Connect with us

Playbook

Így állította meg a Colts Patrick Mahomest

A Kansas City Chiefs a tavalyi playoffban valósággal földbe döngölte a vendég Colts együttesét, lényegében már félidőre eldőlt a találkozó. Az év második felében jól működő indianapolisi védelem kapitulált Mahomesék előtt és ezt a tempót a támadók még Luckkal sem voltak képesek tartani. Nagyon hasonló előjelekkel néztek szembe a felek vasárnap este, így jókora meglepetés volt, hogy a Chiefs végül 13 ponton maradt és kikapott.

 

Ahhoz, hogy lássuk mekkora tettet hajtott végre a Colts, nézzünk egy sokat mondó statisztikát. Ez a kansasi offense Mahomes vezetésével soha nem maradt 26 pont alatt, de legalább 35 pontot szerzett tizenegy alkalommal is. Félelmetes teljesítmény. Tovább csökkentette a Csikók várakozásait, hogy a már emlegetett tavalyi playoff találkozón ők is 31 pontot kaptak, és a Chiefs úgy ment át a zónavédekezésükön, mint kés a vajon.

 

A Colts ugyanis a legtöbbet zónázó csapat volt tavaly a ProFootballFocus szerint, Mahomes pedig zóna ellen a legjobban teljesítő irányító a tavalyi évet tekintve. Passzainak 64,1%-át sikerrel hajtotta végre és 8 yardot átlagolt próbálkozásonként. A Colts az idei szezonban is rengetegszer futtatott zónát, emberezéssel elvétve próbálkoztak. Az NFL NextGen statisztikája szerint a Chargers elleni nyitómeccsen volt a legmagasabb az emberezés aránya az elmúlt két évet figyelembe véve, de még ez sem lépte át a 26%-ot, azaz a védősnapek csaknem háromnegyedében továbbra is zónázott a Colts.

 

Ezek a tények figyelmeztető jelek voltak, de Matt Eberflus bízott a védelmében és az első negyedben nem is változtatott. Ennek az lett az eredménye, hogy a Chiefs tükörsimán haladt, és amíg továbbra is zónázott a vendég gárda, addig Mahomes kilenc átadásából nyolc célba ért 119 yardért, egy touchdownért, és próbálkozásonként 12.8 yardot haladt az offense. A Chiefs rendszere ugyanis zóna ellen gyengébb képességű játékosokkal is kifogástalanul működik.

 

Ebben a playben például tökéletes látatjuk mi volt a gond a Colts védekezésével tavaly, és most is. A snap előtt feltűnik a vendégek legtöbbet használt felállása, a Cover 2, azaz a két safety a pálya hátsó részét elfelezi, a cornerek pedig felállnak az elkapókkal szemben. Ekkor még lehetne emberezés is, de aztán gyorsan elválnak a dolgok.

 

 

Elég csak a pálya alsó részét figyelnünk (de a felső részén is hasonló jelenetsor játszódik le), itt Byron Pringle elhalad őrzője mellett, aki elengedi, mert a zónájának vége, de a safety nem lép fel időben, mert akkora zónát nem tud lefedni, így Pringle kényelmesen halássza le a labdát és tesz meg a Chiefs 30 yardot mindenféle erőfeszítés nélkül. Érdemes megemlíteni, hogy ekkor még Mahomes bokája teljesen rendben volt, így könnyedén tudott ellépni a nyomás elől és passzolni.

 

 

 

[gap height=”20″]

 

 

Később hasonló szituáció játszódik le, ekkor Kelce elkapásával haladnak jó 20 yardot előre. A Red Zone defense legalább működött, így a két támadásból „csak” 10 pontot kapnak, de teljesen világos, hogy ez így nem mehet tovább.

 

[gap height=”20″]

 

A második negyed derekán ezért Eberflus úgy döntött, hogy kockáztat és gyökeresen változtat a védekezésen. Mielőtt megnéznénk konkrét eseteket, nem árt leszögezni pár dolgot. Nem szeretem felhozni a körülményeket egy-egy meccs lefolyása kapcsán, de nagyban segítette a Colts elképzeléseit pár dolog. Sokszor kitárgyaltuk, hogy a Chiefs képes volt túltenni magát a kezdő LT, a kezdő RB és az elsőszámú WR hiányán is, de ezen a mérkőzésen újabb problémáik léptek fel.  A mérkőzés korai szakaszában ugyanis megsérült Sammy Watkins is és Mahomes sem teljesen egészséges bokával fejezte be a meccset, mert az egyik playben rátolták az egyik támadófalemberét. Ezek olyan körülmények, amik kétségtelenül befolyásolták a mérkőzést (majd részben látjuk hogyan), de a Colts érdemeiből nem vonnak le semmit.

 

A Colts ugyanis hirtelen elkezdett emberezni, ami nem igazán ízlik a Chiefsnek. Ebben a playben a snap előtt láthatjuk a párokat, a bekarikázott párost pedig külön érdemes figyelni. A Chiefs ugyanis rájött, hogy valami nem stimmel, ezért snap előtt megnézi, hogy valóban emberezés van-e. Pringle át is fut a fal egyik feléről a másikra, Kenny Moore pedig végig követi.

 

 

 

Miután az elkapó mozgásával meggyőződött a támadó csapat, hogy mi a védelem elképzelése, visszamozog a WR az eredeti helyére, a snap pedig rögtön érkezik. Moore azonban egy pillanatra sem téveszti szem elől emberét.

 

 

Mahomesnak így nagyon a pálya szélére kell erőszakolnia a labdát, ami nem is lesz pontos végül. Feltehetőleg Mahomes sejti, hogy Pringle felé egy 50/50 labdát kockázatos lett volna bevállalni, így inkább tartani akarta a védőtől a távolságot.

 

[gap height=”20″]

A következő példánál szintén látszanak a kialakult párok, ráadásul a Colts biztosítja magát, mert a mély útvonalakra induló elkapókra safety besegítés is érkezik.

 

 

Egyedül Robinson tud valamennyire elszakadni, de a safety szeme végig rajta van és nézi, hol tudná keresztezni a labda útját. Mahomes végül ezt meg sem meri dobni, hanem egy improvizált játék következik Pringle-től, de hamvában halott ötlet volt.

 

 

[gap height=”20″]

 

A Chiefs elkesederésében a legmegbízhatóbb embere felé fordult és több játékot is Kelce-re hegyezett ki, mint például itt is. A másik három elkapó mély útvonalra megy, így kinyitják a pálya közepét a tight end számára.

 

 

Az látszik, hogy opciónak egyikük sem használható, ugyanis közel sem tudták megverni az embereiket. Leginkább Kelce van üresen és megjátszható is, de a tehetséges TE egyik leggyengébb meccsén van túl, ebben a playben sem sikerül az elkapás.

 

[gap height=”10″]

[gap height=”20″]

 

Jelen playben Mahomes is vastagon hibáztatható, mert nem pontos a labda, de Kelcének volt két olyan dropja is, ahol a védők verték ki a labdát a kezéből még a birtoklás előtt. Ezeket láthatjátok alább.

[gap height=”10″]

[gap height=”20″]

 

[gap height=”20″]

A Colts tehát nagyszerűen ismerte fel a lehetőséget, hogy a zónázás helyett az emberezés lehet a nyerő taktika, mert a Chiefs támadósorából hiányoztak azok az emberek, akik egy az egyben képesek lettek volna párharcokat nyerni. A történethez hozzátartozik, hogy a meccs során Mahomes is megsérült, így egy dimenzió kiesett a Chiefs játékából, nem igazán kellett a védőknek arra figyelni, hogy a fiatal irányító megiramodik. Ezen kívül a támadókról ebben a cikkben nem esik szó, de nagymértékben hozzájárultak a sikerhez. Nem feltétlenül azért, mert pakolták a pontokat, hanem mert pörgették az órát. Mahomeséknál mindössze 23 percet volt a labda a Colts 37 percével szemben. Végül pedig meg kell említeni azt is, hogy a Chiefs szokatlanul sok hibával játszott. Mahomes többször is túldobta az elkapóit és több kulcsfontosságú fumble-t is vétettek a mérkőzésen, amik szintén a Colts malmára hajtották a vizet. Ettől függetlenül Matt Eberflus zseniális felismerése nélkül nem jöhetett volna létre a siker.

 

5 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
5 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
csak ezt ne
csak ezt ne
2019-10-09 19:35

A legfontosabb tényező, hogy ez az O nem ugyanaz az O volt, hanem annak árnyéka. Futásban, falban, elkapókban és a még játszó tagok formájában, állapotában sem. Kelce frusztrált, idegbeteg benyomást keltett, Mahomes nyilván nem függetlenül a fájós bokájától, pontatlanná vált. Ez volt a döntő különbség szerintem. Nyilván a Colts a korlátozott erőforrásait maximálisan kihasználva, a labda mindkét oldalán lecsapott a lehetőségre. Az általad elemzett igazítások is fényesen beváltak, de a futás kérlelhetetlen gőzhengere vasalta ki a Chiefst. Képzeljük el ezt a szakmai stábot mondjuk a Falconsnál vagy Brownsnál. Jobb bele sem gondolni.

Leonidasz007
Leonidasz007
Reply to  csak ezt ne
2019-10-09 22:37

Persze a Colts futójátékának tagadhatatlan érdemei voltak hogy lent tartották Mahomest és közbe még haladtak is. Itt most csak a defense részről írtam pedig a Colts O legalább annyira benne volt q aikerben mint ők. De elég sok összetevős a történet. Mikor újranéztem a meccset kb ötször kaptam a fejemhez h tényleg ha ez máshogy alakul/ez nincs/ezt nem találják akkor nincs Colts W.

István_Szamos
István_Szamos
2019-10-09 20:25

Próbálom megérteni, hogy Eberfluss miért erölteti a zónát, amikor láthatóan nem működik. Az első 4 fordulóban is rendszeresen jöttek a nagy játok szerényebb képességű irányítoktól is. Igaz, Leonard hiányában nem volt igazán pass rush, ami segítette volna a zóna-védelmet.
Szerintem a győzelem kulcsa a man coverage mellett a sikeres futójáték volt. Alig hívtak passz-játékot (pedig azért JB7 nem rossz), Quenton Nelsonék rendre megnyitották az utakat a futóknak (elég domináns a Colts O-line mostanság). Ez szinte elképzelhetetlen volt, amíg Luck állt a center mögött. A Colts valahogy mostanában sokkal sokoldalúbb és kiegyensúlyozottabb támadó oldalon.

magyar_newton
magyar_newton
Reply to  István_Szamos
2019-10-09 21:26

Ha úgy tetszik, az egész liga a zónát erőlteti, hiszen még a legtöbbet emberező védelem is többet zónázik, mint emberezik (kb 40%-ot emberezik a lista eleje és 60%-ot zónázik). Persze meccsről meccsre változik az arány, ez egy átlag.

Hogy Eberflus miért zónázik ennyit, annak sok oka van és lehet. Néhányat értek, néhányat csak feltételezek. Az egyik legerősebb oknak a sérüléseket gondolom. Elég hamar kiesett pár kezdő, ráadásul a védelem legjobbjai közül, és több – 3-4-5 – rookienak is kezdőként kell játszania meccsek óta. Az emberezés az egész csapatot érinti, nem csak a secondary-t. A linebackereknek is máshogy kell játszaniuk emberezés esetén (passz ellen és futás ellen is), mint zónázáskor. És persze matchup függő is. A Raiders féle west coast ellen pl. egy jó zóna hatékonyabb lehet, kevesebb benne a kockázat. (A west coast által imádott gyors ütem passzokból emberezésnél nagyon könnyen lehet 60 yardos TD, ha valaki csak egy picit is lemarad. A zóna biztonságosabb, főleg, ha nem kell tartani attól, hogy agresszívan támadják a mélyebb zóna határokat.) A Colts idei problémája nem a sok zónából adódott eddig, hanem abból, hogy a játékosok nem hajtották végre elég jól a feladataikat. Ha a játékos hibázik, mindegy milyen a rendszer. :)

Mindenesetre a jelek azt mutatják, hogy Eberflus is több emberezést tervez hosszabb távon. Ehhez draftoltak (pl. Rock Ya-Sin-nak akit elsőnek húztak emberezés – lehet majd – az erőssége, vagy pl a rookie safety Willis, aki szintén alkalmasabb emberezős feladatokra, mint a jelenlegi kezdő Geathers), Arra számítok, hogy fokozatosan el is fog tolódni man irányba a védekezés, ahogy telnek a hetek, hónapok. Ellenféltől, matchuptól függően persze, hiszen minden csapatnál változik az arány hétről hétre.

A védekezésnek egyébként – gondolom ezzel nem mondok újat – csak egy része a man vs zone. Az agresszivitás (“soft” vs “press”) változtatása zónázva és emberezve is lehetséges, és miindegyiknek megvan a maga szerepe. És ezen belül lehet játszani a personnelel is (hány CB, S, LB van egyszerre a pályán). És manapság gyakran látni “hibrid” védekezést is amikor zónából indul és emberezés lesz vagy fordítva, illetve egy playen belül is előfordul, hogy a pálya bizonyos részeit kvázi emberezéssel védik, a másik részét zónázva.

Szóval a man vs zone a Coltsnál sincs kőbe vésve, fog is valószínűleg változni a védelem. Az pedig természetes, hogy Luck kiválása ellenére is a támadó oldal látszik kiegyensúlyozottabbnak. Az offense-ben minden egységben van, vannak veteránok, akik tapasztaltak, megadják a gerincét a dolognak. A védelemben viszont csak a front4-ben vannak idősebb játékosok. A LB sor és a teljes secondary nagyon fiatal, az egyetlen Geathers-en kívül (aki önmaga sem egy “vén róka”, 26 éves, csak 1-2 évvel idősebb, mint a többi, és nem is a legjobbak, legtehetségesebbek közé tartozik) mindenki első, másod, esetleg harmad éves. Kell nekik az idő még.

Leonidasz007
Leonidasz007
Reply to  István_Szamos
2019-10-09 22:37

Ahogy alattam newton írja a zóna alapvetően biztonságosabb. Ha emberezésnél csak egy kicsit is lekésik az embered már vesztettél. Zónázásnál max emgedtél egy playt de nem kaptál mattot. És Eberflus sztem azert merte most meghúzni mert egyrészt nrm volt vesztenivalója (látta h zóna ellen megint mint kés a vajon) másrészt egy Pringle és Robinson nem olyan félelmetes 1/1be mint Hill és Watkins. Szal ahogy írtam is sztem erre rájött meg jött is a lehetőség. Persze ez csak egy volt a siker több kulcsa közül. Pl a pass rusht nem is érintettem pedig lett volna róluk is mit írni meg az offenseről is

5
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x