Connect with us

Hír

Odell Beckham már nem akar annyira a Browns játékosa lenni

Odell Beckham idén pont olyan, mint a Clevelenad Browns – óriási csalódás. Inkonzisztens, gyakran több kárt csinál, mint hasznot, Jarvis Landry pedig egyszerűen lejátssza a pályáról, legutóbb pedig olyan pletykák kezdtek terjedni, hogy OBJ lelépne Clevelandből – és az eddigiektől eltérően az elkapó nem is igyekezett cáfolni ezeket.

 

 

Ki tudja, mit hoz a jövő. Azt sem tudom megmondani, mit hoz a holnap. Az öltözőm amellett az ember mellett van, aki az egyik legtöbbet jelenti számomra a világon. Minden nap úgy jöhetek munkába, hogy őt láthatom és milyen különleges dolog lehet ez, de nem tudom itt és most azt mondani, hogy itt leszek, vagy hogy itt akarok lenni, vagy hogy nem akarok itt lenni. Most pont itt vagyok és nem is lennék máshol.

Istennek van egy terve. A holtszezonban majd minden megoldódik. Úgy érzem voltam már ilyen helyzetben, hogy a következő csapatomról kérdeztek, miközben még egy adott helyen voltam, próbálom ezt kizárni. Beszéljünk a holtszezonban, meglátjuk, mi lesz.

– idézi az elkapót a Cleveland Plain Dealer.

 

Az egy első- és egy harmadik körbe, illetve Jabrill Peppers játékjogába kerülő, 18 milliót kereső elkapó idén 57 elkapásból 805 yardot és két TD-t szerzett. Landry ezzel szemben 65 elkapásból 919-nél jár és már öt TD-t tett be a közösbe, mind a három kategóriában első a csapatban.

 

OBJ idén 67 yardot és 0,16 TD-t átlagol meccsenként, míg a Giantsben 93 yard és 0,74 TD volt a mérlege. A szerződése még négy évig érvényes, garantált tartalom nincs benne, így egy első körös ajánlatért, illetve némi apróért cserébe bőven mozdítható lehet.

 

14 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
14 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Kopi3.14
Kopi3.14
2019-12-06 09:12

Mi a probléma amúgy? OBJ lett szar, vagy csak simán nem működik a kémia?

Brain Schottenheimer
Brain Schottenheimer
Reply to  Kopi3.14
2019-12-06 09:30

Baker szar, Kitchens szar, Odell szar. Ebben a sorrendben.

Mark Horvath
Mark Horvath
Reply to  Brain Schottenheimer
2019-12-06 09:49

Inkabb Kitchens, Baker es Odell

Brain Schottenheimer
Brain Schottenheimer
Reply to  Mark Horvath
2019-12-06 09:55

Van benne valami.

Zoltán Debreczeni
Zoltán Debreczeni
Reply to  Brain Schottenheimer
2019-12-06 10:10

Ami sokkoló. Tekintve a Cleveland 2 évtizedes nyerő kultúráját.

Aktuális volt 4 éve. Most is az :
http://www.thedrawplay.com/comic/the-king-drowns-his-sorrows/

Megj: az a folyó 50 éve tényleg kigyulladt.

Csabesz20
Csabesz20
Reply to  Brain Schottenheimer
2019-12-06 18:24

Ennyire szerintem nem egyszerű a dolog. Kitchens nem jó főedző ez tény. Én Dorsey helyében váltanék. Mayfiled visszaesése erre vezethető vissza, hogy egyszerűen túl nagy falat a csapat vezetése és a gameplan menedzelése egyszerre, túl kis mozgásteret hagyott az OC-jának. Beckham visszaesése szerintem abból fakad, hogy nem egyedüli normális target, mint a Giants-ben. Itt ott van Landry, akinek egy év előnse van Mayfielddel, ott van Njoku és most már Hunt is, akik mind-mind targetet vesznek el tőle.

Gergely Nagy
Gergely Nagy
2019-12-06 09:12

Igazából a catch/tragetje esett hét százalékkal ez a legnagyobb probléma, yardban meglesz az ezer, ami nem rossz.

Brain Schottenheimer
Brain Schottenheimer
2019-12-06 09:40
Vicgeordie
Vicgeordie
2019-12-06 10:45

comment image

Fanyul23
Fanyul23
2019-12-06 11:20

nem szép dolog a káröröm, de legalább nincs benne irígység, úgyhogy kárörömöm van.

Gábor Ujvári
Gábor Ujvári
2019-12-06 17:27

Johetne is vissza New Yorkba!

Tizenkettes
Tizenkettes
2019-12-07 10:59

Ez az OBJ úgy néz ki, mint Aladeen admirális generális.

reszelo.aladar
reszelo.aladar
2019-12-07 19:21

Ebben van egy jó adag Browns bénázás. A GM megtette a dolgát, összerakott egy nagyon komoly O skil oldalt, ahol már csak a falon lehet csiszolni. A D sem nettó fogalmatlan, így a szezon végefelé pont ugyanúgy nem tudjuk miért nem működik az egész és miért nem nyerik sorozatban a meccseiket.
Dorsey nem fog kapkodni, nem volna bölcs dolog egy év után szétdurrantani az egészet. Ha Kitchens egy O guru, akkor a D-t és az ST-t kell egy olyan koordinátorra bízni, hogy csak minimális dolog legyen velük és sokkal több fókusz jusson a támadójátékra.
A Browns pont nem az a csapat, aki év alatt tudna 1-15-ről 15-1-ra javulni. Amúgy a hátralévő meccsekből simán lehet egy 3-1, kis mázlival és egy nem túl fókuszált Ravens ellen akár 4-0 is. 8-8 optimista esetben 9-7 is elérhető. Ami biztosan kevés lesz a PO-hoz, de pozitív szezont is már rég láttak Clevelandben. Innen pedig lehet tovább építkezni. 7 pont vagy kevesebb különbségű meccseken 1-4 a csapat.
Összességében továbbra is igaz az, hogy a csapatnak meg kell tanulnia nyerni, mert azt elfelejtettek az elmúlt években.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

14
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x