdemes lehet még a belső támadófalat is megerősíteni.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”