A Steelers birtokolja jelenleg az AFC 6. kiemelését, tehát rájátszást érő helyen van a csapat. A sorsolás viszont nem egyszerű: a Pittsburgh előbb hazai pályán fogadja a Billst, majd idegenben játszik a Jets és a Ravens ellen. Két győzelem biztos PO-t jelentene, két vereség után viszont jó eséllyel lemaradna a rájátszásról a csapat. Még szerencse, hogy a Ravensnek ilyen jól megy.
A Bills elleni mérkőzés piszok nehéz lesz, a Buffalo elit defense-e még a ligaelit Ravenst is limitálni tudta, minden bizonnyal a bottom 10-es Steelers sem lesz akadály. Egy győzelem már csak a tiebreaker miatt is fontos lenne a Steelersnek, de ha esetleg nem jönne össze, még akkor is lehet szurkolni a Baltimore-nak.
A Ravens minden bizonnyal már a 17. hét előtt bebiztosítja magának az első kiemelést (a következő két hétben a Jets és a Browns ellen játszik a csapat), így az utolsó forduló tét nélküli lesz. Legutóbb ilyen 2012-ben történt és akkor John Harbaugh két támadósorozat után leültette Joe Flaccót – a Ravens kikapott a Bengalstól az utolsó héten, majd megnyerte a Super Bowlt.
A Baltimore-nak semmi szüksége arra, hogy kockáztassa Lamar Jackson vagy bármelyik fontosabb kezdő egészségét az életéért küzdő Steelers ellen, és talán jobb is lenne a Pittsburgh-öt bejuttatni a rájátszásba, mint a Titanst/Texanst vagy a Billst (bár ez visszafelé is elsülhet, a Bears 2010-ben PO-ba engedte a Packerst, majd ki is kapott tőle az NFC-döntőben, a Green Bay pedig bajnok lett).
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Mindenképp vigyázni kell a kezdőkre, elsősorban Jacksonra, mert azért kapott terhelést bőven, és a PO-ban is szeretnék, ha lenne tartalék benne.
DE!
Egy PIT – BAL mindig különleges meccs, mint egy GB – CHI. Az ilyen rivalizálások miatt szeretem az NFL-t, és az ilyen meccseken nem számít, hogy épp ki milyen mérleggel áll, mindig extra tétje van. Lehet, hogy RGIII-vel, de Ravens sem fogja fél vállról venni a meccset. Azt meg hogy a Steelers-t beengedni a playoffba… szerintem bárki másnak jobban örülnének, függetlenül a formától.
Szerintem is hajtani fog a Ravens, de Jacksont pihentetni kell. Amúgy ha nem lesz nagy sérülés, akkor jobb, hogy a Ravensnek egy ilyen rangadó jutott utolsó fordulóra, mert egy Bengals elleni “edzőmeccs” annak felel meg, mintha 2 bye weekjük lett volna. Az viszont már elég nagy kiesés. Jobb ha csak egy bye weekjük van.
Szerintem be kell vetni minden kezdőt, és Nyerni kell kerül amibe kerül 🤭😄
😁 Egyetértek. Ki kell adniuk magukból mindent! 💪