Úgy tűnik a Titansnél nem csak Derrick Henry terhelését szeretnék csökkenteni, hanem a védőoldalon is van erre egy jelöltjük, méghozzá a harmadéves, korábbi második körös pass rusher, Harold Landry, aki a védősnapek 86 százalékán pályán volt 2019-ben.
Ha a sackeket nézzük, akkor év végére jelentősen vissza is esett a teljesítménye, hiszen az első 13 meccsen 10 sacket jegyzett, utána viszont egyetlen egyet sem az alapszakasz hátralevő részében, és a rájátszásban is csak egyet. Azonban ha a nyomásgyakorlásaira pillantunk, akkor teljesen más a helyzet, hiszen a PFF adatai alapján az utolsó négy alapszakaszmeccsen és a rájátszásban (tehát összesen 7 találkozón) 29 nyomásgyakorlást jegyzett, az első 12 összecsapáson pedig 37-et, azaz a szezon végén meccsenként átlagban bő 1-gyel többször gyakorolt nyomást az ellenfél irányítóira.
Mindenesetre a Titans OLB-edzője, Shane Bowne elmondta a riportereknek (a csapat hivatalos oldala alapján), hogy azt szeretné, hogy Landry a legjobb formában legyen az év végén, amikor szükségük van rá, ezt pedig a snapjeinek a limitálásával érhetik el.
“Nagyon sokat játszott tavaly, valószínűleg túl sokat is, ez pedig az én felelősségem. Találnunk kell olyan játékosokat, akik le tudják venni róla a felelősséget és fejlesztenünk kell őket addig a pontig, hogy meg tudjunk bennük bízni, hogy képesek jól teljesíteni mérkőzéshelyzetben. Jobb munkát kell végezzek olyan szempontból, hogy kevesebb terhet tegyek Landryre snapszámot tekintve.”
A Titans Landry túloldalára leigazolta Vic Beasley-t idén, mellettük pedig Kamalei Correa, Reggie Gilbert, D’Andre Walker és Derick Roberson vannak még rosteren, akik közül találni kellene valaki(ke)t, akik be tudnak csatlakozni a rotációba.

Legfrissebb cikkeink
- Trey Hendrickson egyre mérgesebb a Bengalsra
- BREAKING: Eagles-Cowboys meccsel kezdődik a szezon!
- A Bengals már megint a védőin garasoskodik
- Egy bustot kivágott, kettőt leigazolt a 49ers
- Van egy álmom – Bears draftértékelő
- Triple Coverage #602* – Minden csapat legnagyobb kérdése a draft után – NFC
- A Jetsnél köthet ki a teljes Williams-család
- Jaylon Smith visszatér!
- Szinte biztos, hogy Nick Chubb nem tér vissza a Brownshoz
- 30 millió dollárról mondott le Derek Carr
- Fatukasi marad Houstonban
- Hunter újra elhozza az izgalmat – Jaguars draftértékelő
- Age of Ward – Titans draft értékelő
- A Chiefs lesz a Chargers vendége az első fordulóban Brazíliában
- Nyílt a verseny a Saints három irányítója közt
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- katonadani on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- Cseh Tibor on A Bengals már megint a védőin garasoskodik
- Cseh Tibor on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- bjeela on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- Kopi3.14 on Szinte biztos, hogy Nick Chubb nem tér vissza a Brownshoz
- Dzsama9 on Egyre közelebb a tush push vége
- Pedro44 on Megölte és elégette barátnőjét az ex-NFL-játékos
Nyomás gyakorlás megvolt, még ha nem is lett sack belőle. Azért az attól is függ kikkel állt szemben. Pl a Rájátszásban: a Pats ellen nem sok sacket szereznek a csapatok általában, Ravens ellen nehéz sackelni ha örökké rohangál a QB(RB). Illetve a Saintsnek is jó fala van.