Meg tudod nyerni a meccset az első negyedben? Nem.
Meg tudod nyert a meccset a második negyedben? Nem.
Meg tudod nyerni a mérkőzést a harmadik negyedben? Nem.
Meg tudod nyerni a mérkőzést a negyedik negyedben? Igen.
Na ugye. Régi mantrája ez Pete Carrollnak, és mennyire igaz. Ezek vagyunk mi. A csapat, amelynek a meccsén (szinte) soha nem lehet elaludni.
Pont az utolsó heti 49ers elleni meccs a jó példa, ugyanis ott az első félidő átalvása után a második 30 percben szokás szerint begyújtotta a csapat a rakétákat, Wilson egyik TD-drive-ot vezette a másik után, de végül néhány centi hiányzott a végén. Meg még az a delay of the game is kiégette jó néhány Seahawks szurkoló agyát, de valójában így jobban jártunk. Idegenben úgy is sokkal jobban megy, mint hazai pályán (wtf egyébként). Így pedig az idén egyszer már ugyancsak Philadelphiában megvert Eaglest kell újra lenyomni a Wild Cardon, és erre most is meglehetősen jó esély van. Sőt.
Kiesett Carson és Penny is? Sebaj, megoldjuk! Sőt, úgy oldjuk meg, hogy még csak nem is gyengültünk! A csapat visszaigazolta a rutint Marshawn Lynch képében erőfutónak, de ebben azért nem kis szerepe volt a pszichológiának is. Lynch (és a Frisco elleni vereség) árnyékában ugyanis legalább ugyanekkora – ha nem sokkal nagyobb – szerepe lesz a Philly ellen Travis Homernek. Amint lehetőséget kapott múlt héten, rögtön bizonyított. December elején a Vikings ellen még csak egy fake punt játékban, az utolsó héten viszont már kezdő backként (10/62 + 5/30). Hasonlóra már csak azért is lehet számítani az Eagles ellen, mert a Niners elleni snapszámok (Homer 50, Lynch 23) is azt sugallják, hogy Homerben van a bizalom, de plusz egy hét elteltével már Lynch számára is ki lehet jobban nyitni a playbookot.
A stabil futójáték tehát még Duane Brown és a kezdő RB-k kiesésével is megmaradt, ami mindenképpen jó hír. Ennél sokkal jobb hír a Wild Card meccs előtt, hogy a többi skillposzton mindenki egészséges. És a Seahawks passzjátéka valójában elit közeli. Ok, bizonyos szempontból. A csapat 6. a ligában yards/attempt és nyolcadik yards/completion mutatóban. Wilson nagyjából az év feléig MVP-formában játszott, és ugyan ez a cím novembertől kezdve egyre csak távolodott, de teljesítményével végre érdemi fény jutott a korábban inkább csak lenézett seattle-i elkapóknak is. Tyler Lockett teljesen egyértelműen első számú elkapónak (82/1057/8 TD) nőtte ki magát, de erre őszintén szólva számítani is lehetett.
Ami ennél nagyobb csoda, hogy DK Metcalf valójában fényesen bevált. Nem teljesen alaptalanul lehetett attól tartani, hogy nem lesz jó semmire, azon kívül, hogy fusson nyílegyenesen. De Schottenheimerék az év során szép apránként nem csak a fizikai tulajdonságaira játszottak rá, hanem lépésről-lépésre fejlesztették Metcalf route tree-jét. 58/900/7 TD sorral nyugodtan mondhatjuk, hogy az egyik legjobb újonc elkapó az idén Metcalf. Fontos puzzle darab lehet még a rájátszásban a Patriotstól kukázott Jacob Hollister is, aki Will Dissly helyére érkezhetett, és mindenképpen megbízható célpontja volt Wilsonnak. Az Eagles passz elleni védelme szélső elkapók ellen az NFL legalsó hatodába tartozik, így a győzelem útja adott. Még akkor is, sőt pont azért, mert az alapszakaszbeli összecsapáson számos nagy játék zárult eredmény nélkül dropok miatt, vagy csak Wilson hibázott. Az a meccs egyébként is csak pszeudo volt szoros, a 17-9 ellenére igazán nem volt kérdéses a seattle-i siker.
Az idei év legnagyobb igazolása azonban nem Hollister, még csak nem is Metcalf volt, hanem egy 5. körös pickért a Lionsból kimentett Quandre Diggs. Rögtön stabilizálódott vele a secondary, a védelem labdaszerzési-képessége pedig csak fokozódott. A Seattle egyébként végül a harmadik legtöbb labdát szerezte az ellenfél támadósoraitól, a 32-ből 5 pedig Wentzék ellen jött. Diggs a Philadelphia ellen már játszhat, ez pedig a durván elkapóhiányos hazaiak ellen döntő lehet, az odavágó és az azóta eltelt hetek alapján ugyanis Wardon kívül nem nagyon kell figyelni másra, esetleg még Goedertre, de utóbbinak a catch/target aránya elég rossz. Fontos lesz, hogy Clowney a 12. heti meccset kihagyta Wentzék ellen, most azonban várhatóan játszani fog, és a Seahawks védelem nélküle is szétszedte a Philly falát. További előny, hogy Zach Ertz elég komoly sérüléssel bajlódik, és nagyon messze lesz a 100%-os formától, ez pedig akár végzetes csapást is jelenthet az Eagles passzjátékára.
Az eddigiekből is látszik, hogy várhatóan nem most fog megszakadni a Philadelphia rossz sorozata (0-4) Wilson ellen. Azt se felejtsük el, hogy Carson Wentz hiába vallhatja magát teljes joggal Super Bowl győztesnek, valójában ez lesz az első meccse a rájátszásban. Összességében a novemberi mérkőzéshez képest a védelem csak nehezen tud javulni, de az bőven elég ha csak megközelítőleg hozza ugyanazt. Az offense részéről viszont van tér javulni, új futótandem ide, Duane Brown hiánya oda, így minden Seahawks szurkoló joggal bízhat a győzelemben.
[quote]Új olvasóink kedvéért mondjuk, hogy sokéves hagyomány az FK!-nál, hogy minden rájátszás-meccs elé mindkét oldalról írunk beharangozót, így ha ez a cikk túl egyoldalúra sikerült, akkor az nem véletlen.
Van egy párja is, azt pedig ERRE A LINKRE kattintva találjátok. Vagy keressétek fel a KIEMELT cikkünket, ahol minden mai meccshez találtok beharangozót, illetve a bold predictionjeinket is ott találjátok, ráadásul a meccsek alatt a kibeszélő is ott lesz.[/quote]
Legfrissebb cikkeink
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
“Meg tudod nyerni a mérkőzést a negyedik negyedben? Igen.
Na ugye. Régi mantrája ez Pete Carrollnak, és mennyire igaz.”
Hát kurvára igaz, lásd az ominózus SB-t, azt is hogy megnyerte az utolsó percekben :DDD
arról nem esett szó, hogy melyik csapatnak :DDD