Connect with us

A 7 játékai

Csak tüneti kezelést talált a Titans Mahomesék ellen

Szoros első félidő után végül simán jutott a Kansas City Chiefs a Super Bowlba. A Titans a mérkőzés elején minimálisan meg tudta lepni az ellenfelét, de ők sem tudták feltartóztatni Mahomest és Reidet.

Az első negyed elején már látszott, hogy a Chiefs mire rendezkedik be. Legfőbb célként azt tűzték ki, hogy Henryt megállítsák és ennek rendeltek alá mindent. Legtöbbször 8 embert küldtek a boxba, a többiek pedig szoros emberfogással védekeztek vagy Cover 1-ben álltak fel és a mélyen hátul maradt safetyvel próbáltak besegíteni a go, corner útvonalakon.

Ennek részben meg is lett az eredménye, mert Henryt valóban sikerült viszonylag jól limitálni, ellenben Tannehillnek hatalmas területeket kínáltak fel, főleg a pálya közepén. Egy darabig haladt is az ellenfél, mert a Titans play action játékai miatt felhúzódó linebacker sor mögött rendre 8-10 yardos üres területek nyíltak meg.

Az első drive egyik legnagyobb játéka is így született. Az említett nyolc ember lent a boxban, a linebackerek rögtön támadni akarják a lyukakat.  A pálya két szélén két elkapó áll fel, velük szemben pedig az embereik. Egyetlen safety mélyen hátul.

A következő pillanatban látjuk, hogy Tannehill megtartja a labdát, a linebackerek ekkor már teljesen felhúzódtak, mindenki a line of scrimmage vonalától maximum 2 yardra. A hátul őrködő safety Corey Davis hosszú útvonalára segít be, így A.J. Brown könnyedén találja magát üres területen egy In útvonallal.

 

[gap height=”10″]

A Titans azonban nem csak támadóoldalon, de védőoldalon is jól felkészült. Az első Chiefs drive gyorsan elhalt és rögtön látszott, hogy a vendégek a Houstonnal ellentétben inkább Kelce semlegesítésére törekedtek.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

A snap előtt Kelce mozog át a támadófal mögött, akit nem követ senki, embere marad, csak odébb tolódik a védelem. Előtte hosszú útvonalra megy az egyik Chiefs elkapó, hogy a flat zóna üresen maradjon, mert arra számítanak, hogy az ezen az oldalon felálló plusz védő elhiszi a futást és elhagyja a zónáját.

Kenny Vaccaro azonban jól füleli le Kelcét és tart vele, így Mahomes nem tudja megtalálni tight endjét. Cserébe ő maga sem tud futni a labdával, mert az ezen az oldalon felálló defensive end sem hiszi el a futást és rögtön Mahomesra vált, aminek egy sack lesz a vége.

 

 

A Chiefs többször is futtatta ez a játékot az alapszakaszban, a Titans kiváló munkát végzett. A gond csak az, hogy egy idő után elfáradtak és az elejtett labdákkal is felhagyott a Chiefs, így szép lassan felőrlődtek.

 

 

[gap height=”10″]

Ennek egyik oka az volt, hogy az egyik safety pedig rendszeresen Kelcére segített be, nem maradt senki, aki Mahomesra felügyelhetett volna, mert a másik biztosító játékos rendre hátul maradt a hosszú játékok miatt. Ennek néha csak az volt az eredménye, hogy Mahomes meghosszabbította a játékot, de néha ő maga futotta meg a first downt.

A Titans emberezést mutat, Tramaine Brock fogja Kelcét, de a pálya közepén felveszi egy linebacker is. A túloldalon két Chiefs elkapó is hosszú útvonalra megy.

A snap után azonban látszik, hogy mégsem emberezik a Titans, hanem zónázik, így egy pillanatra úgy tűnik, meghal a játék és egy nem mobilis irányítónál így is történt volna.

Mahomes nem tudja megdobni az első célpontját és pár másodperc múlva összeomlik a fal is előtte, így jobbra menekül. Lábon elér a pálya szélére, ennyi idő pedig elég a villámgyors Hillnek, hogy tisztára játssza magát.

 

 

[gap height=”10″]

A Titans ekkor még több Chiefs büntetésnek köszönhetően újra elhúz, de a Chiefs nem adja meg nekik az esélyt a kényelmes előnyre, és tapad ellenfelére. A Chiefs a második TD-jét 4 perccel a félidő előtt szerzi egy szép play designnak köszönhetően.

A Chiefs négy elkapóval áll fel, ebből a pálya tetején Kelce az egyik. A Titans Cover 1 emberfogást alkalmaz, de egyből ketten állnak fel Kelce oldalán (igaz egyikük csak leütközi és Williamst veszi fel), így egyetlen safety van mélyen hátul a pálya közepén.

A snap előtt egy másodperccel Watkins beljebb húzódik, Hill belső oldalára és befele fut egy éles keresztező útvonalat. Nem csak emberének, Adoree’ Jacksonnak, de a hátul maradt safetynek is leköti a figyelmét, Hill így egy az egyben marad őrzőjével.

Ő egy kicsit kifele tartó Seam útvonalat fut meg és gyorsaságból meg is veri emberét. A safety teljesen máshol jár, Watkins a keresztbemozgással a pálya másik széle felé vitte az emberét, a pálya közepén pedig Kelce kötött le mindenkit.

 

 

[gap height=”10″]

A harmadik negyedben aztán még kapott egy esélyt a Titans, de a Chiefs védelem szépen helytállt és másodszor már nem hibáztak Mahomesék. Egy közel hét perces drive-val zárták az utolsó előtti játékrészt, sok 6-8 yardos játékot vezettek és kifullasztották a vendégeket.

A gyors, sokat keresztbemozgó Hillel nem tudtak mit kezdeni, ahogy Mahomes megiramodásaival sem. Ismét 4 elkapó áll fel a line of scrimmage-re, hárman a pálya alsó részén. A Titans ezúttal is úgy tűnik emberezik és Cover 1-et használ.

Ezúttal Kelce áll fel Hill mellett, aki a snap után megtorpan és a tight end mögött fut keresztbe. Kelce közben megtartja emberét, így Hill őrzője nem tudja követni a fürgelábú elkapót.

A Titans védelem így kénytelen váltani, de Hill két linebacker gyűrűjébe kerül, ez pedig hatalmas mismatch. Egy újabb gyors irányváltással már nem keresztbe, hanem előre mozog és négy yard alatt ver kettőt az embereire.

 

A Chiefs taktikája egyébként nagy részben bejött. Henry elől többé kevésbé sikerült elvenni a teret, Tannehill pedig nem volt olyan hatékony, mint kellett volna. Legalábbis nem annyira, hogy az ezer fokon pörgő Mahomes vezette Chiefs támadósorral tudják tartani a lépést. Reidéket tehát a támadósor repíti, de a védelem adja a muníciót, hogy ennyire sikeresek lehessenek.

 

[/ppp_patron_only]

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x