Barry Sanders nagy napja: 131 yard a halhatatlanságig

Barry Sanders minden idők talán legnagyszerűbb futója, aki ha nem hagyja abba idejekorán a futballt, akkor a posztja Jerry Rice-a lehetett volna. Ennek ellenére van mire büszkének lennie – a róla írt portrénkat ide kattintva olvashatjátok el –, különösen arra, amit az 1997-es szezonban ért el. Most 131 yard történetét meséljük el, ami megalapozta az utat a halhatatlanságig.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Az 1997-es szezon felemásan alakult a Lions számára: bár Sanders parádézott, az utolsó forduló előtt így is csak 8-7-es mérlege volt a csapatnak. Az utolsó héten a szintén 8-7-es New York Jets volt az ellenfél, a mérkőzés pedig két dolog miatt volt kiemelten fontos: Sanders a 2000 yardos szezonért, a két csapat pedig a rájátszásért küzdött.

Gyenge kezdés

A futó 124,6 yardot átlagolt a szezonban mérkőzésenként, ami hiába volt elképesztő, 131 yardra volt szüksége a 2000 yardhoz – ez még úgy is soknak tűnt, hogy a Jets-védelem nem tartozott a legjobbak közé, illetve a futó a szezon során hétszer is szerzett legalább 131 yardot. Szerencséjére a Lions támadójátéka alapvetően rá épült, így az első két labdával azonnal ő futhatott, de csak öt yardot sikerült szereznie, a támadás vége pedig egy 3&out lett.

A Jets ellenben tudott haladni, az első, hosszú támadásából rögtön mezőnygólt szerzett, majd miután egy újabb 3&outtal lezavarta a Lions támadóit a pályáról – Sanders egy labdát sem kapott –, az első TD-t is megszerezte a vendég csapat. 10-0-ra vezetett az első negyed végén, és mivel a rájátszás volt a tét, félő volt, hogy a gyors és erőltetett menetelés miatt Sanders és a futójáték háttérbe szorul. Ezt látszott alátámasztani, hogy a következő Lions-akció is 3&outtal végződött, Sanders egy negyednyi játék után három futással és hét yarddal állt.

A Lions futójának ekkor 1876 yardja volt, ami hiába volt minden idők ötödik legjobbja akkor, még a saját egyéni csúcsától, az 1994-ben szerzett 1883-tól is elmaradt. A nyögvenyelős játék pedig folytatódott: a Lions ugyan feltett három pontot a második negyedben, de Sanders csak 20 yardnál járt, futásonként 2,2 yardot tett meg, ami botrányosan rossz volt (a karrierátlaga 5,04 yardos volt ekkor, a szezonban pedig 5,99 yarddal futott). Az első félidő olyan volt a futó számára, mint a szezonkezdet, amikor az első két mérkőzésen 25 futásból 53 yardot szerzett.

Bizonyítani az apjának

A harmadik játékrészben sem változott a helyzet, Sanders szinte többet ment hátra, mint előre, 20 másodperccel a negyed vége előtt még mindig 25 yard körül tartott. Ráadásul 3&3-nál járt a Lions a saját térfelén, miközben hat ponttal vezetett a Jets. A csapat teljesen tanácstalan volt, jobb ötlet híján kénytelen volt a legjobbjára bízni magát, hátha az saját zseniből összehoz valamit – és Sanders végre elszabadult.

[quote]Egy 49 yardos futással a red zone-ig repítette a Lionst. 61 yardra volt az álomtól és még volt 15 perce.[/quote]

A következő játéknál ismét Sanders kapta a labdát, kilenc yardot haladt előre. Ekkor került a képernyőre a futó édesapja, aki ott volt a helyszínen, és szurkolt a fiának. A Lions futója neki is bizonyítani akart, sőt, talán csak neki.

William soha nem mondta a fiának azt, hogy ő a legjobb. Nemcsak aktív karrierje alatt, de még a Hall of Fame-be való beiktatása során is úgy mutatta be Barryt, mint a “valaha volt harmadik legjobb futót” Jim Brown és saját maga után. És nem viccelt –legalábbis, ami Brownt illeti –, ezt Sanders egy későbbi interjújában külön kiemelte. Jim Brown persze sokak szerint a nagybetűs futó, de aligha ezt várja valaki az apjától, aki mintegy biztatásként a Jets elleni mérkőzés előtt is kifejtette ezt az álláspontját egy rádióshow-ban. Ami végül is nem túl meglepő egy olyan embertől, aki nem volt hajlandó szurkolni az Oklahoma State-en játszó fiának, mert ő már azelőtt Oklahoma Sooner volt, hogy az megszületett.

Hogy ez valami bizarr motivációs technika volt-e, vagy valami más, kevésbé prózai okból viszonyult így a fiához, azt csak ő tudja. Mindenesetre Sanders 110 százalékot nyújtott, és a gyengébb kezdés után ismét a hátára vette a csapatot. Két játékkal és egy sackkel később ismét nála volt a labda, egy tipikus Barry Sanderses testcsellel lerázta a védőjét, majd begyalogolt a célterületre.

Tragédia a halhatatlanság küszöbén

13 perccel a mérkőzés előtt a Lions 13-10-re vezetett, Sanderstől pedig még 37 yard kellett a boldogsághoz. Egy hosszú Jets-drive utáni pontszerzés viszont nagyban rontotta volna a futó esélyeit, így ismét kellett az extra teljesítmény a félidőben már két INT-t szerző védelemtől. Kapott is biztatást a stadionban lévő 77 ezer embertől, olyan hangos volt a közönség, hogy az első Jets-nekifutás időkéréssel ért véget. De a szurkolók ezután sem álltak le.

[quote]Amint a Jets el akarta indítani a játékot, olyan hangzavar tört ki, hogy a jetsesek nem hallották az irányító Neil O’Donnell jelzéseit, aki kínjában a bíróktól kért segítséget[/quote]

A dolog odáig fajult, hogy a játékvezetők kétszer is megszakították a játékot és kérték a közönséget, hogy csituljanak el, különben a Lionstől elvesznek egy időkérést. Ami egyébként nettó baromság volt, hisz épp ez a hazai pálya lényege, de végül a Lions játékosainak és edzőinek kérésére viszonylag csendesebb fokozatba kapcsoltak a szurkolók.

A Jets ezután sikeresen megcsinálta a first downt, majd kis híján tragédia történt: egy futójáték után a másodéves, korábbi első körös linebacker, Reggie Brown a földön maradt. Gerincvelő-sérülést szenvedett, leállt a légzése, a pályán kellett küzdeni az életéért. 15 percig állt a játék, majd kórházba kellett szállítani, ahol egy komoly műtéttel tudták csak megakadályozni, hogy egész életét tolószékben töltse. Soha többet nem lépett pályára az NFL-ben.

A show-nak folytatódnia kell

A Jets folytathatta a támadást, és egészen a Lions 10 yardosáig jutott, a mérkőzésből pedig már csak 7 perc és 40 másodperc maradt. A vendég csapat ezután cifrázni akarta a dolgot: az irányító átadta a labdát a futó Leon Johnsonnak, akinek passzolnia kellett volna. Passzolni végül sikerült is neki, de csak két Lions-védőt sikerült eltalálnia, a trükkös játékból interception lett. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a bírók óriásit tévedtek, amikor befújtak a turnovert, Bryant Westbrook ugyanis csak a pályán kívül birtokolta a labdát – de mivel challenge lehetőségét csak 1999-ben vezették be, így a Jets kénytelen volt elviselni a bírói tévedést.

A momentum átkerült a Lionshöz, így jöhetett Sanders és a maradék 37 yard. Első kísérletre csak két yardot sikerült megtennie, második nekifutásra viszont egy 18 yardos futás, így már csak 17 kellett a 2000 yardhoz. Ekkor azonban már 100 yard fölött járt, ami a 14. ilyen meccse volt a szezonban, ami máig NFL-rekord.

Természetesen a következő labdát is Sanders kapta: nyolc yardot tett meg, kilencre volt szüksége. Ezután egy két yardos futás következett, ami first downt ért, így nemcsak, hogy közelebb került a céljához, de a Lions is közelebb került a győzelemhez és az azzal járó rájátszáshoz. A következő két labdát is ő kapta, de a Jets védői nem akartak asszisztálni a sikerhez, még mindig három yard kellett a 2000-hez, ráadásul a Lions is harmadik kísérletre készült. Óriási volt a tét, de nem lehetett nem Sandersnek adni a labdát.

[quote]A legenda elbukott, egy mindössze egy yardos futás után puntolnia kellett a csapatnak.[/quote]

A védelem mentette meg

A Lions 13-10-re vezetett 3:21-gyel a mérkőzés vége előtt, de a Jets támadhatott. Sandersnek mindössze két yard kellett a 2000-hez. Szívszorító pillanat volt, de a csapatnak muszáj volt puntolnia, a rájátszás többet ért, mint az egyéni diadal.

A második félidőben a védelem nem engedett pontot, a négy Jets-támadás vége egy punt és három INT lett. Az egység az utolsó Jets-rohamra is felszívta magát, a New York-iak csak egy sárga zászlóval tudták abszolválni az első first downt. Ekkor 3 perc volt még hátra a mérkőzésből, a Lionsnek három időkérése volt, míg a Jetsnek egy.

A vendégek folytathatták a támadást, de a Lions védői egymás után két sacket szereztek, így egy kvázi mindent eldöntő play következett 3&20-ra, a Jets saját 15 yardosáról: de az 1996-os draft 1/1-ese, a mérkőzésen több csúnya dropot bemutató Keyshawn Johnson ismét elejtette a labdát. Ezután egy delay of game büntetést is benyelt a csapat, hiába panaszkodott O’Donnell a megint túl hangos közönségre. Ekkor Bill Parcells úgy döntött, hogy ad egy esélyt a védelemnek és a csapata elpuntolta a labdát.

A halhatatlanság

A Lions a saját 42 yardosáról jöhetett, Sandersnek csak két yard kellett a 2000-hez. Az életéért küzdő Jets viszont most sem hagyta magát, percekig tartó méricskélés után, centiken múlott csak, hogy a Lions futójának összejöjjön az álomhatár. Emiatt elég viccesre sikerült az ünneplés, mindenkinek kellett pár pillanat, hogy rájöjjön:

[quote]Sikerült![/quote]

Így felérni a csúcsra nem volt stílusos, nem volt méltó hozzá. A következő playben így ismét Sanders kapta a labdát, majd a védők között átbújva 53 yardot tett meg, három yardra a gólvonal előtt állították meg. Ez volt a leghosszabb futás, amit a Jets védelme engedett egész szezonban, és az ezután jövő extázis már igazi volt, szívből jövő, őszinte, még az apja is elérzékenyült: 2053 yard, minden idők második legjobb teljesítménye akkor, egy PO-t érő győztes meccsen.

Ha volt pillanat, amikor Jim Brown elé helyezte, akkor ez volt az.

[/ppp_patron_only]