Jon Gruden meglepően jó holtszezont hozott le eddig, és bőszen elkezdte felhasználni a draftpickeket is játékosokért cserébe. Azért a várakozásokkal ellentétben mégsem Vegasra épít csak csapatot, már most elkezdett hatalmas szerződéseket kiosztani, így talán még érdekesebbé téve a 2019-es szezont az AFC-ben.
Érkezett
Antonio Brown (trade, 3 év/50.125M, 30.125M teljesen garantált) – a holtszezon egyik legnagyobb híre, hogy a Raidersbe érkezett Antonio Brown egy harmadik és egy ötödik körös pickért cserébe, majd azonnal megkínálták egy gigaszerződéssel. Önmagában tőle nem lesz worst to first a Raiders elkapói gárdája, de Tyrell Williams (és JJ Nelson, illetve Luke Willson) érkezésével azért be lehet adni a pályázatot egy top 10-es csapategységre.
Trent Brown (4 év/66M, 36.25M teljesen garantált) – Brown a tavalyi év szenzációja, hetedik körösként, harmincnál is kevesebb kezdéssel a tarsolyában a Patsben Dante Scarnecchia keze alatt az egyik legígéretesebb fiatal LT lett. Fiatal, képezhető, és egy falemberre éhes csapatnak talán még meg is fogja érni. Rizikós szerződés hatalmas upside-dal.
Lamarcus Joyner (4 év/42M, 16.7M teljesen garantált) – Joyner a csillagokat is lehozta az égről utolsó két évében, de a Ramsnek egész egyszerűen nem volt rá pénze, és inkább Weddle érkezett olcsóbban. Évekig stabil kezdő lehet, ő és Joseph együtt nagyot robbanthatnak.
Tyrell Williams (4 év/44.4M, 10M teljesen garantált) – Williams volt a legnagyobb név a piacon a posztján, és meg is kapta a paydayt, ami Los Angelesben nem történhetett volna meg. Mély célpont, tökéletes komplementere lehet Antonio Brownnak. Terhelhető WR1-ként is akár, és slotból is képes dolgozni, bár keveset volt itt.
Brandon Marshall (1 év/4.1M, garantált ismeretlen) – Marshall sem akkora májer már, mint régebben, de még mindig képes lehet egy veterán fejével és tapasztalatával besegíteni LB-poszton. Ennyi pénzért meg pláne.
Isaiah Crowell (1 év/2.5M, garantált ismeretlen) – az egyetlen tapasztalt futó a csapat rosterén jelenleg, és róla tudni, hogy – ha a teste is bírja – megbírkózik meccsenként 10-15 kísérlettel. Nem látni, mit tervez Gruden és Cable a futójáték terén, de ekkora szerződéssel nem merném azt mondani, hogy biztos megéri az 53-as rostert.
Vontaze Burfict (1 év/2M, 300k teljesen garantált) – a liga címeres türhője nem csupán Brownnal együtt léphet az edzőpályára, de mindezt Gruden keze alatt teheti, akinek nagyon elkélt egy veterán, nagyot ütő, balhés LB.
Daryl Worley (1 év/3.095M) – Worley egy ígéretes játékos még mindig, egy második körös tenderért megérte megtartani.
Luke Willson (még ismeretlen)
JJ Nelson (1 év/1M, 75k teljesen garantált)
Mike Glennon (1 év/1.95M, 1.4M teljesen garantált)
Hosszabbítások
Dwayne Harris (1 év/1.6M, 275k teljesen garantált)
Lógnak a levegőben
Marshawn Lynch, Martavis Bryant, Brandon LaFell, Doug Martin
Távozók
Jordy Nelson (visszavonult), Jared Cook, Jon Feliciano, AJ McCarron, Rashaan Melvin, Donald Penn
Értékelés
A WR-osztagot feltöltötték a lehető legjobb módon, igaz nem olcsón. A fal bal széle meg lett javítva, a draft mélysége okán pedig guardot is találhatnak, ha kell. Az ingatag LB-sorba érkezett két veterán, és lényegében a pass rush és a secondary érdemel még figyelmet, mindkettőre lesz mód a draftról hozni embert, főleg négy húzással az első két körben (ebből amúgy ki is jöhet simán egy pass rusher, egy safety, egy CB, meg egy LB, ha úgy tetszik). Teljes értékű csapatot húzhat fel Gruden a 2019-es szezonra, a free agency pedig még enélkül is simán jó nálam.
A
Legfrissebb cikkeink
- Bántalmazással vádolják és kilakoltatnák a Bengals újonc elkapóját
- Terjed a tűz LA-ben, vésztervként Arizonába költözhet a Rams-Vikings összecsapás
- A 49ers ki fogja vágni Javon Hargrave-et
- Íme a játékosok által megszavazott All-Pro csapat
- FK! All-Pro 2024
- Jönnek az elődöntők – Szombati beszámoló #15
- Triple Coverage #576 – Díjazott és All-Pro kibeszélő
- Into the offseason Ranking
- Ismét itt a rájátszás tippjátékunk!
- FK! Díjkiosztó
- FK! Rájátszás jósda 2025
- David Montgomery már jövő héten visszatérhet a Lionshöz
- Jerry Jonesnek esze ágában sincs lemondani a GM-pozícióról
- Ezt a négy csapatot lehet kötelezni a Hard Knocksra
- Kirúgta védő- és special team koordinátorát is a 49ers
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on FK! Rájátszás jósda 2025
- Pedro44 on Bántalmazással vádolják és kilakoltatnák a Bengals újonc elkapóját
- Hurrá Torpedó on FK! Rájátszás jósda 2025
- Sigismundus on Into the offseason Ranking
- ThySoul on FK! Rájátszás jósda 2025
- bjeela on FK! Rájátszás jósda 2025
- bjeela on Into the offseason Ranking
- katonadani on FK! Rájátszás jósda 2025
RIP Denver. Azért a KC is aggódhat. Ez biza jól sikerült. Egy jó drafttal kemények lesznek. Grudennek úgyis mániája a Pecc. No hajrá amíg Tibi játszik.
Vagy valami nagyon finomat főz Gruden a boszorkánykonyhában, vagy maradnak a levesben. Vízválasztó szezonnak néznek elébe. Csakúgy, mint a Lions vagy a Browns.
Egyelőre nem látom, Carr mitől kezdene hirtelen 10+ yardra látni és dobni.
Tavaly előzetesen nagyon sok bizalmat szavaztam Grudennek, de a mutatványa hamar kedvemet szegte. Sikerült egy elég alacsony szintről is lépni tavaly egy nagyot hátrafelé. Most megint elengedtek hiányposzton top játékost, és aztán hoztak váratlanul néhány sztárt is. Antonio Brown nagy fogásnak tűnik, de vannak kétségek azért vele kapcsolatban is. Nyilván a drafton lehet tovább erősödni, vannak cédulák jókedvvel, bőséggel. Indokolt lenne egy komoly előrelépés a részükről, de a tavalyi miatt, nehezen hiszem el nekik egyelőre…
Ne AB miatt legyenek kétségeid, inkább Carr miatt. Brown bárkinek nagy fogás lett volna, viszont kételkedek abban hogy Carr valaha is meg fogja találni őt a pályán. Tyrell meg ezzel a mozdulattal ásta el a karrierjét, ha ő lesz a mélységi célpont sose kap labdát? Bold ide is: Carrt elcserélik a phinsbe,felmozognak 1/1-re és behúzzák… Haskinst?
Annyira mondja Gruden, hogy megtartják Carrt idén, hogy alighanem lecserélik. Legalábbis eddig így ment a kommunikáció. Meg beleillene a káosz elméletbe, amit eddig előadnak.
AB nagy fogás mint elkapó, ha tartja a formáját, amit valószínűnek tartok, erre az évre legalábbis. Az egyéniségével vannak bajok. Aligha lesz botránymentes az öltöző. Mindig volt benne egy sértettség, frusztráció az egész ligával szemben. A kései draftja miatt például ezt nyilatkozta többször is: “84-es a mezem, ami mindig arra emlékeztet, hogy 8X4, ami 32, ennyi csapat mellőzött ötször köztük a Steelers is.” Meglátjuk.
Semmiféle koncepciót nem kell keresni Gruden manővereiben, egyszerűen felb*szta magát az Oaklandi vezetés miatt, és szeretné a középső ujját mutogatni a buszból, ami elrepíti Vegas felé :D