Ha a Ravens esetén rivalizációról beszélünk, akkor elsősorban mindenki a Steelersre gondol, hiszen az utóbbi években vele játszotta a legnagyobb meccseket. A Titans esetén nem nagyon szokás igazi rivilizációt említeni, talán a Colts elleni meccsekre lehet ezt ráfogni. Volt azonban olyan idő a 2000-es évek elején, mikor ez a két csapat valódi riválisa volt egymásnak, és az AFC legkeményebb mérkőzéseit ők ketten játszották.
Az első kérdés, ami valószínűleg mindenkiben felmerül az, hogy hogyan lehet ennél a két csapatnál rivalizációról beszélni. Nincsenek egy csoportban, nem is találkoznak minden évben, legfeljebb a playoffban futnak össze, de ott sem túl gyakran. Nos, nem volt ez mindig így. Mikor a Ravens 1996-ban csatlakozott a ligához, akkor az AFC Centralba lett beosztva, ahol akkor 4 másik csapat volt. A Steelers, a Bengals, a Houston Oilers, és az újonnan alapított Jaguars. Két évvel később az Oilers elköltözött Nashville-be, és már Tennessee Titans néven küzdött tovább. A Ravens és a Titans tehát 1996-2002 között egy csoportban volt, így minden évben kétszer találkozott egymással. Ez még nem jelent automatikus rivalizációt, hiszen ahhoz mindkét csapatnak erősnek kell lennie, és a korai években még egyik sem volt az. De 2000-re mindkét csapat kellően megerősödött, és útjára indult a rivalizáció.
I. Egy év, három csata
A 2000-es szezont a Titans várta nagyobb lelkesedéssel, hiszen egy évvel korábban Super Bowlt játszott, ahol 1 yard hiányzott csak a győzelemhez. A Ravens esetében a playoff elérése volt az elsődleges cél, a csapat korábban 8-8-at tudott elérni. A Titans hozta is a tőle elvártat, és a Ravens sem kezdett rosszul, noha inkább a védelem vitte előre a csapatot, a támadók 5 meccsen keresztül képtelenek voltak TD-t szerezni. És a Titans pont ennek az időszaknak a közepében érkezett Baltimore-ba.
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
A 9. heti találkozó valódi védelmi harcot hozott. A ravens defense teljesen kikapcsolta a Titans offense-t, de ugyanez igaz volt a másik oldalra is. Sőt! Míg a Ravens elsősorban puntokra kényszerítette ellenfelét, addig a Titans védelem szerezte a labdákat. Négy passzt is leszedtek a levegőből, az egyik INT-et vissza is vitték TD-re. Végül a Titans 14-6-ra nyert, és ez a meccs nagy változást eredményezett Baltimore-ban. Brian Billick edző lecserélte a gyengén játszó irányító Tony Bankset, és a helyére Trent Dilfert küldte be, aki megtartotta a kezdő pozíciót a szezon végére is, így a visszavágóra már vele indult el a Ravens Nashville-be.
A második meccsre 3 héttel később került sor, a Titans otthonában, az Adelphia Coliseumban. A stadiont ’99-ben adták át, és a Titans mind a 9 hazai meccsét (8 alapszakasz+1 playoff) megnyerte. A 2000-es szezonban 4 meccset játszottak a Ravens elleni találkozó előtt, és azoknak is mind győzelem lett a vége. 13-0 hazai pályán, ezt a sorozatot próbálta a Ravens megtörni.
A meccs merően mást hozott, mint a 3 héttel korábbi találkozó. A Ravens támadók ezúttal már Dilfer vezetésével sikerrel tudták mozgatni a labdát, és most már TD-vel is be tudták fejezni a drive-okat. A túloldalon Steve McNair is sikeresebben osztotta a passzokat, így 57 perc után az állás 17-17 volt. A Ravens támadott, de Dilfer először a meccs folyamán nagyot hibázott. Rossz passzt adott, és a Titans CB-je Perry Phenix 87 yardos pick6-et szerzett belőle. Ez azonban valóban csak 6 pontot ért, mert az extra utána kimaradt. Dilfernek 2 és fél perce maradt kijavítani a hibáját, és élt a lehetőséggel. Végigvitte a drive-ot, majd 25 másodperccel a vége előtt TD passzt osztott ki. Mivel a Ravens belőtte az extrát, így egy pontos vezetést szerzett. Csakhogy a meccsnek még nem volt vége. McNair a maradék időben kiharcolt egy mezőnygólpozíciót, és az utolsó pillanatban a Titansnek esélye volt, hogy egy 43 yardos mezőnygóllal folytassa a győzelmi szériát. A rúgás azonban kimaradt. A Ravens 24-23-ra nyert, megadva ezzel a Titansnek az első vereséget az új otthonában.
A győzelem hatására a Ravens belelendült és végül 12-4-es mérleggel bejutott a rájátszásba. Sok esetben elég lett volna ez a mérleg egy csoportgyőzelemhez, de ezúttal kevés volt. A Titans 13-3-mal zárt, így a Ravensnek a wild card kör és a 4. kiemelés jutott (ekkor még csak 3 csoport volt konferenciánként). Igaz, a wild card kör nem okozott nagy kihívást, a Ravens könnyedén legyőzte a Broncost 21-3-ra, így jöhetett a harmadik, döntő meccs a két csapat között.
A 2000-es rájátszás divisional roundjának egyértelműen a Ravens-Titans meccse ígérkezett a legjobbnak. A két korábbi találkozó mellett ott volt még az a tény is, hogy mindkét oldalon volt egy-egy játékos, aki posztjának legjobbja volt. A Titanstől a futó Eddie George, a Ravenstől pedig az LB Ray Lewis. Ráadásul ők egyszerre is voltak a pályán, tehát ők ténylegesen megküzdöttek egymással. Lewis egész meccsen George-ra figyelt, és az esetek többségében sikerült is megállítania negatív yardon, de a legnagyobb tette mégsem egy tackle volt.
Az utolsó negyedben a Ravens 17-10-re vezetett (köszönhetően egy blokkolt mezőnygólnak), de a Titans támadott. McNair George-ot próbálta megjátszani egy passzal, de a futó nem tudta megszelídíteni a labdát, ami így továbbpattant, egyenest Lewis kezébe, aki vissza is futott vele. Ezzel 24-10-re módosult az állás, és ezt a különbséget a Titans a maradék időben már nem tudta ledolgozni. A Ravens újra nyert, és mint kiderült ez volt számukra az igazi Super Bowl. A későbbi ellenfeleket, a Raiderst, és a Giantset nagyon simán legyőzte, egyedül a Titans jelentett igazi kihívást ebben a playoffban.
II. Megtörni egy átkot
A Ravens Super Bowl győztesként kezdte a 2001-es évet, és a szezon előtt egyedül a Titansben lehetett igazi kihívót látni. A Titans azonban a playoffvereség hatására elvesztette a lendületet, és csupán 7 győzelmet tudott szerezni, ráadásul a Ravens ezúttal oda-vissza verte. Baltimore-ban sima 26-7-es vereséget szenvedett, otthon pedig egy szoros 16-10-est. A rivalizáció kezdett egyoldalúvá válni.
2002-ben azonban csatlakozott a ligához a Texans, így újra lettek osztva a csoportok. A Titans kikerült a Centralból, és az AFC Southban kapott helyett a Jaguars, a Colts, és a Texans mellett. Ez a váltás azt is jelentette, hogy a Ravensszel ritkábban találkozik, és 2002-ben már csak egyszer csaptak össze. De az az egy összecsapás is sok mindent befolyásolt.
A két csapat a 12. héten találkozott ismét Baltimore-ban. A Titans ekkor 6-4-gyel állt, és éppen egy 5 meccses győzelmi sorozattal érkezett. A Ravens 4-6-os mérleget tudott magáénak, egy újabb vereség nem fért volna bele. Ezen a meccsen Ray Lewis sérülés miatt nem játszott, de ott volt helyette az újonc Ed Reed, aki egy blokkolt punt TD-vel hívta fel magára a figyelmet. Ez volt a Ravens egyetlen TD-je egész meccsen, de ez is elég volt. A Titans csak 4 mezőnygólt tudott rúgni, és végül 13-12 nyert a Ravens.
Az alapszakaszban a Ravens elleni volt a Titans utolsó veresége, a többi meccsét mind megnyerte, és 11-5-tel második kiemeltként bejutott a rájátszásba. Lehetett volna azonban első kiemelt is, ha nincs a Ravens elleni vereség. A Raiders ugyanúgy 11-5-tel zárt, de az egymás elleni eredmény miatt (52-25 a 4. héten) az Oakland lett az első kiemelt. Így ha úgy nézzük, a Ravens lökte el a Titanst a hazai pályától, ami végül sokba került (az AFC döntőben 41-24-re kapott ki a Titans Oaklandben).
Zsinórban 5 vereség a Ravenstől, ráadásul a legfontosabb meccseken. Ezek után már-már átokként tekintettek Nashville-ben a Ravensre, amit jobb lenne elkerülni. 2003-ban ez sikerült is, a két csapat nem találkozott egymással az alapszakaszban. De a rájátszásban igen.
Ebben az évben a Titans 12-4-gyel fejezte be a szezont, de ez nem volt elég a csoportgyőzelemre. A Colts szintén 12-4-es mérleggel rendelkezett, és mivel oda-vissza verte a Titanst, ezért Indianapolis vitte el a csoportot. Így a Titansnek csak a wild card jutott, és idegenbe kellett mennie, pont arra a helyre, amit inkább szerettek volna a szurkolók elkerülni, Baltimore-ba. A Ravens ugyanis 10-6-tal nyerte a csoportját, és a negyedik kiemelés miatt fogadhatta az ötödik kiemelt Titanst.
Ahogyan arra számítani lehetett, a két csapat ismét nem bírt egymással, és végül nüanszokon múlott az eredmény. Meg Eddie George teherbírásán. A Titans futójának a 2. negyed közepén ugyanis kiugrott a válla, miközben az INT-et szerző Ed Reedet vitte földre. Rövid időre be is ment az öltözőbe, de hamar visszatért, és sérült vállal is folytatta a meccset. Az utolsó pillanatokban szükség is volt rá, 17-17-es állásnál kellett a Titansnek mezőnygólig jutnia. Részben George segítségének köszönhetően ez össze is jött, és megpróbálkozhatott a csapat egy 46 yardos GW mezőnygóllal.
Egyszerű rúgásnak tűnt, de a Titans szurkolók portosan tudták, hogy 5 meccsből legalább hármat azért buktak el, mert a speciális egység hibázott. Kihagyott mezőnygól az utolsó pillanatban, blokkolt rúgásból TD (kétszer is), ha valamiben, akkor a speciális egységben nem lehetett feltétel nélkül megbízni egy Ravens elleni meccsen. Ezúttal azonban nem történt semmi váratlan, Gary Anderson berúgta 46 yardról, és ezzel 20-17-re sikerült megnyerni a meccset. A Ravens átok véget ért.
A Ravens és a Titans 4 év alatt 7 alkalommal is összecsapott, és ezek a meccsek egy kivételével mind szoros végjátékot hoztak. Nagy rivalizáció volt ez kettejük között ebben a négy évben, de sajnos nem lett folytatása. 2003 után mindkét csapat hosszabb-rövidebb időre összeomlott, és gyakorlatilag soha nem találkoztak egymással úgy, hogy mindketten erejük teljében lettek volna. Kivéve egy évet.
III. Utórengés
2008-ban történt valami, aminek hatására mindkét csapat újra felerősödött. A Ravensnél új edző (Harbaugh) és új irányító (Flacco) érkezett, akik máris éreztették jelenlétüket, de az igazi hajtóerő továbbra is a védelem volt. A Titansnél pedig egy nem várt sérülés után Kerry Collins került a kezdőbe irányító poszton, aki karrierje egyik legjobb szezonját hozta. Igaz, ebben az újonc futó Chris Johnson is sokat segített.
A sors úgy hozta, hogy ebben az évben pont összekerült a két csapat, az 5. héten Baltimore-ban csaptak újra össze. Ahogyan az ettől a párostól várható volt, ismét szoros meccset játszottak, ami az utolsó pillanatokban dőlt el. Collins a meccs végén egy 11 yardos TD passzt osztott ki, amivel 13-10-re átvette a vezetést a Titans. A Ravensnek lett volna még esélye visszatámadni, de Flacco INT-et dobott, ami eldöntötte a meccset.
Az 5. heti összecsapás azonban csak a bemelegítés volt, az igazi harc a rájátszásban jött el. A Titans 13-3-as mérleggel első kiemeltként végzett, míg a Ravens 11-5-tel wild card csapat lett. Ennek megfelelően a divíziós körben újra találkoztak, és hasonló gladiátorviadal kerekedett ki ebből a találkozóból is. A mérkőzést végül az pecsételte meg, hogy a Titans többször is eladta a labdát a red zone-ban, és a hosszú drive-ok pont nélkül értek véget. A meccs legvégén 10-10-es állásnál Flacco mezőnygólpozícióba hozta a csapatát, és Matt Stover belőtte a győzelmet jelentő 43 yardos mezőnygólt.
Ez a két találkozó feléleszthette volna a rivalizációt a két csapat között, de nem ez történt. Ugyan a Ravens az elkövetkezendő évek egyik meghatározó csapata lett, de a Titans ezután elindult a lejtőn, és igazából csak most kezdett magára találni. De talán most, hogy mindkét csapat újra a legerősebb formájában van, most újra fellángolhat az a rivalizáció, ami a 2000-es évek elején jellemezte ezt a két csapatot, mikor nem tudtak sima meccset játszani egymással.
[/ppp_patron_only]
