A Facebookon kitettünk egy érdekességet: a PFF kutatása szerint Tom Brady szerződése az utóbbi 15 évben összesen 1,6 győzelmet hozott a Patriots konyhájára. Természetesen óriási komment-cunami és felháborodás lett belőle, hogy nem értenek hozzá, az a két győzelem akár két gyűrűt is jelenthetne stb. Lehet a PFF kutatásán vitatkozni, nem is kötelező elfogadni, de ettől még az egy mítosz, egy városi legenda, hogy a Patriots azért (is) sikeresebb másoknál, mert Brady egy pár évig sokkal kevesebbet keresett, mint a többi top irányító. Ahogy az sem igaz, hogy Bill Belichick ne szórná a top3-as fizetéseket.
Minden szurkoló különlegesnek látja a csapatát, ha pedig az adott csapat még véletlenül sikeres is, akkor a kíváncsi emberi elme (és mérhetetlen emberi egó) egyből elkezd kutatni, miért is az én csapatom a legnagyszerűbb. Erre jó példa többek között a Ted Thompson irányította Packers, vagy a Howie Roseman igazgatta Eagles is:
- a Thompson-féle Packers szinte soha nem igazolt senkit a piacról, csak a draftolt játékosokra épített, és mivel nyert a csapat, a Packers-szurkolók kellő magabiztossággal mondhatták, hogy ez a tuti, emiatt (is) vagyunk a csúcson (vagy hát annak közelében).
- Rosemanről pedig elterjedt, hogy egy igazi szerződés- és trade/FA-guru, aki olyan lehengerlő koncepciókat talál ki, amit soha senki, és ennek (is) köszönhetően az Eagles Super Bowlt nyert.
A valóság ezzel szemben az, hogy sem Thompson, sem Roseman nem találta fel a spanyol viaszt, de más jó/szerencsés döntéseknek köszönhetően kijött a lépés, a győzelem pedig mindent legitimál, ráadásul végtelenül pozitív módon: a jót piedesztálra emeli, a rosszat elfelejti. Pedig a Packers csak draftról építő politikája nem volt kiemelkedően hatékony, több csapat, például a Bengals is hasonlóan építkezett, de a korszakos tehetség Aaron Rodgers és Andy Dalton, illetve az edzők, scouting teamek stb. között voltak különbségek. Ugyanúgy Roseman sem egy mágus, semmi újat nem talált ki, sőt kifejezetten sok húzása, cseréje, szerződésmódosítása/hosszabbítása volt öngól.
Félreértés ne essék, Thompson és Roseman is kiváló szakember, sok csapat irigy lehet/lehetett rájuk, de nem az ilyen felfújt semmiségek tették sikeressé a csapatukat. Ez az egész olyan, mintha egy linebackert a tackle-ök mennyisége alapján ítélnénk meg, mikor az messze az egyik legirrelevánsabb mutató: nem árt, ha jól csinálja, de pusztán 140 tackle senkit nem tesz Luke Kuechlyvé.
A Patriotsszal kapcsolatban is rengeteg ilyen mítosz kering, amik egész egyszerűen nem igazak. Ilyen az például, hogy a Pats soha nem fizet meg senkit, mert mindenkinek áldozatot kell hoznia a csapatért. Ennek a része természetesen a Tom Brady-ügy, miszerint ő mindig nagyon olcsón játszott, hogy a csapatnak a legnagyobb esélye legyen a győzelemre. Ez így overall egy óriási nagy csúsztatás (ha nem is nettó hazugság, de legjobb esetben is csak fél/negyed igazság), amit speciel a PFF kutatása is alátámaszt. De még ha utóbbit figyelmen kívül is hagyjuk, mert úgy kényelmesebb,
a Patriotsból akkor sem azért lett dinasztia, mert Tom Brady kevesebbet keresett, mint más irányító, és pláne nem azért, mert Bill Belichicknél mindenki csak féláron játszhatott.
Amit BB mindenkinél jobban csinál
Fentebb nem véletlenül emeltem ki Rosemant és Thompsont, mert valamilyen szinten mindketten két végletet képviselnek. Thompson a draftról építkezés híve volt és jól is csinálta, míg Rosemannek pont a draft a legnagyobb gyengéje, de a cserékkel és az FA-igazolásokkal mindezt kompenzálta, – a végeredmény 1-1 gyűrű lett (szerintem az ideális állapot a két véglet között félúton található). Bármelyik módszert is vesszük alapul, a lényeg ugyanaz: el kell dönteni, kiknek adunk végül nagy pénzt egy új szerződéssel (hosszabbítással, igazolással). Ez az, amiben a Patriots mindenkinél jobb.
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
Az NFL-ben soha nem lehetett úgy érvényesülni, hogy az ember nem áldozott pénzt a játékosokra. Ráadásul nem is feltétlenül szükséges garasoskodni, hisz a fizetési sapka rendkívül rugalmas, gyakorlatilag bármikor lehet helyet csinálni bárkinek. A művészet abban rejlik, hogy
kinek csinálsz helyet.
Bill Belichick mindig is egy olyan hibrid rendszerben gondolkodott, aminek két nagy előnye van: egyrészt bármilyen ellenfél ellen sikeresen alkalmazható (matchuptól függően), másrészt relatíve emberfüggetlen. Természetesen ahogy minden rendszernek, úgy ennek is megvannak a sarokkövei, amire az egész épül, így azokra áldozni kell. Példának okáért a Patriotsnál mindig is szempont volt az, hogy a védelem bárhonnan tudjon nyomást gyakorolni, emiatt a BB-féle defense-ben óriási szerepe volt/van a DB-knek és a linebackereknek. A hagyományosan prémium posztnak számító Edge posztnak viszont nem.
Ezért engedte el Belichick szívfájdalom nélkül például Chandler Jonest, és ezért tett nagyon gazdaggá linebackereket és DB-ket pályafutása során. Hülyeség egy DE-nek nagy pénzt adni, ha a rendszer miatt relatíve könnyen pótolható. Hiába játszik Jones All-Pro formában, hiába férne el nagyon is a védelemben, nem ért meg évi 16 milliót, ahogy nem ért meg Trey Flowers sem évi 18-at. 2019-ben speciel a linebacker Kyle Van Noyból lett Edge-játékos, a Patriots pass rush pedig nem esett vissza.
Ez az egész koncepció lényege, ami megkülönbözteti az igazán jó csapatokat a többiektől. A főedző/GM tudja, mire van szüksége a franchise-nak és azért akár még áron felül is hajlandó áldozni, mindenki más pedig pótolható. A Patriots pont ezt csinálja, és a legendákkal ellentétben nagyon nem volt fukar:
- Bill Belichick első igazán nagy igazolása Lawyer Milloy volt 2000-ben, aki két All-Pro szezon után kapott egy brutális szerződést, amely akkor a liga legjobban kereső safetyjévé tette. Nem is játszott rosszul, kétszer lett Pro Bowler és nyert egy gyűrűt, bár nem tudta hozni a korábbi formáját – a szerződését nem töltötte ki, mert a formahanyatlás ellenére sem volt hajlandó belemenni egy fizetéscsökkentésbe.
- 2003-ban a Patriots leigazolta a korábbi Bears LB Rosevelt Colvint hét évre 30 millió dollárért, aminél akkoriban csak Ray Lewis és Keith Brooking szerződése volt nagyobb (éves átlagban top 5 körül lehetett). Tulajdonképpen ki is töltötte a szerződését, nyert két Super Bowlt, végül a sérülései miatt fejezte be (2008-ban kivágták, mert nem ment át a fizikai felmérőkön, de végül visszatért, majd a szezon után többet már nem lépett pályára.).
- A következő delikvens szintén egy linebacker volt: Adalius Thomas a Patriots történetének legdrágább FA-igazolása lett 2007-ben. Az ő megszerzése mondjuk nagyon mellé ment, pedig igazi aduász lehetett volna a Patriots védelmében. Sérülések és magatartásbeli problémák miatt csak három évig volt a csapatnál, majd véget is ért a pályafutása.
- Randy Mosst feltehetően senkinek nem kell bemutatni, az évi 9 milliós gázsijánál csak Andre Johnson (Texans), Larry Fitzgerald (Cardinals) és Marvin Harrison (Colts) keresett többet akkoriban (ha nem a pályafutása végén érkezik New Englandbe, még ennél is többet kaphatott volna). Meg is dolgozott a pénzéért, zseniálisan játszott, még ha a búcsú (az utolsó, egyébként gyenge szezonjában elcserélték a Vikingshoz) nem is volt tökéletes.
- Vince Wilfork szerződtetése is jól reprezentálja a BB-felé gondolkodásmódot. Akkoriban kulcsfontosságú volt a Pats 3-4-es védelmébe egy elit NT, nélküle egyszerűen nem működött az egység. Ő volt az utolsó iDL, akit Belichick megfizetett – azóta rendszerváltás történt, a védőfal belsejében óriási a rotáció, ahol sokkal fontosabb 2-3 átlag feletti játékos, mint egy 10-15 milliós szupersztár.
- Egy évvel később Logan Mankins a liga legjobban fizetett guardja lett, ráadásul egy novemberig tartó holdout után. Ő a tipikus példája annak, hogy Belichick bárkit hajlandó megfizetni, ha nélkülözhetetlennek tartja – és annak is, hogy bárkit hajlandó elcserélni, ha már nem az. Rajta kívül egyébként Jerod Mayo is meggazdagodott 2011-ben, ő a második legjobban fizetet LB lett Patrick Willis után. A felsorolásból természetesen nem maradhat ki Rob Gronkowski sem, aki olyan TE-szerződést kapott, hogy hét évvel később sem sikerült számottevően megugrani – és elnézve az idei szezont, minden centet megérdemelt.
- A következő nagy fogás Darrelle Revis lett, aki éves átlagot tekintve a liga legjobban fizetett CB-je volt a Patriots színeiben. Igaz, csak két évre érkezett és csak egy évet maradt, de a célját abszolút betöltötte: BB-nek mindig is kellett egy igazi shutdown CB a védelmébe, hogy működjön a rendszer, ráadásul a csapat ekkor tele volt fiatal tehetségekkel (Malcolm Butler, Logan Ryan), akiknek nagyon kellett egy veterán mentor. BB karrierjének egyik legnagyobb igazolása volt Revis.
- 2015-ben ismét egy DB lehetett nagyon boldog New Englandben: Devin McCourty 5 évre írt alár 47,5 millióért, aminél többet akkoriban csak Earl Thomas keresett. Két évre rá pedig Stephon Gilmore kapott egy brutális szerződést, miután Butler és Ryan nem tudott felnőni a feladathoz. Illetve nem mehetünk el szó nélkül Stephen Gostkowski mellett sem, aki a jelenlegi gyűlöltsége előtt ligaelit szinten rúgott, aminek egy top 1 fizetés lett az eredménye.
A listán szereplő játékosok az abszolút csúcsot jelentik, de ezen kívül volt még jó pár komoly igazolása Belichicknek, elég csak Dont’a Hightowerre, Aaron Hernandezre vagy Antonio Brownra gondolni az elmúlt pár évből, akik szintén nagyon komoly pénzeket vittek/vihettek volna haza.
A Tom Brady-mítosz
Rengetegszer találkoztam már azzal a Brady-melletti érvvel bármilyen összehasonlításban, hogy ő azért is GOAT, mert mindig is a csapat érdekeit tartotta szem előtt és soha nem kért top fizetést. Ehhez képest már 2005-ben is top 5-ös bére volt (még ha akkor elsősorban Peyton Manning, Carson Palmer és Michael Vick vitte a prímet), 2010-ben pedig egy 4 éves, 72 millió dolláros szerződést kapott, ami a liga legjobban fizetett játékosává tette. Az ő fizetése csak az elmúlt években lett bántóan alacsony, amikor a szokott 1-2 milliós emelkedésekhez képest 4-6 millió dollárt ugrott szerződésenként a top QB-k fizetése, ami három év alatt végül 22-ről 35 millióra nőtt.
És ha már az összehasonlításoknál tartunk: Peyton Manning sok (főleg Patriots-) szurkoló szemében ilyen téren egy anti-Brady, hisz mindig betegre kereste magát. Ez valahol igaz is, többször is ő volt a legjobban kereső játékos a ligában, de ha összehasonlítjuk Bradyvel, minimális csak a különbség.
Manning 18 éves karrierje során 248 732 000 millió dollárt keresett, vagyis éves átlagban 13,8 millió dollárt. Ehhez képest Brady 20 év alatt 235 166 804 dollárt vihetett haza, vagyis évente 11,75 milliót. Már ez sem egy nagy különbség, ám van itt egy óriási nagy DE.
Brady egy 6. körös játékosként kezdte egy 100 millió dollárt kapó irányító mögött, míg Manning 1/1-es volt. Ennek megfelelően Brady újoncként két év alatt 600 ezer dollárt keresett, míg Manning első két évében 14,1 milliót. Brady 2002-ben kapott egy tehetségének megfelelő, 5 éves, 32,5 millió dolláros kontraktust (6,5 millió/év), ami már megközelítette Manning újoncszerződését (6 év, 46,3 millió dollár, 7,7 millió/év), így ettől ponttól kezdve van értelme az összehasonlításnak.
Ebben az esetben Manning 18 év alatt továbbra is 248 milliót keresett, éves átlagban pedig 13,8 milliót, míg Brady szintén 18 év alatt 234 563 144 milliót, vagyis éves szinten 13,03 millió dollárt. Úgy lett hatszoros Super Bowl-győztes, hogy Peyton Manning évente csak 800 ezerrel lett volna drágább nála, ha 2002-ben elcserélik a két játékost (pontosabban csak ötszörös, mert egy Super Bowlt még újonc-szerződéssel nyert).
Persze ha például Aaron Rodgershez (15,5 millió dollár/év) hasonlítjuk Bradyt, akkor máris máshogy néz ki a dolog, de ez nem tükrözné reálisan a valóságot. Rodgers már egy olyan korban kezdett el nagyon sokat keresni, amikor az 1/1-es Sam Bradfordnak nagyobb újoncszerződést adtak, mint amilyet Brady vagy Manning többszörös MVP-ként és Super Bowl győztesként hazavihetett. Vagy, ha így nézzük a dolgot, akkor nem csak Brady, de Manning is beáldozta magát az aktuális csapatáért.
Brady tehát csak minimálisan volt olcsóbb, mint az abszolút kortárs Peyton Manning, sőt évi 150 ezerrel még drágább is volt, mint a szintén kortárs Drew Brees. Abban sincs semmi rendhagyó, hogy 40 év fölött nem kapott 35 milliós dolláros szerződést, hisz például Brees is 25 millióért játszott idén Brady 23-jával szemben. Egyszerűen a helyén volt kezelve, ahogy az összes HoF kaliber kortársa.
TB12 tehát nem azért (is) minden idők egyik legjobbja, a Patriots pedig nem azért (is) minden idők legsikeresebb dinasztiája, mert a QB beáldozta magát a csapatért, vagy mert a franchise nem költött volna a klasszisokra. Maximum azt lehet elmondani, hogy Brady nem csinált presztízskérdést a dologból, és nem akart kétévente új szerződést, hogy mindenáron köröket verjen a második legjobban kereső QB-ra.
A rossz GM pont fordítva csinálja
Ezek után nyilván nem nehéz megmondani, hogy milyen is a rossz csapatépítés. A Rams nekem egy kedvenc példám, ahol Les Snead többek között gazdaggá tett egy futót, ami örök hiba, és egy elkapót egy olyan offense-ben, ami bármilyen random elkapóval működik. Magyarán olyan játékosokra költött el nagyon sok pénzt, akik nagyon kicsi hozzáadott értékkel bírnak a csapat sikerességét illetően, miközben elhanyagolta például a támadófalat, ami viszont kritikus pont a Rams rendszerében.
De hogy ne mindig a Ramsszel jöjjek, hoztam egy másik kedvenc példát, a Miami Dolphinst. A Dolphins tipikusan az a csapat volt az elmúlt években, ami ad hoc jelleggel hozta a sztárokat brutális pénzekért, és magasról tett arra, hogy kik lennének az ideálisak a koncepció szempontjából (bár lehet, hogy nem is igazán volt koncepció). Így érkeztek/maradtak olyan óriási bustok, mint
- Ndamukong Suh, DT, 6 év, 114 millió dollár – Top 1
- Mike Wallace, WR, 5 év, 60 millió dollár – Top 3
- Reshad Jones, S, 4 év, 48 millió dollár – Top 3
Jones két év alatt kikerült a kezdőből, Suh ugyan elit volt, de miatta már tényleg nem jutott hely másnak (akinek jutott, az is pocsék volt), Wallace-t pedig két év után elcserélték.
Minden csapatban van hely 3-4-5 top fizetéssel rendelkező játékosnak, és kellenek is a keretbe, mert csak újoncokkal és középszerrel nem lehet nyerni. A különbség a jó és a rossz csapatok között, hogy előbbi a megfelelő játékosokat fizeti meg, utóbbi pedig nem. Ugyan ez nem annyira prózai, mint a “mindenki önzetlenül és olcsón játszik a közös cél érdekében” mantra, de ha érvelni kell amellett, hogy miért volt ennyire a sikeres a Patriots az elmúlt 20 évben, akkor ez a csapatépítési elv egy kifejezetten jó kiindulási alapnak tűnik.
[/ppp_patron_only]
Háát. :) Tök jó lett a cikk felvezetése, hogy a sikeresség egy sok faktoros, bonyolult történet. Majd a végén lezárod azzal, hogy kivastagítva kiemelsz EGYETLEN FAKTORT, miszerint a Patriots azért jobb másoknál, mert Belichick tudja, hogy kinek adjon nagy pénzt? C’mon. :) Antonio Browns, Michael Bennett, Aaron Hernandez, Chad Ochocinho (and more) say hello :)
A Patriots azért a legjobb, amit a cikked törzsében leírtál. Mert a millió döntés közül egy picivel több jött be nekik. Hol itt, hol ott sikerült jobban dönteni, miközben a rosszabbul sikerült döntéseket meg el tudta maszkolni a Belichick, Brady páros adta stabil háttér. Aközött a millió ok között előfordulhat, hogy az az 1.6 meccs is számíthatott valamikor. Nem feltétlenül végig minden évben a 20 év alatt, de 1-2 évet meglökhezett, amivel pont sikerült a #1st seed, otthon játszhattak, könnyebb volt az út egy picivel. Másik évben meg a jó draft, harmadikban a nagyon összeállt offense, a negyedikben meg akár a szerencse. Nincs egy oka a kiválóságnak.
Igen. Ahogy szezont sem egy play nyer vagy veszt el…
Ezt NO-ban is tudják?
Sokan. Persze Payton nem. Sokan sokfélék.
(trollolo)
Szerintem nem emeltem ki, hogy CSAK EZÉRT JÓ. Idézném az utolsó mondatomat:
“ha érvelni kell amellett, hogy miért volt ennyire a sikeres a Patriots az elmúlt 20 évben, akkor ez a csapatépítési elv egy kifejezetten jó kiindulási alapnak tűnik.”
:) Tartom magam ahhoz, amit te is kiemeltél, hogy ez egy sokfaktoros egyenlet és BB és a Pats azért ennyire sikeres, mert több apróságban volt jó. De a nem adunk nagy pénzt senkinek és TB ingyen játszik apróság speciel pont nem az, mert a számok mást mondanak :D ellenben az, hogy jól ismeri fel többnyire, kinek kell nagy pénzt adni, az már egy olyan faktor, ami ezt indokolhatja.
Tehát én kitartok a sok faktor mellett, és mellékeltem egy faktort mellé, ami KIINDULÁSI ALAPNAK jó :)
Node Józsi! A Billes szisztéma leírása tökjó. De a Tibi: Igen megkapta a top kontraktot 15& 9 éve. És igen a konklúzióval is egyet tudok érteni. De a karrier összehasonlítás Manninggel már nem jó. Úgy van lemaradva 14m-vel, hogy 4 évvel többet töltött a ligában a nagyfizus korszakban. És csak idén 4 játékos megkereste kB azt a pénzt amit Peyton az 1/1-el 6 év alatt. Breesnél meg nem lehet drágább, ha egy évvel korábban jött és 9m-vel kevesebbet keresett.
Ezt írtam is a cikkben, hogy ez a 4 éves periódus azért nem feltétlenül releváns (szerintem), mert Brady a 40-hez volt már ekkor. És legyen bármennyire jó, ilyen idősen nem lehet hosszú távval és nagyon nagy pénzekkel kalkulálni. A fizetése szerintem reális volt a potenciális beomláshoz és a korához viszonyítva, Manning sem kapott volna többet, ha marad. Sőt, amíg mindketten pályán voltak, nagyjából ugyanannyit kerestek, néha egyik, néha másik irányba. Öregkorára már Manning is csak 18 milliós volt, amikor a top fizu 22-23 millió volt, és ő is bőven jobban játszott ennél, pont mint Brady.
Szerintem az összehasonlítás legit, Brady legfeljebb most kereste vissza azt, amit a drafpozíciója miatt nem kaphatott meg karrierje elején.
“Bill Belichick mindig is egy olyan hibrid rendszerben gondolkodott, aminek két nagy előnye van: egyrészt bármilyen ellenfél ellen sikeresen alkalmazható (matchuptól függően), másrészt relatíve emberfüggetlen.”
Szerintem ez a mondat a lényeg, és lehet ezt lenne érdemes egy vagy több patronos cikkben részletesebben kifejteni. Pontosan így gondolom én is, ezért állítom azt, hogy BB Brady nélkül is nyert volna 2-3 gyűrűt az elmúlt évtizedekben (ha hagyják neki, és ami még mindig nagyon sikeres időszakot jelentett volna a Pats életében). És azért az a plusz 2-4, amit Brady tett hozzá szintén páratlan hozzáadott értékkel bír nálam. Viszont ugyanezért fanyalgok, amikor azt mondogatták/mondogatják, hogy bezzeg ARod mit érhetett volna el BB csapatában és rendszerében? Lehet, hogy még annyit sem, mert egyszerűen nem is illett volna bele…
A védelemben még működött az elv, de a támadósor már Bradyn múlott.
Azért szerintem azt érdemes még hozzátenni, hogy lehetséges, hogy önmagában nem sokat ért Brady szerződése. De vajon, ha ő megkapja a maximumot mindig, nincs ez a jelképes áldozat, akkor is mindenki más belemegy abba, hogy ő kevesebbet kapjon, ugyanez lett volna az állomány? Hány csapatnál van ennyi ilyen eset, ennyi játékos aki hajlandó kevesebbért játszani, persze mindig akad 1-2, de nem tendencia. Ha viszont lehet mutogatni, lám a franchise QB is hajlandó áldozatokra, akkor könnyebb rávenni éveken át egy Amendola-t is. Inkább az a jellemző, hogy a játékosok sokat akarnak keresni, majd a karrier végén elmennek nyerni egy gyűrűt valahova. Persze mindig van olyan akit meg lehet szerezni prove-it szerződésre, de azok egyből tovább is állnak sokszor, mint Trent Brown, Corderelle Patterson. Amendola ezzel szemben éveken át állandóan belement Brady-hez hasonlóan a szerződések átalakításába.
Szokták volt mondani, a jó példa ragadós. Szerintem Brady példája, hozzáállása is hatással van másokra is a csapatnál.
“Hány csapatnál van ennyi ilyen eset, ennyi játékos aki hajlandó kevesebbért játszani, persze mindig akad 1-2, de nem tendencia.”
Ebből a szempontból tetszik, ahogyan Spielman felépíti a Vikingst. Kirk nem fogta vissza magát, amikor hozzánk igazolt, ennek ellenére mégis több játékossal is eléggé csapatbarát, már-már áron aluli szerződést sikerült kötnie. (Hunter, Kendricks, Thielen, sőt még Diggs is besorolható ebbe a sorba)
Rudoplh-ot ki is hagytad, pedig nagyon bíztam benne, hogy esetleg megszerzi a Pats, ha már eszükben sem volt felmenni Hockenson-ért. :D
Mindenesetre nem könnyű ezt hosszú távon fenntartani, hogy egy olyan ligában ahol az átlag karrier 2-4 év, mindig rá tudd venni a játékosaid, hogy ne akarjanak a maximum fölött keresni, hanem írjanak alá kevesebbért, és ne is csak egyszer, hanem évről évre.
Ez igaz. Mint ahogy az is árnyalja kicsit a képet, hogy Hunter és Diggs olyan szemtelenül fiatalok, hogy ha nem sérülnek le, akkor még egyszer a kasszához járulhatnak a karrierjük során.
Nagy kedvenc a Brady Rodgers összehasonlítás a témában, még TVben is fel fel hozzák hogy Rodgers semmilyen áldozatot nem hoz meg a csapatért. Ez már évek óta téma, és mivel Rodgers 2 éve játszik az akkor rekordnak számító kontraktusában, kíváncsiságból utána néztem hogy előtte mi volt a helyzet. Ha bár tény hogy Brady Rodgers előző szerződése alatt kevesebbet keresett, ez évente kb 2-3 milliós különbség. Nem állítom hogy ez nem számít, de szerintem egy rosszul szerződtetett FAn sokkal többet lehet bukni (lásd Graham). Ezzel nem hogy a gyűrűk száma beli különbség nem magyarázható, kvázi 1 (egy) darab max közepes FAt hozol ki belőle évente. Tekintve hogy Rodgers ez idő alatt milyen szinten játszott hasonló áron mint Brady, és csak nézte hogy NEben gyűltek a gyűrűk még ő kvázi olcsón SBbe sem jutott elit játékkal szerintem jogos, hogy a 17es szezon előtt azt mondta, hogy ide a pénzzel. Ennek ellenére nem értem, hogy főleg az utóbbi két szezon előtt mért volt ekkora sláger hogy Brady mindent beáldoz amég Rodgers semmit, és ezért nem nyer. Ez nettó nem igaz, mégis általánosan elterjedt “vélemény”. Az hogy most többet is keres és gyengébben is játszik, az már támadhatóbb sztori, bár jelenleg ez Bradyre is igaz. De a hangsúly a korábbi éveken van. Szerintem Rodgers azzal a szerződéssel és olyan játékkal igenis megérdemelte volna ,hogy legalább annyi gyűrűt nyerjen ez idő alatt ,mint Brady.
Valakinek nagyon fájnak a tények, 2. alkalommal tűnik el a hozzászólásom amiben rengeteg statisztikai adatot felsorolok az elmúlt 20 évből, pedig nem kis munka van mögötte… :(
túl hosszú, így spamnak kezeli, de engedélyezem :D
Csak az lepett meg, hogy amikor spam, azt szokta írni, aztán lehet, hogy csak akkor, ha válasz volt már rá, és ugye azokat nem tünteti el, így kénytelen kiírni, hogy adott hozzászólást viszont annak jelölt, ezt nem tudom pontosan. Mindenesetre köszi, tényleg sok meló volt, már csak a csapatok 20 évnyi győzelmi statisztikáját is összerakni, és különböző mutatók alapján sorrendet felállítani. Még nem tartalmaznak a táblázataim minden mutatót, amit érdekesnek találnék ugyan, de már így is sokatmondóak. :D
Kicsit azért érdemes alaposabban megnézni, pontosítani a dolgokat, ugyanis Rodgers nem játszott jobban Brady-nél az évek során, így semmiféle gyűrűt nem “érdemelne”.
De kezdjük az elején, hosszú lesz:
Rodgers eddig háromszor hosszabbított mindössze szerződést.
2008-ban anélkül, hogy előtte bármikor is játszott volna kezdőként kapott 5 évre közel $40M-t. 2010-ben, amikor ő SB-t nyert, és amikor nem volt fizetési sapka amúgy a ligában, ő csak $6,5M-t keresett, a GB mégis a 7. legtöbbet költötte, ha akkor ő Brady fizetésével játszik, ez a szám a 3. legmagasabb lett volna. A valós összeg is először 2015-ben fért volna be a sapka alá, ezt csak zárójelben. Ekkortájt valóban elit szinten játszott ettől függetlenül, azt el kell ismerni, különösen 2011-ben, ugyanakkor SB-t mégis csak abban az egy “különleges” évben tudott nyerni. Azt akkor megérdemelte vajon, amikor sapka nélkül érte el, miközben másoknak foglalkozni kell azzal a fránya cap-pel minden évben? Csak kérdezem, ha már megérdemelt dolgokról beszélünk…
2013-ban viszont ő már akkori rekordot jelentő szerződést írt alá, és az volt az első, hogy ő úgy szerződött, hogy már játszott is előtte, ergo az nem igaz, hogy ő azért tartotta oda a markát legutóbb, mert addig nem nyert semmit, és úgy látta, akkor jár neki a pénz, az előző alkalommal is rekord volt a pénz amit kapott, ne tegyünk úgy, mintha ő ott nem lett volna kifizetve. A kulcs, amiért kisebb az éves ÁTLAG eltérés, az az, hogy Brady szerződéséhez gyakrabban nyúlnak, és mivel évről évre növekednek a számok, így nagyon nem mindegy, hogy Rodgers kontraktusának 5 évében Brady kétszer ír alá valamit.
Egészen konkrétan, 2010-ben hosszabbított 4 évre $72M-ért, majd 2013-ban 3 évre $27M-ért, és 2016-ban ismét, 2 évre $41M-ért, hát így jön ki az átlag kisebb különbség. Egyben soha akkora tételért ő nem írt alá, mint Rodgers, viszont minden hosszabbításkor súlyos összegeket szabadítottak fel az adott évre, sőt, sokszor több évre, a 2013-as deal arra az évre $8M, a következő évre pedig $7M helyet csinált.
Itt megjegyzendő a PFF kutatáshoz, hogy igaz az, hogy az átlag $2-3M nem sok, de azokban a konkrét években a $7M meg a $8M igen, Gronk tavaly keresett 9-et, Edelman 4,5-et, hogy el tudjuk helyezni, milyen komoly számok is ezek, 2014-ben pedig SB-t is nyertek ugyebár, nehéz nem meglátni benne annak a hatását, hogy éppen abban és a megelőző évben $15M-val segített Brady csapatot építeni. Persze, ez a pénz 20 évre elosztva valóban a jegyszedő fizetését sem fedezi a stadionban, csak nem kell elosztani, azt kell nézni akkor mennyit ért!
Az áldozatokat hülyeség átlagolni, hiszen nem mindegy mikor hozzák meg őket! Amikor nem kell pénz, mert épp élő szerződések vannak a fontos posztokon, drafton sikerült hiányposztokat betölteni, netán előbb is húznak adott évben, vagy épp több a pick, akkor nem sokat ad hozzá egy áldozat. Azonban amikor valakit ki kéne vágni, vagy legalább is fontos embert nem tudnak megtartani, mert lejárt a szerződése, és nem tudnak neki miből fizetni, akkor egyben az a pármilliós csökkentés egészen más megvilágításba kerül. 2013-ban egészen pontosan Welker megtartásának reményében csökkentett Brady, és ezért is neheztelnek sokan Welker-re, mert még így sem maradt, hanem még több pénzt akart! Rodgers vajon csökkentené a fizetését, hogy maradhasson Adams, ha erre volna szükség hozzá?
2014-ben futott még egy nagyon jó évet Rodgers, bár szerintem így is szégyen, hogy nem Watt lett az MVP. 2014 óta viszont minden egyes évben rosszabb passer ratinggel zárt, mint Brady, és azért ezt emelem ki, mert ez az a mutató amiben ő a legjobb all-time még így is, mégis az idei évig 4 szezonon át elmaradt Brady-től, aki tavaly már 41 éves volt ráadásul.
Egész karriere alatt mindössze háromszor fordult elő, hogy előrébb végeztek szerzett pontokban, és mindössze kétszer szerzett yardokban, ebből az egyik év az a 2008 amikor Brady sérült volt. Azzal az évvel, és Brady eltiltásával egyébként a kihagyott meccsek száma nála több 2008 óta, szóval Rodgers sérüléseit sem érdemes firtatni.
2008 óta a Patriots szerzett 5557 pontot, a GB pedig 5039-et, s ugyan a passzolt TD-k számában Rodgers áll jobban 20-szal, egyetlen olyan szezonja volt csak amikor a csapat szerzett annyi pontot, mint ami a különbség, sőt, egyáltalán 500 fölötti. Mielőtt a társakra mutogatnánk, 2010-ben pl. amikor SB nyert, 4 olyan elkapója volt, akik legalább 13 yardot átlagoltak karrierükben elkapásonként. A másik oldalon Welker 11-et, Edelman 10,9-t. És igen, Gronkowski 15-öt. Na de, ha már Gronk, kihagyott a 9 éve alatt 29 meccset, ami majdnem két szezon, miközben Jordy Nelson, csak 8-at, ami csak egy fél. Jordy Nelson pedig jobb százalékkal kapta el a felé menő labdákat 9 év alatt GB-ben, mint Gronk NE-ben (csak mert a minap Gronk volt az érv arra, miért nem GOAT Brady, hisz nélküle máris nem játszott idén elit szinten, és ott is Rodgers volt éppen intenzíven sajnálva, hogy neki nem jut ilyen játékostárs, miközben nagyon is jutott, és Adams személyében azóta is jut).
A támadófalak közt nem nagyon van eltérés, két általában elit egység, az elmúlt 10 szezonból ötször a GB fala volt a jobb a PFF szerint, ötször a Patriots-é, bár itt is azért hozzátenném, hogy a Patriots O line azért kétszer is húszon kívül zárt, a GB talán, ha egyszer az is 2012-ben volt. Általánosságban közelebb voltak azokban az években egymáshoz, amikor a Pats előrébb végzett a rangsorban. Jordy Nelson óta pedig ott van ugye a már említett Adams, aki szintén jobb elkapásonkénti átlagot tud, mint akár Welker, akár Edelman, top 5 elkapó a ligában.
Futás. Aaron Jones jobb átlaggal fut bármelyik Pats RB-nél az elmúlt évekből, Blount-nál, Lewis-nál is. Igaz, még csak 3 éve van GB-ben, de előtte egy Lacy sem volt rosszabb a Pats futóinál átlagban, semmivel.
Konkrétan:
Lacy 51 meccsen futott 788-szor, 3435 yardért, Blount 49 meccsen 677-szer, 2917 yardért.
Aaron Jones már kevesebb lehetőséget kapott, mint pl. Sony Michel (nem sokkal), tavaly is 12 meccsen 700 yard fölött termelt, 133 futásból, ez idén 16 meccsen 236.
Azért Williams, aki szintén nem borzasztó, a NE-i futókhoz viszonyítva biztos nem, futott 381-szer 46 meccsen. Burkhead a Pats-ben csak 186-szor ugyanazon 3 év alatt, 31 meccsen. White pedig kb. 200-szor futott az elmúlt 3 évben. Jól látszik tehát, hogy a futójátékban nincs semmi eltérés gyakorlatilag, sőt, a Packers 2 futója több yardot termelt az elmúlt 3 szezonban, mint a Michel-White-Burkhead trió, ha hozzáveszem Lewis-t 2017-ből és a másik oldalon Ty Montgomery-t, akkor billen át a Pats oldalára a mérleg, de nem sokkal.
És akkor még a csoportról nem beszéltünk. Az NFC North ugyanis 2002 óta gyakorlatilag a legsiralmasabb, meglepő?
Négy alkalommal is a GB szerezte liga szinten a legtöbb győzelmet (holtverseny is számít), viszont csoportként egyetlen egyszer sem ők. Mind a 7 másik csoportnak legalább egyszer összejött, hogy egyidőben erős volt a 4 csapata, és így övék lett az évben a legtöbb győzelem csoportokra bontva, de még olyan is csak egy volt, ahol ez csak egyszer sikerült (AFC West). A Patriots 6 alkalommal állt a legtöbb győzelemmel, mellé viszont az AFC East csoportként is 5 alkalommal a legtöbb W-t hozta össze adott szezonban, ezzel vezetik a ligát ilyen éveket tekintve, holtversenyben az NFC South-szal.
7 évben is megesett (6-szor 2008 óta), hogy az NFC North-ban egy csapat 0 győzelmet szerzett a saját divíziójában (egyszer sem a Packers), ez a szám a legmagasabb a ligában, az AFC East-ben két évben volt csak csoportban nullázó pofozógép. A Lions nyeretlen szezont is futott ugye, amúgy a Browns mögött alapvetően a 2. legkevesebb W-t szerezte (a Raiders-szel holtversenyben) 2002 óta.
7 évben is 30 vagy annál kevesebb győzelmet szerzett a 4 csapat együtt az NFC North-ban, az AFC East-tel ez háromszor esett csak meg.
És, hogy miért fontos a csoport, és az, hogy ált. mennyire gyenge, legalább két csapata gyakorlatilag nem ellenfél? A GB a saját csoportján belül a ligában 4. legjobb 66,67%-os mutatóval szállítja a győzelmeket. Ez a szám csoporton kívül már csak 6., ami még mindig szép lenne, de ami fontosabb, rögtön csak 57,78%. Ez a differencia egyébként a 3. legmagasabb, csak a Steelers és a Colts nyer ennél is nagyobb eltéréssel csoporton belül, mint a liga többi része ellen. A konferencián kívüli mutató pedig még rosszabb, 56,94% GB-ben (a Steelers és a Colts bár rosszabb mutatót hoz csoporton kívül, csak az NFC csapatai ellen kisebb az eltérés, ebben messze a GB az első), miközben a Pats az állítólag erősebb NFC-ben szereplő csapatok ellen a legjobb, 80,56%-kal nyer (az állítólag nagyon gyenge csoporton belül 78,7% ez a mutató). A konferenciák egymás elleni mérlege 2002 óta 598-552-2 az AFC javára egyébként.
Ezen felül:
Brady idegenbeli mérlege 98-44, 69,01%
Peyton 85-48, 63,90%
Brees 75-62, 54,74%
Big Ben 65-43-1, 59,63%
Rodgers 45-43, 51,13%
Wilson 38-25, 60,31%
5 QB Brady-n kívül, 2 nyert 1-1 gyűrűt az évtizedben mióta Rodgersnek sikerült. Ezekre a számokra pillantva, sok mindent mernék mondani, de, hogy Rodgers érdemelne gyűrűket, aki a jelen jobb irányítói közül egyedüliként alig tud 50% fölött nyerni idegenben, azt nem. Jimmy G 11-3, Mahomes 13-4, Goff 17-10. De egy Alex Smith is tudott 41-29-et hozni.
Ennyit írni, újságírónak készülsz? :)
Egyébként egy matematikustól fogadj el annyi tanácsot, hogy elemzést nem azokból az adatokból érdemes csinálni, amiket érdekesnek találsz, hanem azokból, amik relevánsak az elemzés témájához kapcsódóan. Az idegenbeli mérleg, a csoportok összesített győzelmi számai (meg a futók összevetése, stb.) nem ilyenek. ha Brady-t és Rodgerset akarod összehasonlítani. Játéknak jó, de azt tanácsolom a kijött eredményt magad se vedd túl komolyan. ;)
Természetesen egy matematikussal szakmai kérdésekről nem állok le vitatkozni. :) Készülni már semminek nem készülök, vén vagyok én már ahhoz. :D
Ugyanakkor pl. az idegenbeli mérleg szerintem nagyon is releváns, komoly tényező a környezet, és a képesség annak kizárására, akár az, hogy valaki dome-ban játszik, vagy épp idegenben látogat oda sokszor, ami számára szokatlan, zavaró. Teniszezők szoktak panaszkodni a bezárt tetőre alapvetően nyílt bajnokságokon, a páratartalom megváltozásától az erősebb zajokig mindenre kiterjedően, a pálya és a labdák gyorsaságát szintén befolyásolja ott. Brady kiemelkedően rossz nagy hőségben, ez egyénfüggő szintén, valaki a hideget nem bírja.
A QB-t hátráltatja a közönség a legjobban, a szokatlan körülmények, a zaj. Persze, a védelmét segíti otthon az ellenfél hívásainál, de az mégiscsak sokkal közvetettebb, mint az, hogy ő nem tudja olyan hatékonyan kommunikálni a szándékait, vagy éppen nem tudja úgy megzavarni és beugrasztani az ellenfél védőit. S bár kevésbé mérhető, főképp, hogy a QB-k nem ugyanazon idegenbeli környezetekben játszanak, valamit mégis csak elárul, hogy minden komolyabb név a listán idegenben is hatékony, ez elvárható egy igazán elit játékostól.
A futók összevetése pedig azt a mítoszt hivatott csak ledönteni, hogy nem volt futójáték GB-ben, ergo mindent Rodgers-nek kellett megoldani, ami nem igaz, még jobb átlaggal is tudtak futni az elmúlt évek többszörös bajnokánál. Ez nyilván nem közvetlen fokmérője a kettőjük teljesítményének, és nem is lényegi eleme az összehasonlításnak, csak azt cáfolja meg, hogy gyengébb személyzettel kellett bizonyítania, az egyszemélyes hadsereg jelzőt kérdőjelezi meg, hogy az elkapói minőségéről ne is beszéljünk.
Alapvetően egy csapatsportban nagyon nehéz két játékost összehasonlítani, hiszen a játék minden eleméhez szüksége van a társakra, sokszor azok hagyják cserben, rontják le a mutatóit, vagy épp javítják fel, viszont azok teljesítményére meg a QB tud hatással lenni kölcsönösen, így végképp nehéz mérni az egyik szerepét a másik teljesítményében. Ilyen formán maga a rating sem releváns, hiszen nem méri, hogy a passzainak 99%-a ponttatlan volt-e, elkapói bravúr volt-e mind, és ezért magas, vagy a 99%-ban tökéletes passzai felét elejtették indokolatlanul, és azért alacsony, nem veszi számításba a felpattanókat az INT-eknél stbstb. Ezek nyilván eltúlzott lehetetlen példák voltak, de ettől még a rating nem veszi figyelembe a játékostárs hozzájárulását, ahogyan a komplett támadófalét sem.
Szerinted mik azok a szempontok jelen ligában, amik mentén egy valóban releváns statisztika elkészíthető? Kíváncsi vagyok, azt hiszem hasznos volna ismerni a véleményed e kérdésben!
Mivel kapcsolatban? Hogy ki a jobb irányító Brady és Rodgers között? Attól függ, hogy mi a cél? Mert ez eldönthető úgy is, hogy “én Brady-t jobbnak látom” :) A sportban – főleg csapatsportban – a legtöbb rangsor, cím, ki a legjobb így működik. Teljesen szubjektíven az ember ránéz a játékosokra és rábök, hogy számára X a jobb játékos Y-nál. És megmagyarázza szubjektív indokokkal. (Azért meg az egyik 6-szoros bajnok, vagy azért mert az egyiknek jobbak a mély labdái, vagy mert clutchabb, vagy mert többféle rendszerben is képes jól játszani, vagy mert nagyobb hatása volt a játék fejlődésére, stb.)
Ha analitikus megközelítésből akarod összehasonlítani a kettőt (“statisztikákra támaszkodva mondani véleményt), akkor viszont azzal kezded, hogy először is el kell dobni minden, csapatra vonatkozó adatot, és az egyéni teljesítményét leíró adatokat kezded összegyűjteni. A legegyszerűbb – és emiatt többnyire hamis képet is adó – statisztikáktól kedzve, mint rating, TD/INT arány, passer rating, QBR, YPC, stb, a bonyolultabbakig, mint pl. a play-by-play elemzés, és azokból megpróbálni következtetni a különböző szituációs képességekre (nyomás alatt milyen, mennyire mozgékony pocketben és azon kívül, mennyire rizikóvállaló, mennyire clutch, milyen típusú dobásokban jó, mikben kevésbé, stb.)
Ilyesmibe nyilván nem akar egy szurkoló sem belefogni. Érthető módon. Ez scoutoknak, a tojásfocihoz ilyen vagy olyan módon professzionálisan kötődőknek fontos. A szurkoló azt csinálja, amit Te is csináltál, és ez így is van jól. A megjegyzésem csak annyi volt, hogy
a) érdemes a szerzőnek is tudni, hogy ez ebben a formában egy játék, és nem megalapozottabb annál, mintha ráböknél csak úgy valamelyik irányítóra a kettő közül és azt mondanád, hogy “10 éve nézem mindkettőt, és nekem X tetszik jobban. Pont.”.
b) Érdemes legalább egy mondatban utalni is arra, hogy az egész egy játék, nehogy valaki MÁS úgy értse, hogy ez majd tényleg “statisztikailag is megmondja”, hogy melyik a jobb.
Nekem rengeteg az időm, és borzalmasan szívesen elszórakozom ilyesmivel, szóval nem feltétlenül elég. :) Mindenesetre az egyik leglényegesebbnek én mindig a comeback-ek számát tartottam pl., bár van szerepe benne a csapatnak, de a clutch témakörről remek képet ad, hiszen pontot a QB vezetésével lehet elérni, általában futás nélkül azon szituációkban. Én ezért pl. sosem írtam le Tannehill-t, ő egy Dolphins-ban többször fordított meg meccset, fele annyi szezon alatt, mint Rodgers, ami nem kis teljesítmény, vereségük karrierükben ugyanannyi, szóval lett volna mit megfordítson mindkettő.
A rating, TD/INT arány magában nem érdekes annyira, nagyon könnyű odafigyelni rá, lásd tavaly a rekord INT mentes passz széria, negatív mérlegű szezonban. Na ez pl. azt jelenti nálam, hogy bár nyerni kéne, még sincs semmi kockázatvállalás, ami nem előny, sőt.
Egyszer már összeszedtem amúgy, hogy a top QB-k közül melyiknek hány TD-je volt 5 yardnál rövidebb, és mellé, hogy a csapataik mennyi futott TD-vel rendelkeztek regnálásuk alatt, milyen arányban vannak a saját és csapat szerzett TD-k közt a rövidek passzal, milyen a futottak aránya, ebből pl. kiderül, ki erőlteti a passzt akkor is, amikor az átlag befutna, szóval ki tolja meg a ratinget, vagy épp a TD arányát fals könnyű játékokkal jelentősen többször, mint az indokolt, hiszen van más opció is, szóval elég sokat foglalkozom a sportággal, és más egyébbel is ami statisztika. :)
Az volt a kérdésem lényege, mely mutatókat, milyen elemeket tartanál érdemesnek egy releváns statisztika készítéséhez, mivel nyilván csapatsportban nagyon nehéz, még csapatok statisztikáit is összevetni. Egy táblázatot elkészítettem már szimplán a győzelmi mutatókról, külön csoporton belül, konferencián belül, ezeken kívül, még a szezonokban a sorsolások nehézségi mutatóját nem kalkuláltam bele, az a bővítés lesz a következő lépésem.
A comeback-ek száma nem rossz jelzőszám egynek a sok közül, nekem is tetszik. DE! Csak úgy szabad figyelembe venni. ha az is megvan, hogy melyiknek hány kísérletből sikerült annyi comebacket elérnie. Mert előfordulhat, hogy egy irányítónak egyszerűen azért nincs sok comebackje, mert a csapata mindig előnyben van. :) Viszont, ha abból a kevésből mindegyiket megcsinálja, akkor “clutchabb” annál az irányítónál, akinek rengeteg comeback esélye van, mert a csapata sokat van hátrányban a meccsek vége felé, de a sok esélyből csak minden harmadikat csinálja meg.
Ezért tettem hozzá, hogy ugyanannyi a veresége Tannehill-nek, mint Riodgers-nek, ergo még véletlenül sem volt mindig előnyben, sőt, sokkal de sokkal kevesebb meccsből vesztett ugyanannyit, és alapvetően fele annyi a szezonja is, össz. győzelme sokkal kevesebb, fordítása több.
De pl. Brady-nek csak a PO-ban majdnem annyi a comeback győzelme (9), mint Rodgers-nek karriere során, pedig ugye még Brady is összesen kb. 40 PO meccset játszott csak, negyedében hátrányban volt a 4. negyedben valamikor, minden SB győzelmekor is meccsnyerő drive-ot mutatott be, s a SB győzelmekből is volt 3 ami comeback is. Egyszer 10, máskor 16 pont hátrányból (volt össz. 25 is ugye, de csak a 4. negyed számít) fordított. Ráadásul ezek a fordítások ugye a liga legjobb csapatai ellen történtek, az sem mindegy, a Seattle védelem ugyebár nagyon erős volt abban az évben is.
Ez mind szép, de ha VInatieri nem rúgja be azokat a meccs nyerő FG-at, akkor Brady rosszabb irányító lesz? :) Sok irányítónak vannak olyan playoff meccsei, ahol vagy megcsinálta a “győztes” drive-ot a meccs vége felé, aztán nézte ahogy kihagyják a FG-t, vagy pedig berúgta a kicker, és a védelmét nézte, ahogy engedi az ellenfelet visszatámadni x másodperc alatt.
Leírom utoljára (többet nem nyaggatlak vele :) ): a statisztika ökölszabálya, hogy csak megfelelő számú adat (elég nagy minta) esetén tud bármit is mondani. A comeback győzelmek száma – és az itt felvetődött legtöbb többi adat is – nevetségesen kicsi minta ahhoz, hogy _csak_ statisztikai alapon, a számokat összevethessük, és kijelenthessük, hogy X jobb, mint Y.
Ha az irányítók teljesítményét akarod összevetni, akkor nem tudod megúszni, hogy minden egyes mértkőzést részletesen elemezz. Minden szempontból. Hányszor passzolt, milyen védelem ellen játszott, hogy játszottak az elkapói (dropoltak-e vagy sem), milyen volt az időjárás, hány nem pontos passza volt, hány clutch passza volt, nem sorolom. Millió és egy szempontja van annak, hogy egy irányító “jól játszik” vagy sem, és mindegyiket figyelembe kell venni. Ha nem vesszük, akkor nem tudunk többet állítani, mint azt, hogy aki a legtöbb comeback győzelmet szerezte …. az a legtöbb comeback győzelmet szerezte. Ennyi. Lehet neki díjat adni érte. :) Ahogy a gólkirálynak is meg a fairplay díjasnak is. Aki megszerzi, az örülhet, de ettől még nem lesz a legjobb játékos is belőle. :)
Nekem volt/van egy ilyen összevetés kezdeményem Ryan-Brees kapcsán, hogy Ryan MVP és SB évében vajon Brees elit teljesítményt nyújtott-e, de egy adatvesztés után most nem tudom hol áll, plusz nincs időm végig vinni. (Bizony minden playt megnéztem, mit írt róla az NFL. Ha sikerül egyszer összerakni szöveggel is megtámogatom, hátha érdekes lesz másoknak is.
Megemlíteném mellé, hogy azok az akkori 6-7millió cap space-k manapság az inflációt is figyelembe véve jóval többet jelentenek, jelentenének. Ha mellé tesszük a fizetések elszállását, akkor mondhatjuk, hogy akár két jó helyett nem nagyon jó, hanem egyenesen elit FA megszerzésére is elég voltak abban az évben.
Valamint amikor ezek az átstrukturálások voltak, akkor Brady is hülye lett volna nem elfogadni ugyanis akkor azonnal kapott egy komolyabb pénzösszeget, amit be tudott fektetni.