Connect with us

Draft

Daniel Jones

Az irányítóprospectek között minden Kyler Murray körül forog idén. A többiek csak epizódszereplői lesznek a draftnak, pedig könnyen lehet, hogy Murray-n kívül még hárman elkelnek az első körben. Közülük a legkevesebbre Daniel Jonest tartják jelenleg, de vannak olyan tulajdonságai, amibe könnyen beleszerethet egy-két csapat.

 

 

Jones az irányítók között a legjobb fizikai paraméterekkel rendelkezik. Kellően magas, erős felsőteste és izmos lábai vannak, testsúlya is pont megfelelő. Nagydarab, de mégsem gondolnánk egy pillanatra sem hogy lomha, hanem inkább izmosnak és energikusnak tűnik első ránézésre is. Nem egy Cam Newtonra kell gondolni, de a jelenlegi mezőnyben is kevés jobb testfelépítéssel játszó QB van.

 

A nagy test azonban nem azt jelenti, hogy nem atletikus és gyors. Jones egyik nagy erőssége, hogy lábon is veszélyes. Nem olyan fürge és gyorslábú, mint Murray vagy a profik között Wilson, de megiramodásaiban sok veszély lehet. Lábmunkáját a passzjátéknál sem érheti panasz, a zsebben komfortosan mozog, többek között azért, mert menekülési képessége kényelmet és biztonságot nyújt neki. Termetéhez képest könnyeden táncikál a zsebben, ha beomlik a fal széle, akkor sem esik pánikba. Kicsit talán sokszor kezd menekülni, mert nem érzi, hogy a nyomás pontosan mikor ér oda hozzá, de általában jól használja ezt a képességét.

 

 

Technikáját a Manning testvérek mentorának segítségével fejlesztette, így az NFL-ben megkövetelt dobások nagy részét tudja. Én személy szerint a touch passzit szeretem, amiken látszik, hogy ösztönből jönnek és jól is helyezi őket. Ez azért különösen fontos, mert ezeket a dobásokat nagyon nehéz fejleszteni, így akiben nincs meg a képesség, az soha nem fogja olyan tökéletesen megdobni ezeket a labdákat, mint akinek tehetségből jön.

 

 

Ugyanez igaz a hosszú labdáira is. Ezeket már messze nem dobja olyan szépen és a pontosságával is akadnak gondok, de maga a dobómozdulattal nincs baja. Felsőteste és karja is erős (bár nem a legjobb még a classon belül sem), így nem kell felesleges mozgást belevinnie, karból megtudja oldani a 20 yardon túli labdákat is. A nagyobb probléma itt a pontossága. Ha nincs szűk őrizet alatt az elkapója, akkor valószínűleg megoldja a helyzetet, de ha nagyon pontosan kell megdobnia az elkapójának a külső vállát például, akkor bajban lehet.

 

Szintén ide tartozik az első nagyobb negatívum is. Jones az egyetemen olyan rendszerben játszott, ahol általában az első olvasását kellett megdobnia. Ennek megfelelően nem túl jó a pálya végigpásztázásában, további readek olvasásában. Ha a tervezett játékot jól védekezi a védelem, akkor nagyon sokszor a biztos menekülést választotta más elkapó keresése helyett. Rosszabb esetben addig toporog, amíg odaér a nyomás hozzá.

 

A legnagyobb kritika azonban a labdáinak sebességét illeti. Dobásainak nincs gyorsasága és ez nem csak a hosszú passzait érinti. Válla nem elég gyors, flexibilis, hogy nagy sebességgel szálljanak a labdái. Ha sokáig nézi a célpontját és kis helyre kell bedobni, akkor majdnem minden esetben odaér a védő még a labda érkezése előtt. Ilyen szempontból a legcsúnyábbak a quick out passzai, amik nem csak lassúak, de általában rosszul helyezettek is. Válla viszonylag erős, de nem elég gyors, így a lőtt labdákat egyáltalán nem várhatjuk tőle.

 

 

Ezt a hiányosságát sokszor leplezi egy ideig, hogy Jones kifejezetten okos irányítónak számít. Jól olvassa a védelmet, észreveszi ha át kell hívnia a játékot és folyamatosan fejlődik. Ezen kívül kerüli a nagyon kockázatos dobásokat, tudja mikor célszerű benyelni a sacket és mit képes megdobni. Ennek köszönhető például, hogy egyetemi karrierje során kevés eladott labdája volt.

 

Ugyanakkor nagyon kevés klasszis, szemkápráztató játékot is várhatunk tőle. Nem csak a kockázatkerülő miatt, de a már említett problémák miatt is. Szűk helyre, főleg hosszú labdáknál nem tudja bedobni, rövid passzoknál pedig a gyorsaság fog eszméletlenül hiányozni. Ha nincs egy kicsit üres elkapója, akkor nagy bajok lehetnek.

 

 

Elsősorban egy stabil irányítónak gondolnám, de nem olyan játékos, aki magasabb szintre tudja emelni a csapata játékát, ezért nem is várom, hogy sokan kimondottan vadásszanak rá. A technikája megvan és okos játékos, de pont olyan dolgokban vannak hiányosságai, amik nagyon nehezen és lassan fejleszthetőek csak.

 

Én jelenleg úgy gondolom, hogy nem fog elkelni az első körben, ha mégis az csak azért lesz, mert nagyon el lesz keseredve egy csapat és a másik három QB már a top10-ben kimegy. Elsősorban olyan csapatnál lehet helye, aki a védelemre épít, nem szeret sokat kockáztatni és futójátékával akar aratni. Elsőre a Jaguars, a Redskins és a Dolphins ugrik be, de valószínűleg inkább a második pickjüket szeretnék Jonesra áldozni.

 

8 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
8 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
d zoli
d zoli
2019-04-14 23:03

Nincs egy olyan prospectetek aki
-túl vékony
-rossz a testfelépítése
-nem elég atletikus
-hiányzik belőle a gyorsaság
-kevés az ereje
-nem szép a spirálja
-szisztéma qb aki a profik közt leég

És mellékesen csinált pár durva comebacket?

Kovács Levente
Kovács Levente
2019-04-14 23:43

Sanszos az 1/17 Giants.

Utólag Okos Kapitány
Utólag Okos Kapitány
Reply to  Kovács Levente
2019-04-26 10:44

A Giants összejött, csak az 1/17 nem

Kovács Levente
Kovács Levente
Reply to  Utólag Okos Kapitány
2019-04-26 19:32

Hát így reach. Az ídő majd megmondja mekkora.

8
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x