A Colts jelenlegi játékospolitikáját ismerve a draft a legfontosabb esemény az uborkaszezonban. Ez idén sem volt másképp, mivel a piacon megint nem volt túl aktív Ballard és csapata, de a játékosbörzébe már annál több időt és munkát fektettek. Hiányposzt volt bőven a három napos esemény előtt, főleg a védelmet kellett erősíteni playmaker játékosokkal. Nézzük, hogy sikerült nekik!
Mivel az előző szezonban rájátszásba jutottak, így idén nem volt top pick a kezükben. Az első körből így ki is cseréltek – a Washington volt a partner –, mert az ő kiszemeltjeik még a második körben is bent voltak. A 26. választás helyett kaptak egy 19-es és egy 20-as második kört, ami mindkét csapatnak jó, hiszen a Redskins így el tudta vinni a sokat csúszó Montez Sweatet, a Colts pedig kapott két jó picket cserébe, és az sem kizárt, hogy ezzel jövőre egész elől választhatnak majd.
Második nap
A második napon rögtön a Cardinals után jött az első érkező, Rock Ya-Sin, CB. A Temple végzőse a sok sebből vérző secondarybe kellett, és első ránézésre nagyon illik a csapatba. Ha pályára kerül, nem ismer kegyelmet és végig pörög, amíg nem hall sípot. A Senior Bowlon mutatott teljesítménye után került feljebb a csapatok boardjain, főleg zónázásban rejlik az erénye, és a Colts pont ezt használta a legtöbb alkalommal. A foci előtt birkózásban volt Georgia állam bajnoka, ami a szereléseknél hasznára lehet, hogy ismer egy-két fogást onnan – a keménysége mindenesetre megvan. Egy ilyen típusú gyors és atletikus játékos már hiányzott cornerback posztra, várhatóan az öltöző kiemelkedő alakja is lehet rögtön első évében. A lábmunkában még azért van hova fejlődnie, ezen kell majd szeptemberig dolgoznia.
A Redskinstől kapott második körös pickkel Ben Banogu, LB lett a csapaté. Újabb játékos a védelembe, de itt már azért voltak, akik felszisszentek, hogy korai volt ez a pick. Ballard kiemelte, hogy előző évben a két falat erősítette draftról, idén pedig playmaker játékosokat választ majd. Banogu pont beleillik ebbe az elképzelésbe. Nagy termete ellenére megvan a megfelelő gyorsasága és rendre odaért az irányítókhoz. De minden bizonnyal nem csak a sack és fumble lesz majd a statisztikájában, hiszen a játékokat is jól átlátja és nem sok futó vagy elkapó tudta megverni lábon a TCU játékosaként. Leonard tavalyi játékához lehet így előre majd hasonlítani, hiszen az előző év legjobb újonc védője is mindenhol ott volt a pályán, amikor az ellenfélnél volt a labda. A Banogu-Leonard párost azért érdemes majd figyelni a ’19-es szezonban. Persze attól, hogy az egyetemen mit láttunk, még nem biztos, hogy a profik között is ugyanerre lesz képes, de azért nem véletlen volt ilyen magasan Ballard boardján. A hiányosságok is Leonardra hajaznak, a szereléseket nem feltétlen tudta végig vinni és többször kiszabadult karjaiból az ellenfél.
A saját második körös választáson a támadósor lett erősítve Parris Campbell, WR személyében. Ha ki kellett volna emelni egy hiányposztot offense oldalon, az mindenképp az elkapó lett volna. Hilton mellé idén érkezett még Funchess, de azért ráfért Campbell érkezése a Coltsra. Luck kapott egy újabb gyors célpontot, így már nem lesz elég a hosszú passzoknál csak Hiltont levédekezni. A korábbi atlétikai futó sebessége kiemelkedik és már július óta külön figyelte őt a csapat. Azt már külön ki sem érdemes emelni, hogy elhivatottsága nagyon passzol a Colts elképzeléseibe, hiszen Indianapolisban nagyon fontos, hogy csak olyanok kerüljenek, akik nem bontják az egységet és mindent megtesznek a csapat sikeréért. Várhatóan hosszú labdákkal keresi majd Luck, hiszen ebben nagyon erős Campbell. Ha ki kell emelni hiányosságot, akkor az útvonalak futásánál és játék olvasásnál lehet probléma.
A pénteki nap utolsó választásaként újra a védelem került előtérbe, Bobby Okereke, LB érkezett McAffe legendás bejelentésével. Egy újabb játékos a Stanfordról, onnan jó emlékei vannak a szurkolóknak. Okereke karjai extra hosszúak, és poszton belül mindenütt bevethető. Rá is igaz, hogy nem voltak problémái az egyetemen és a lelkét is kiteszi a pályára. Őt is Leonardhoz hasonlítják, bár nála azért már van pár negatívum is. Elsősorban a karját próbálja mindig használni és ezzel nem feltétlen tud mindig eredményes lenni és az irányváltás sem a legnagyobb erőssége, ezért lábon könnyebben verhető.
A második nap után büszke lehetett magára a staff, hiszen az előre eltervezett szerint ment minden. A védelembe több olyan játékos érkezett, akitől azt várják, hogy uralják majd a pályát defense oldalán. Az egyik legnagyobb probléma az irányítóra helyezett nyomás hiánya volt 2018-ban, ebben segíthet elsősorban Banogu. A hosszú játékok megállításában Ya-Sin lehet hasznos, és persze Lucknak is érkezett egy nagyon gyors célpont Campbell személyében, ami már hiányzott.
Harmadik nap
Lezárásként még hat játékos érkezett. Az egyetlen negyedik körös választással Khari Willis, S, akiért feljöttek egy Raidersszel való cserével. Itt is egy komoly hiányposztra érkezett ember. Hooker (ha egészséges) bizonyítja, hogy megérte annak idején az első kört, de mögötte itt is van egy szakadék. Várható volt esetleg, hogy a második napon már hoznak valakit a posztra, de ez nem történt meg. Willis jól olvassa a játékot és a keletkező lyukakra jól érkezik meg. Hiányossága is van, ő nem egy jó atléta és ezért a sebességgel és az irányváltással is lehetnek majd problémái. Mindenesetre nem áll megoldhatatlan feladat előtte, hogy bekerüljön a kezdőbe.
Az ötödik körben újra a secondary erősítése jött előtérbe Marvell Tell, CB személyében. Egyetemen safety volt Tell, de a hírek szerint Eberflusék feladata lesz, hogy CB-t faragjanak belőle. Egy újabb jó és magas atléta került a csapathoz, sebessége és irányváltása egész jó. Az útvonalakat jól olvassa, de az irányítóval szemben ez már nem igaz rá. Nem feltétlen ördögtől való, hogy cornerback lesz, hiszen a legtöbb hiányosságai inkább leghátul jönne ki.
Ezek után jött a legmegdöbbentőbb pick, E.J. Speed, LB. Ebben a választásban van a legtöbb rizikó, sokaknak még a boardján sem volt rajta Speed, így eléggé meglepődtek, mikor kiderült, hogy a Tarleton State-ről érkezik. Összesen hat játékos került a ligába innen, és ezek közül is Speed volt a legmagasabban draftolva. Állítólag bűnszövetkezetben való részvétel miatt folyt ellenne nyomozás is, más történetek arról szóltak, hogy azért nem ment nagyobb egyetemre, mert a rákban szenvedő örökbefogadott testvére mellett szeretett volna maradni. Atletikus játékos ő is, sebességében bízhatnak majd, de nagyon sok kérdőjel van mellette, hiszen nem nagyon játszott “komoly” mérkőzést karrierje során.
Az utolsó két körre maradt három választás. Gerri Green, DE, Jackson Barton, OT, Javon Patterson, C. Az elmúlt években szokásos volt a korai pick a falba, de miután végre összeállt Luck előtt az öt ember, így csak rotációs játékosok kellettek idén. A hetedik körben érkezett egy tackle és mellette még a sérülékeny Kelly mögött van esetleg esélye pályát látni majd Pattersonnak is, aki élhet majd a lehetőségekkel.
Összegezve a címet lehet megismételni, azt kaptuk, amit vártunk. Ballard azt ígérte, hogy ebben az évben playmaker játékosokat hoz a három nap alatt, ez így is lett. A védelem volt terítéken főként, hiszen a tíz választásból hét oda ment. Azonban érdemes kiemelni Campbellt is, akivel egy minimum top 5-ös, de egyesek szerint top 3-as offense jött létre Indianapolisban. A kinti sajtóban már most oda vannak az összes választásért, de ez köszönhető annak is, hogy tavaly jól sikerült a draft. Ez azonban nem jelenti azt automatikusan, hogy idén is ez lesz. Magasra tette Ballard a lécet 2018-ban, az biztos. E.J. Speed játékát is érdemes lesz majd figyelni, a semmiből került elő a neve, és valamit nagyon láthatnak benne Ballardék, hogy elhozták. Értékelés: A.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Nekem tetszik ez a draft, néztem videókat amiket régebben posztoltatok róla, okosan építkezik a Colts.