Connect with us

Playbook

A benyelt sackek száma nem a támadófaltól, hanem az irányítótól függ

A hagyományos gondolkodás szerint minél jobb egy csapat támadófala, annál kevesebb sacket nyel be az irányító. Tehát a sackek, vagy akár az engedett nyomások száma a támadófaltól függ leginkább. A támadófal után pedig az ellenfél védőfalát illeti a legtöbb dícséret, hiszen ők okozzák a sackeket, ők mennek át a támadófalon és zsákolják be a szegény irányítót, aki semmiről sem tehet, ki van szolgáltatva a falak csatájának.

Hangsúlyozom, a hagyományos gondolkodás szerint. Ugyanis ez óriási bullshit, és nagyon messze áll a valóságtól! A sackek valójában elsősorban irányító-statisztikák, azaz leginkább az irányítókon múlik, hányszor viszik őket földre.

Többen is erre a megállapításra jutottak

Nem is újkeletű egyébként ez a gondolkodás, Jason Lisk már 10 éve kimutatta ezt a jelenséget, több cikkben is. Először azt vizsgálta, hogy ha egy irányító csapatot vált, akkor mely statisztikái maradnak leginkább konzisztensek, és arra jutott, hogy a sack ráta a legállandóbb. Nem a Y/A, vagy az interception ráta, vagy touchdown ráta, de még csak nem is a pontosság (bár ez is elég konzisztens), hanem a benyelt sackek aránya.

Ez azt sugallja, hogy a külső tényezők változása (tehát például támadófal, séma, stb) kisebb hatással van a sackek arányára, és az irányító felelőssége sokkal nagyobb ebben, mint korábban gondoltuk.

 

 

Lisk azt is felveti hogy a passer ratingnek is magában kellene foglalni a sackek számát, vagy arányát, így jobban mutatva az irányító teljesítményét, ha már ez is nagyrészt rajta múlik.

Lisk meg is fordította a kérdést, és azt is megvizsgálta, hogy mi van akkor, ha a csapat vált irányítót. Vajon konzisztens marad a sack ráta, azaz például egy gyenge támadófal mögött más irányítók is több sacket nyelnek be?

Nem, egyáltalán nincs korreláció a sack rátában ilyen esetekben (és passzpontosságnál, illetve Y/A-nál a legnagyobb, azaz itt van a legnagyobb hatása a csapatnak a mutatókra). Ez pedig azt jelenti, hogy ha beteszünk két különböző irányítót ugyanazon támadófal mögé, teljesen más eredményt várhatunk benyelt sackek számában. Továbbgondolva tehát nem a támadófalon vagy a csapaton, hanem az irányítón múlik, hányszor viszik földre.

Ugyanezt vizsgálta egyébként már 2003-ban (!) Michael Smith. Ő is kimutatta négy év adatait vizsgálva, hogy ugyanazon támadófal mögött más-más irányító sack rátája nagyban különbözik egymástól, így elég egyértelmű, hogy elsősorban az irányítóban kell „keresni a hibát” a zsákolások alkalmával.

Lisk nemrég azt is kimutatta, hogy a sack ráta 45%-ban az irányító felelőssége, miközben a passzpontosság például csak 44%-ban, az interception ráta 40%-ban, a kísérletenkénti yardok száma csak 38%-ban, a TD ráta pedig csak 34%-ban a QB felelőssége. Pedig ezeket mindig az irányítók számlájára írjuk, a sackekkel ellentétben.

Ezzel igazából kimutatható, hogy a sack ráta nagyban függ az irányítótól, annak stílusától, döntéshozatalától, kockázatvállalásától.

Monte McNair is azt mutatta ki, hogy a fő irányítóstatisztikák közül a sack ráta „stabilizálódik” leggyorsabban, ami ismét azt sugallja, hogy nagyban függ ez a mutató a QB-tól.

David Giller is kiemeli, hogy a sackek legnagyobb részt annak köszönhetőek, hogy az irányító túl sokáig tartja a labdát, leginkább mert az átlagos passzolási idő (2,7 mp) sokkal alacsonyabb, mint az átlagos sackelési idő (4,3 mp).

John Hermsmayer a sackek helyett a QB hiteket vizsgálta, és itt is hasonló következtetésre jutott, azaz évről évre hasonló konzisztencia mutatható ki az egyes irányítóknál.

Scott Kacsmar 10 év adatait vizsgálva jutott arra a megállapításra, hogy évről évre a passzpontosság mögött a sack ráta korrelál a legjobban az irányítók statisztikai lapján (0.52), megelőzve a Y/A-t, a passer ratinget, a TD- és az interceptiont rátát is.

A PFF is arra jutott, hogy a korrelációt figyelembe véve nagyobb az irányító szerepe a sackek benyelésében, mint a támadófalé. Emellett kiemelik, hogy a sackekhez vezető legfontosabb változó a zsebben eltöltött idő, amit elsősorban megint csak az irányító kontrollál. És ez igaz egyébként a nyomások számára is.

Miért van ez?

Szóval láthattuk, hogy elég sokan arra a megállapításra jutottak, hogy a sackek, QB hitek, és még a nyomások is leginkább az irányító felelősségei, mintsem a támadófalé vagy a védőfalé. Ez pedig nyilván nem véletlen.

Minden irányítónak van egy kockázattoleráló szintje, azaz stílustól függően minden irányító eldönti, hogy mennyi nyomást, ütést, sacket hajlandó beáldozni annak érdekében, hogy jobb, hatékonyabb, hosszabb játékokat csináljon meg. Mivel az irányítónál van a labda, így végülis ő dönti el, hogy mekkora kockázatot hajlandó vállalni, mielőtt megszabadul a labdától.

Deshaun Watson például sokáig dédelgeti a labdát, így több nagy játékot szerez, de többször is sackelik. Derek Carr ellenben retteg a nyomástól, és inkább dobálja a checkdownokat, mintsem várja, hogy közel kerüljenek hozzá – ezzel nagyobb játékokat áldozva be. Ezekről a stílusokról és a trade-offokról egyébként külön cikket írok majd.

Leegyszerűsítve arról van szó a „sack valójában irányító statisztika” dologban, hogy az irányító dönti el, hogy mikor szabaduljon meg a labdától. Ha gyorsan akar passzolni, akkor kevés sacket nyel be, ellenben ha tovább várja a hosszabban kialakuló játékot, akkor többször viszik földre.

Nézzük meg az alábbi listát, ahol azt látjuk, hogy a PFF chartolása alapján az egyes irányítók mennyi nyomást, QB hitet és sacket húztak magukra. Nem véletlen, kik vannak a lista tetején. Nagyrészt azok az irányítók, akik több kockázatot vállalnak, és akik mobilitásukkal gyakran hosszabbítják meg a playeket, és nem akarják feladni azokat rövid checkdownokkal vagy oldalvonalon túlra dobásokkal.

És itt tenném hozzá, hogy a sok sack benyelése vagy sok nyomás generálása önmagában nem jelent rosszat. Már amennyiben az irányító kompenzálja ezt nagy játékokkal. Ez inkább egy stílust mutat meg, hiszen vannak kiváló irányítók sok magukra vont nyomással és kevéssel is.

[PFF] Sacks, Hits & Hurries as a result of the Quarterback. from nfl

Akkor mi értelme a támadófalnak?

Ha már az engedett nyomás és a sackek száma sem elsősorban a támadófalon múlik, akkor mégis mire jó az OL? Ennek ellenére is nagyon fontos a támadófal, sőt, nagyon jól korrelál a jó támadófal a támadósor sikerességével.

Méghozzá azért, mert egy jó támadófal ugyanolyan irányítói kockázatvállalás mellett jobb és agresszívebb támadójátékot eredményezhet. Akár kockázatkerülő, akár kockázatvállaló QB-ról beszélünk.

Hatékonyabb lesz az offense, magasabb lesz az irányító pontossága és kísérletenkénti yardjainak száma is, így tehát jobban tud haladni az offense, ha a támadófal több időt hagy neki a játék összehozására. Emellett pedig azt is ki kell emelni, hogy a futójáték sikerességéhez legnagyobb részben a támadófal járul hozzá, és nem a running back.

Tehát a támadófal nagyon is sokat számít, csak nem épp úgy, ahogy hagyományosan gondoltuk. Nem a nyomások és sackek számát befolyásolják elsősorban, hanem a támadósor és a passzjáték hatékonyságát, és elsősorban a kísérletenként megtett yardokat.

Egy érdekes példa: Russell Wilson

Adam Harstad világított rá Wilson érdekes példájára a fentiekkel kapcsolatban, ami még inkább alátámasztja és jól demonstrálja az elméletet, miszerint a sackek irányítóstatisztikák elsősorban.

Wilson ugyanis érdekes módon akkor nyelte be arányaiban a legtöbb sacket, amikor a legjobb támadófal állt előtte. Hogy miért? Mert jobban bízott az egységben, így több kockázatot vállalt, amiből több nagy játék is született – nagyrészt ezért is lehetett tökéletes passer ratingje Tyler Lockett irányába

A Seahawks támadófala a PFF passz-blokkolási osztályzatai alapján 2016-ban és 2017-ben a 30. és a 32. helyet érték el, Wilson karrierjében a legrosszabbat. Tavaly azonban sokat fejlődött az egység és Wilson karrierjének legjobb támadófala volt előtte.

Ennek ellenére 2016-ban és 2017-ben a legkisebb arányban sackelték pályafutása alatt (7.0% és 7,2%), míg tavaly a legmagasabb arányban (10,7%). Hogy is van ez? Jobb támadófal, de több sack? A hagyományos gondolkodásunk alapján nem állna össze a kép, de ha elfogadjuk, hogy az irányítón múlik a benyelt sackek száma, akkor máris tiszta minden.

Mivel Wilson kényelmesebben érezte magát a fala mögött, így több kockázatot mert vállalni. Ez több sackben, de több nagy játékban is manifesztálódott. Jobban merte a mélységi játékokat megdobni, ezért is jött össze a tökéletes rating és a 13,8 yardos átlag a szélvészgyors mélységi célpont Tyler Lockettel. Az agresszívabb mélységi passzjáték pedig bőven eredményezett annyi pozitív hozzáadott értéket, ami kompenzálta az engedett nyomásokat és benyelt sackeket.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások