Tegnap tartották a legutóbbi league meetinget (a ligatalálkozó elég hülyén hangzik, így maradok az angolnál), ahol több dolog is szóba került. Kihirdették például a 2021-es és 2023-as NFL Draftok helyszínét – amiről külön írtunk -, de más témákról is beszéltek, illetve döntöttek is az illetékesek.
A Combine-nal kapcsolatban kiderült, hogy marad az esemény Indianapolisban legalább 2021-ig, és utána is éves opciókat iktattak a szerződésbe. Változás viszont, hogy a pályán lévő gyakorlatok átkerülnek amerikai idő szerint délutánra és estére (csütörtökön, pénteken és szombaton), így főműsoridőben nézhetik a 40 yardos időket és a pozíciós gyakorlatokat az amerikaiak – nekünk meg ismét jöhet az éjszakázás.
A tulajdonosok felhatalmazták a Versenybizottságot, hogy változtasson a pass interference büntetések visszanézhetőségén. Erről írtunk már korábban, minden bizonnyal ez azt eredményezi majd, hogy a két perces figyelmeztetésen belül is az edzők kérhetik csak a DPI-OPI büntetések visszanézését challenge formában, és nem lesz automatikus review. Ezen felül a Hail Mary játékokat sem lehet majd visszanézni.
A Chiefs által bedobott és más csapatok által is támogatott hosszabbítás-szabály módosítását – azaz hogy mindkét csapat biztosan megkapja a labdát – elnapolták, jövőre foglalkoznak majd az üggyel (hátha akkor nem lesz felhajtás körülötte, jegyezhetjük meg rosszmájúan).
A mérkőzések időpontjával kapcsolatban is volt kisebb változás, a Divisional körben a vasárnapi meccsek átkerülnek magyar idő szerint 19 óráról és 22:40-ről 21 órára és 0:30-ra.
Ezen felül edzésmódszereken is változtattak a ligában, betiltották például az Oklahoma Drillt a játékosok egészségének érdekében.
Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: A Patriots kirúgta Jerod Mayót!
- Megkezdődött a bűnbakok gyártása a Brownsnál
- A Jaguarsnak jó eséllyel ki kell rúgnia a GM-ét, ha top edzőt akar
- Sivatagi Rohamkukacok az FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024-es bajnoka!
- A szezon legnagyobb csalódásai
- Autóbalesete volt a Buccaneers kezdő safetyjének
- Kihagyja a rájátszás elejét a Ravens legjobb elkapója
- Egészen elképesztő, amit Lamar Jackson és Derrick Henry csinált idén
- Már senki se veszi el Chase-től a Tripla Koronát
- A Ravens behúzta az AFC North-t, a Bengals pedig életben maradt
- Ismét Tua Tagovailoa nélkül a Dolphins, Will Levis kezd a Titansben
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 18. fordulóra
- A Pro Bowl miatt hívták fel, azt hitte ki fogják vágni
- Nagy erősítést kaphat a Chiefs a rájátszásra
- Joe Flacco kezd a zárókörben, és jövőre is folytatná
Legutóbbi hozzászólások
- Bhandi on Megvannak a Pro Bowl rosterek és Patrick Mahomes nincs a listán!
- atis123juve on Már senki se veszi el Chase-től a Tripla Koronát
- atis123juve on Már senki se veszi el Chase-től a Tripla Koronát
- Zotya on Touchdown #17 – A Packers problémája, az Év Védője díj kérdése, és Darnold jövője
- Kopi3.14 on Touchdown #17 – A Packers problémája, az Év Védője díj kérdése, és Darnold jövője
- Kopi3.14 on A Ravens behúzta az AFC North-t, a Bengals pedig életben maradt
- Zotya on Touchdown #17 – A Packers problémája, az Év Védője díj kérdése, és Darnold jövője
- Kopi3.14 on Tömeggyilkosság miatt elnapolták a Sugar Bowlt!
Basszus! Valamikor a 7 órás meccs végén is be szoktam aludni, de így tuti, hogy a félidőben már bőr alól fogom nézni a meccseket! :D De ha így jobb lesz a nézettség akkor biztos megéri, csak így tényleg hulla lesz az ember hétfőnként egy jó 4-5 hónapig :D :D
csak a divisional körben lesz változás
Igaz, ezen átsiklottam. :D :D Akkor csak pár hétig lesz így :D
Nyilván azon is, hogy divisional round egy évben egyszer van, szóval még csak pár hétig sem?
összvissz évi 1 db vasárnap, és 1 db hétfőt érint. igaz ezt egymás után, így bizonyos esetekben a két napi nem alvás kihathat még keddre is :)
Te már most is alszol. :DDDDD
https://www.youtube.com/watch?v=w2gl6RT-qTs
Ez jobb. (te csótány. Jól szórakoztál mi? :) )
https://youtu.be/dnn407iEdpg
Az mit jelent, hogy a Hail Mary-t sem lehet visszanézni? A bírók gondolom azért dönthetnek arról, hogy megnézik. A legtöbb sikeres Hail Mary erősen vitatható szokott lenni.
igen, elvileg arról szól a dolog, hogy nem dobhatnának rá piros zászlót, mert úgy minden szoros meccs visszanézéssel zárul(hat)na.
ehhez elvileg meg fogják határozni a Hail Mary fogalmát (ennek kapcsán a PFT-n már olvastam olyan írást, hogy ezt elég nehéz lesz pontosan körülírni és hogyan fog majd Belichick olyan Hail Mary-játékokat kitalálni, ami a definíció szerint nem is Hail Mary és dobhatja rá a zászlót utána :)
Hát igen, mivel a Hail Mary nem létező fogalom, de ha definiálni kéne akkor valahogy úgy fogalmaznám meg, hogy a snap elindítása után lepörög az óra és utána vagy közben indul egy passz a célterületen belülre. De ez is érdekes jeleneteket szülne, hogy az irányító rohangál a labdával, hogy leperegjen az óra (Russel Wilson előnyben) és ne lehessen visszanézni.