Connect with us

Hír

BREAKING: A Patriots leigazolta Cam Newtont!

Adam Schefter által robbant a bomba az éjjel, a New England Patriots ugyanis leigazolta Cam Newtont! Az irányító egy évre írt alá, ösztönőkkel együtt $7,5 millióra is rúghat a szerződése, de ez csak a maximumot jelenti, valószínűleg veteránminimumhoz közeli lesz a fizetése.

Newton 2-0-s mérleggel rendelkezik a Patriots ellen, 72%-os pontosságot tudott felmutatni Belichickékkel szemben, passzolt 525 yardot, futott mellé 106-ot, szerzett 7 touchdownt és csak egy interceptiont passzolt. Josh McDanielsnek volt már sikere sokat futó irányítóval Tim Tebow személyében, Newton pedig egyértelműen sokkal jobb képességű játékos nála.

A szerződés nagy vesztese természetesen Jarrett Stidham, aki így könnyen kiszorulhat a kezdőből, hiszen az kétségtelen, hogy a korábbi 1/1-es, sérülésből visszatérő 31 éves irányító alapvetően jobb QB nála – persze akár az is előfordulhat, hogy Stidham lesz a kezdő és a korábbi MVP Newtont cserének hozták jó ár/érték aránya miatt.

Érdekesség, hogy Newton és Stidham is az Auburn egyetemre járt.

136 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
136 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Vicgeordie
Vicgeordie
2020-06-29 07:22

Nesze sánta, itt egy púp…

Danika
Danika
Reply to  Vicgeordie
2020-06-29 07:27

Ennyire rossz a hazafiaknál?

Vicgeordie
Vicgeordie
Reply to  Danika
2020-06-29 11:32

Fogalmazzunk úgy, hogy támadó oldalon sok a kérdés :)

Danika
Danika
2020-06-29 07:27

Amikor reggel megláttam a hírt Instán, volt egy “Mi a fene?” felkiálltásom. Camet ebben a mezben nagyon fura lesz kezdőként látni. Vajon a Tompa bandwagonról hányan fognak átugrani a Szuper Cam kapitány gyorsvonatra? :D

Goodell
Goodell
2020-06-29 07:55

kicsit csalódtam most BB-ben ha kezdőnek hozta, nagyon késői igazolás, attól függetlenül hogy csak online edzések vannak.
remélem csak egy biztosíték aki 4-5 meccset játszik, aztán Stidham ha készen áll le is cserélik, szerettem nagyon Newton MVP szezonját, de csalódnák BB-ben ha egész évben ő játszana, és azt akarom kevésbé, de aztán lehet megint varázsol a sötét nagyúr, csak még nem értjük

Kopi3.14
Kopi3.14
Reply to  Goodell
2020-06-29 09:08

Nem kell lecserélni, mert meg fog sérülni. Sajnos.

ahanem
ahanem
Reply to  Goodell
2020-06-29 10:12

nem kell aggódni, 4-5 meccsnél többet úgy sem bír egészségesen

conspiracy theory
conspiracy theory
Reply to  Goodell
2020-06-29 10:32

Ha Stidham nem tudja kiszorítani Newton-t, akkor nem ő az az ember, aki hozza a PO-ban az utolsó, mindent eldöntő drive-ot

ahanem
ahanem
2020-06-29 08:06

“A szerződés nagy vesztese természetesen Jarrett Stidham, aki így könnyen kiszorulhat a kezdőből, ”

sosevót kezdő

conspiracy theory
conspiracy theory
Reply to  ahanem
2020-06-29 10:37

Mondjuk Hoyer sem biztos, hogy nyert ezzel az üzlettel.

ahanem
ahanem
Reply to  conspiracy theory
2020-06-29 11:09

nyert magának egy kis szabadságot szezon közben és megkönnyítették egy kis plusz pénztől is, minden csak nézőpont kérdése. :D

ClayMatthews52
2020-06-29 08:12

Na basszus, akkor nézhetek Pecc meccset… Sosem szabadulunk tőlük.

Krisztian Fekete
Krisztian Fekete
Reply to  ClayMatthews52
2020-06-29 08:24

Amíg BB ott van, addig biztos nem. :D

Fetyke
Fetyke
Reply to  Krisztian Fekete
2020-06-29 10:07

Utána meg jön SB. :DDD

conspiracy theory
conspiracy theory
Reply to  Fetyke
2020-06-29 10:49

“The Dynasty Continues”

bjeela
bjeela
Reply to  Fetyke
2020-06-29 12:26

KB ez olyan, mint egy HB.

Lecc Go Pecc
Lecc Go Pecc
2020-06-29 08:18

😄😄😄😄 Na hajnalban mikor megláttam a hírt… na mondom nesze neked itt a ripacs csak ez kellett….
Amúgy ingyen egy évre még a hülyének is megéri hiába nem szimpatikus. A tökéletes üzlet iskolapéldája,jókor jóhelyere jóáron(ingyen).
Egy évre amúgy sem számít…. maximum hoz egy fasza évet és kap egy hosszabbítást nabumm. Ha nem mehet Isten hírével.

Ami majd igazán érdekel,hogy a sok szakértőnek hirtelen mekkora upgrade lesz majd… csak figyeljétek meg. Eddig tök szar volt a csapat, csoport utolsó… na majd most hirtelen elit lesz a támadó fal… hirtelen nem is lesz olyan fontos az elkapókérdés… majd Newton megfuttttya. A Secondray meg amúgy is elit…a bitang védelemmel… most aztán Irány a Playaaaaoffff. 😄😄😄😄😄😄

katonadani
Reply to  Lecc Go Pecc
2020-06-29 08:24

nálam ez mondjuk pont akkora upgrade QB poszton, hogy megelőzzék a Billst a csoportelsőségért, szal ha tippelnem kellene mondjuk 7 helyett 9 win. Aztán PO kiesés.

Lecc Go Pecc
Lecc Go Pecc
Reply to  katonadani
2020-06-29 08:42

comment image

Fetyke
Fetyke
Reply to  katonadani
2020-06-29 10:07

Én azért a rakétásokat sem írnám le…
Mivel idén toltak a támadófalon és talán a sérülések is jobban elkerülik őket nálam ők is esélyesek radar alatt a csoport megnyerésére.

Fanyul23
Fanyul23
Reply to  Fetyke
2020-06-29 11:09

Gase

ahanem
ahanem
Reply to  Fetyke
2020-06-29 11:09

tudtommal a rakétások az NBA-ben játszanak

ahanem
ahanem
Reply to  katonadani
2020-06-29 10:18

igazán vihették volna Josh Allent is, ő legalább fehér, és mint tudjuk, a peccnél ez nem utolsó, játékra meg 1:1ben Newton

(az nem érdekel hogy nem mozdítható, meg nem sérülékeny)

ahanem
ahanem
Reply to  katonadani
2020-06-29 10:18

igazán vihették volna Josh Allent is, ő legalább fehér, és mint tudjuk, a peccnél ez nem utolsó, játékra meg 1:1ben Newton

(az nem érdekel hogy nem mozdítható, meg nem sérülékeny)

d zoli
d zoli
Reply to  katonadani
2020-06-29 13:44

A Bills olyan masszív, hogyha csak egyszer lövik lábon magukat, akkor is behúzzák a divíziót.

Passzinter Ferenc
Passzinter Ferenc
2020-06-29 09:19

Bill and the Prima Donna
Chapter One
Once upon a time in Foxborough…

conspiracy theory
conspiracy theory
2020-06-29 10:01

Basszus, megyek lottózni

reszelo.aladar
reszelo.aladar
2020-06-29 10:22

A Foxboro-Tampa bandwagon már elindult visszafelé, legutóbb Charlotte-ban állt meg és felszált Newton.
BB pedig nem hülye és azt fogja majd játszani vele, amit tud és simán behúzzák a divíziót.

Tizenkettes
Tizenkettes
2020-06-29 11:59

Sajnos Amerikában most már szinte mindent az ismert belpolitikai események felől közelítenek. Volt olyan cikk, hogy a különböző mozgalmak azért kampányolnak, hogy több fekete zenész legyen a MET-ben, több fekete karmester, sőt, olvastam olyanokat is, hogy a komolyzene túlságosan fehér, elavult stb. Bostonban például Kolumbusz szobrát is megrongálták. Szóval azt akarom kinyögni, hogy nem elképzelhetetlen, hogy Newton leigazolásában van némi politikai töltet? Mert viszonylag jól eladható, hogy a GOAT Brady (aki ugye fehér) után a következő QB egy fekete lehet, méghozzá abban a csapatban, aminek a neve HAZAFIAK, utalással az amerikai történelem egyik – jelenleg vita tárgyát képező vagy éppen újraértelmezés alatt álló – időszakára… BB esetében sosem gondoltam volna arra, hogy őt bármi is befolyásolja a döntéseiben, de most nem vagyok biztos abban, hogy itt egy tipikus patriotsos vagy belichickes döntés született. Ide jutottunk.

Kopi3.14
Kopi3.14
Reply to  Tizenkettes
2020-06-29 11:59

BB-t mikor érdekelte bármilyen politika?

Fanyul23
Fanyul23
Reply to  Kopi3.14
2020-06-29 13:05

Tan egyutt kergetted vele a bekakat a kanalisban hogy ennyire kepbe vagy azzal hogy apolitikus vagy sem?

Kopi3.14
Kopi3.14
Reply to  Fanyul23
2020-06-29 13:05

Mivel eddig is pont leszarta a környezet véleményét, nyomását vagy a komplett hype-ot egy-egy játékos esetében, nem kellett hozzá ilyen tevékenység, pusztán olvasni kellett.

Fanyul23
Fanyul23
Reply to  Kopi3.14
2020-06-29 13:18

Aham. Tehat olvastad a semmit es ez alapjan megallapitottad hogy apolitikus.
Jol van az. 😀

Bélabá a csótány
Bélabá a csótány
Reply to  Fanyul23
2020-06-29 20:39

Nem apolitikus.
Trump pajtija.

Fanyul23
Fanyul23
Reply to  Bélabá a csótány
2020-06-30 09:16

En tudom. Fentebb a kollega van mas allasponton.

Maniac84
Maniac84
Reply to  Tizenkettes
2020-06-29 12:25

Ennél pont, hogy nincs tipikusabb BB döntés, megvárta amíg egy marék szotyiért hozhatja, és annyiért kellett is.

bjeela
bjeela
Reply to  Tizenkettes
2020-06-29 12:25

Nemááá! Ilyen alapon mért nem Kaep? Ez egy felettébb eltúlzott konteó.

acsdav2
acsdav2
Reply to  bjeela
2020-06-29 13:44

Az a túlzott konteó ha ezt megpróbáljuk megmagyarázni logikus döntésként. Egyébként Kaeppel rátapintottál a lényegre. Szerinted véletlen, hogy a Pats az egyedüliként számon kérhető csapat Kaep leigazolásával, egy fekete QB-t igazol le, aki miattuk sérült le egy preseason meccsen?

bjeela
bjeela
Reply to  acsdav2
2020-06-30 08:13

Nem véletlen, okkal szerződtették, de nem ilyen indokkal.

d zoli
d zoli
Reply to  Tizenkettes
2020-06-29 13:43

Nálam van egy program. Én csongrád megyei herceg. Kis pénz kell befejezzem. Programot futtatom és az megszüntet világon minden PC szarság. Számíthatok rá te elutalsz nekem 100 000 HUF?

ahanem
ahanem
Reply to  d zoli
2020-06-29 15:55

“herceg”

még ha ispán lettél volna, akkor megfontolom…

ahanem
ahanem
Reply to  Tizenkettes
2020-06-29 15:46

igen, meg szerintem egy kicsit túl is lőttek (khm, kicsit)

Anette DragonEye
Anette DragonEye
2020-06-29 12:05

Semmi szükség nem volt erre a beképzelt, sírós hülye gyerekre! A Pats szurkolók 90%-a is utálja! Nem baj még mindig ott a Brady-Gronk opció 😝

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  Anette DragonEye
2020-06-29 22:39

comment image

Anette DragonEye
Anette DragonEye
Reply to  Megawatt Szvetozár
2020-06-29 23:30

Poén osztásnál valahol a sor végén álltál!

Anette DragonEye
Anette DragonEye
Reply to  Anette DragonEye
2020-06-29 23:53

Akkor is Pat’s Fan voltam, mikor még bizonyos Drew Bledsoe volt a QB, bár lehet te akkor még csak terv voltál.

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  Anette DragonEye
2020-06-30 22:49

Hú, ez sziporkázóan szellemes válasz volt! Le a kalappal! Teljesen megsemmisültem. Kérek engedélyt megalázva eloldalogni! Pesze csak gyalog, hiszen én nem járok bandwagonnal .. :D

Kopi3.14
Kopi3.14
2020-06-29 13:05

Érkezik egy futó QB, de Brady 232 yardos carrer longest play rekordja nincs veszélyben.(Forrás: https://www.nfl.com/players/tom-brady/stats/career)

d zoli
d zoli
Reply to  Kopi3.14
2020-06-29 13:44

Nem nyílik.

Kopi3.14
Kopi3.14
Reply to  d zoli
2020-06-29 21:28

Long story short, az NFL valamelyik okosa TB12 statjainál a futások szezononkénti leghosszabját is simán összeadta. Vagyis ha karrier futás statokat néz az ember, akkor longest 232yardot lát.

Hurrá Torpedó
Hurrá Torpedó
Reply to  Kopi3.14
2020-06-29 21:56

Mondjuk CM 1 év alatt ezt valóban nem tudja megdönteni, hisz max csak 100 yard lehet a longest run egy évben (de ez amúgy is esélytelen 0 yardról egy QB futást nem szokás behívni)

Kopi3.14
Kopi3.14
Reply to  Hurrá Torpedó
2020-06-30 15:01

De ki az a barom, aki longest opciót összead?

ahanem
ahanem
Reply to  Kopi3.14
2020-06-30 15:55

nem azzal van a gond, valszeg így könnyebb / gyorsabb volt leprogramozni

a gond azzal van, hogy nincs elrejtve :D

Kopi3.14
Kopi3.14
Reply to  ahanem
2020-06-30 21:29

Ehhez egyetlen cellára kellett volna más függvény, a sum helyett max. Semmivel nem könnyebb, gyorsabb.

ahanem
ahanem
Reply to  Kopi3.14
2020-07-01 10:18

Nem gondolom, hogy excel függvényekkel van ez leprogramozva, de még mindig tartom, hogy egyszerűbb volt mindenre copypastelni, mint hogy megnézni, minek van értelme,s melyiknek kevésbé.

Kopi3.14
Kopi3.14
Reply to  ahanem
2020-07-02 10:12

Ha scripteli egyszer kellett volna akkor is jól csinálni. Gondolkodni is kell, nem csak agyatlanul dolgozni.

ahanem
ahanem
Reply to  Kopi3.14
2020-07-02 18:05

Igen, de legalább tudjuk, hogy hol (is) spórol az NFL.

Hurrá Torpedó
Hurrá Torpedó
Reply to  Kopi3.14
2020-06-29 14:48

bááááz az a táblázat alján a total sorban van :)

acsdav2
acsdav2
2020-06-29 13:43

Ahogy Tizenkettes is írta lejjebb nem nehéz elképzelni, hogy a BLM hatására történt ez az igazolás. Ha feltételezzük, hogy a Pats többnyire logikus döntéseket hoz (kivéve a 2.körös DB bustok) akkor nem nagyon lehet elképzelni, hogy ez saját ötlet lett volna.
1. Ha nem bíznak Stidhamben és versenytársat akarnak neki akkor miért nem Mariotat, Folest vagy Winstont hozzák?
2. Ha bíznak benne, akkor back up-nak miért nem jó Hoyer? Ismeri az edzőket, a rendszert, jó csapattárs, elfogadja, hogy csere, segít a védelem felkészítésében. Newton mellett egyik sem szól. Senkit nem ismer, teljesen más játékstílus, nehéz látni, hogy ő nem a kezdő pozícióra pályázik és elfogadja a back up szerepet.
3. A Pats az egyedüli csapat a ligában, ahol 0 km-es nem magasan draftolt QB lehet a kezdő. Tehát, hogy Kaepet miért nem igazolták le, hozzájuk lehet vágni egyedül. Ezzel a Newton igazolással elejét vették ennek.

d zoli
d zoli
Reply to  acsdav2
2020-06-29 13:44

2 hónapig gurul a small talk, hogy Dalton vagy Cam mikor jön? Miért nem jön? Várnak és megszerzik diszkont áron Camet. Mi a gond? A te utalásodra is számíthatok?

acsdav2
acsdav2
Reply to  d zoli
2020-06-29 13:50

Ha cserének szánják, Newton melyik szempontból jobb, mint Hoyer?

ahanem
ahanem
Reply to  acsdav2
2020-06-29 16:10

erre pedig azt tuom mondani, hogy Scam maga mondta, csak kezdőnek fog aláírni

acsdav2
acsdav2
Reply to  ahanem
2020-06-29 19:07

Ha kezdőt kerestek, miért nem Winstont, Daltont vagy Folest választották?

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  acsdav2
2020-06-29 22:59

Winston egy vicc, BB közismerten szigorúan bűnteti a legkisebb hibákat is, az ő INT mennyiségével 2 meccs után eladná Kanadába :) Folest személy szerint bírom, de az ő játéka nem elég konzisztens egyegész szezonra (alapszakasz + rájátszás) és valszeg drágább is lett volna. Mariota sose volt vezér, teljesen elszürkült, kipukkadt. Azt már korábban írtam, hogy viszont Daltont el tudnám képzelni, egy jó csapattal biztosan képes tisztességes jó eredményre, de bravúrra nem hiszem. Szegény Newtont sose állhattam, de az említettek közül a plafon egyértelműen nála van a legmagasabban. Viszont azóta egyrészt eltelt pár év, másrészt meg komolyan sérült is volt.
Én Daltont választottam volna, de nem lehet azt mondani, hogy Newtonban nincs logika, BB nyilván tud olyat is, amit mi nem. Én a BLM indokban egyáltalán nem hiszek.

Vicgeordie
Vicgeordie
Reply to  acsdav2
2020-06-29 13:50

Olyan szempontból scheme fit Newton is, hogy egész NFL-es pályafutása során abban az Erhardt-Perkins rendszerben játszott, amire JMD is épít

katonadani
Reply to  acsdav2
2020-06-29 13:50

1) Egyrészt mert háromból kettő jóval drágább volt, másrészt pedig legalább kettőnél jobb játékos is.

acsdav2
acsdav2
Reply to  katonadani
2020-06-29 19:04

1. A jóval drágább óriási túlzás tekintve, hogy fogalmunk sincs a részletekről. Ha megszerzi a kezdőt és végig tolja a szezont korrekten várhatóan meg keres 7M-t és utána nagyon jó alapjai lennének a következő szerződésre ami 15M szerintem fixen lenne. Foles igaz most drágább, de legalább 3 évre az övék jó áron. Mariota 9M-ért írt alá, Winston meg 1M-ért. Még csak az se biztos, hogy összességében olcsóbb lesz.
2. Legalább 2-nél jobb játékos? Mariotanal nyilván, de írhattam volna Daltont is. De, hogy a Winston/Foles duó bámelyikénél?

Kopi3.14
Kopi3.14
Reply to  acsdav2
2020-06-29 21:28

A 15M az inkább QB2 szint már, vagyis akkor neki a 20+ lenne a cél.

pritek
pritek
Reply to  acsdav2
2020-06-29 14:20

Newton esetében sosem volt szó róla, hogy nagyon akarna igazolni csak sehova nem kell. Ő hónapokkal ezelőtt megmondta, hogy kivár. A Pecc blöffölt és kivárt. Cam pénztárcáján kívül itt mindenki nyert. A csapat kapott olcsón egy irányítót akivel el lehet indulni, Newton meg kapott egy top edzőt, csapatot és bőven használható védelmet.
Stidham meg eleve nem is volt képben szerintem soha.

conspiracy theory
conspiracy theory
Reply to  pritek
2020-06-29 14:54

Cam pénztárcáját lehet rövid és hosszútávon is vizsgálni.
Ha úgy veszem, ez egy befektetés.

pritek
pritek
Reply to  conspiracy theory
2020-06-29 14:54

Jogos. Cam pénztárcájának a 2020as éve akkor :)

acsdav2
acsdav2
Reply to  pritek
2020-06-29 19:13

Ha Stidham nem volt opció, miért nem Foles vagy Winston volt a célpont?

Vicgeordie
Vicgeordie
Reply to  acsdav2
2020-06-29 19:33

Igen egyszerű oka van ennek: “I think when you’re talking about mobile quarterbacks — guys that are tough to handle, can throw, run, make good decisions. I would put [Newton] at the top of the list. Not saying there aren’t a lot of other good players that do that, but I would say of all the guys we played recently in the last couple of years, I think he’s the hardest guy to [defend]. He makes good decisions, can run. He’s strong. He’s hard to tackle. He can do a lot of different things. He can beat you in a lot of different ways. We saw that in the game in 2013. I would put him at the top of the list. I’m not saying the other guys aren’t a problem, because they are. But he’s maybe public enemy No. 1.” (Belichick, 2017)

acsdav2
acsdav2
Reply to  Vicgeordie
2020-06-29 19:38

Egy 3 évvel ezelőtti vereség utáni illedelmes nyilatkozat nem nagyon mutatja meg nekem ezt a egyszerű okot.

Vicgeordie
Vicgeordie
Reply to  acsdav2
2020-06-29 19:44

Egyrészt ezt még a vereség előtt nyilatkozta, másrészt BB ugyan nagyon udvarias, tisztelettudó (és semmitmondó) a nyilatkozataiban, de ritkán nevez valakit bármiben no.1.-nak (ez persze még nem jelenti azt hogy igaza van/volt, de jelzi a hozzáállását Newtonhoz)

acsdav2
acsdav2
Reply to  Vicgeordie
2020-06-29 20:21

Mivel semmitmondóak a nyilatkozatai én pont ezért nem olvasom őket :) Így nem is tudom eldönteni. hogy milyen gyakran nevez valakit no.1.-nak. Mindenesetre attól még, hogy 3 éve valóban egy jó kis dual-threat QB volt nem hiszem, hogy manapság csak a felét is gondolja róla BB.

conspiracy theory
conspiracy theory
Reply to  acsdav2
2020-06-29 14:54

1. Nem értem ezt a “bizalom” dolgot. Mit jelent ez nálad, nálatok, akik erre hivatkoztok?
Van egy sokadik draft körös játékos, aki eddig kezdőként soha nem lépett pályára az NFL-ben. Volt pár beugrása a regular season-ben, de ott is vegyes a kép.
Miért akarna BB olyan helyzetet teremteni, hogy ha kiderül, hogy a srác mégis alkalmatlan, akkor ott álljon a csapat letolt gatyával? Szerinem a “bizalomból” bőven elég az, hogy lehetőséget kap arra, hogy megszerezze és megtartsa a karmesteri pálcát. A pletykák szerint BB híresen szeret minden(!) eshetőségre felkészülni.
2. Ebben a helyzetben Hoyer számára az a kérdés, hogy Stidham beválik-e, vagy sem.
– Ha beválik Stidham, és jobb lesz Newton-nál, akkor Newton kuka, Hoyer a backup. Backup-ként szerintem amúgy is jobb választás, mint Newton, mert egy ideje már elfogadta, hogy az ő hozzáadott értéke az, hogy backup-ként segíti a csapatát. Newton viszont majdnem biztosan csak a kezdő helyet akarja. És ezt abszolút nem vetném a szemére.
– Ha nem válik be Stidham, de BB úgy látja, hogy van még fejlődési potenciál a srácban, akkor Newton a kezdő, Hoyer-nek lapát.
– Ha nem válik be Stidham, és BB nem látja a fejlődést, akkor villámgyorsan kirakják Stidham-et. Esetleg mehet a PS-be. Newton a kezdő és Hoyer lesz a csere QB.
Az azért a legkevésbé valószínű, hogy Hoyer megszerzi a kezdőt. Szerintem ennek kb. csak a “mindenki megsérült” esetén van esélye. De ott is inkább próbálnak majd valakit szerezni. (Pl. ARod összerúgja a port GB-ben a vezetőséggel, és … ;) )
3. Én úgy emlékszem, hogy Kaep volt anno próbajátékon – bár ki tudja, hogy tényleg érdekelt-e bárkit is, vagy csak a diszkriminációs, kártérítéses pernél akarták kifogni a szelet a vitorlájából. Nekem nincs bajom Kaep-pel, de azért az nyom a latban, hogy ő már évek óta nem lépett pályára. Ráadásul a mostani szerződés alá nehéz beigérnie a fenti kockázatok mellett.

Álatlános megjegyzés: Én nem értem ezt az általános hurráoptimizmust Stidham-mel kapcsolatban. Nincs vele semmi bajom, de amíg nem tett le semmit az asztalra, addig miért kezeli bárki is úgy őt, mintha ő lenne az új TB. A staff nyilván nem fogja azt nyilatkozni róla, hogy vannak kétségeik. Ha optimisták is vagyunk, attól, hogy az edzésen kiváló a srác, abból nem következik, hogy ezt tudja hozni a meccs utolsó play-ében, amikor egy dobáson múlik a szezon. És van még egy csomó olyan dolog, amitől billenhet ide, vagy oda a dolog: mennyire kiismerhető az ellenfél D-je számára, mennyire tud D-t olvasni, tud-e vezér lenni, hogy bírja az ütést, mennyire sérülékeny, hány nap alatt tud regenerálódni, mennyire könnyű kibillenteni mentálisan stb., stb.
Most sincs jobb a régi közhelynél, ami megmutatja a lényeget: a puding próbája az evés.

acsdav2
acsdav2
Reply to  conspiracy theory
2020-06-29 19:28

1. Nálam a bizalom azt jelenti, hogy meggyőzött amit eddig láttam Stidhamtől, vele fogok neki menni az idénynek és nem fogom 1-2 rossz meccs után kitenni a kezdőből, hanem hagyom, hogy hibázzon és lássam rajta majd szezon közben a fejlődést. Nyilván nem kötelező ezt a bizalmat megadni neki, de nincs értelme másik irányt választani. Ha végig tolja rossz játékkal a szezont legalább látom, hogy nem ő lesz a jövő és várhatóan lesz egy magas pickem a leendő franchise QB-ra. Ja és mellesleg a zártkapus szezonban tudná le a csapat a “tankolós” évét. Nem nagyon látom, hogy mi értelme 2-3 évre egy top 15-20-as QB-val el lenni valahol a középmezőny alatt kicsivel.
2. Itt most nem Hoyer szempontjából vannak kérdések. Hanem a logika hiányáról (ami nem jellemző a Patsre). Ha a kezdőért való versenyre hoznak QB-t, miért nem jobb minőségűt, mint Foles vagy Winston? Abban ugyanis szerintem megegyeztünk, hogy csere nem lesz Newton.
3. Én nem hiszem, hogy hurráoptimizmus lenne Stidhammel kapcsolatban. Láttak benne valami szikrát, úgy vannak vele, hogy meg kell próbálni vele egy évet. Nincs ezzel baj. Ha bejön megoldódik a kérdés, ha nem akkor talán elég magasan húzhatnak egy QB-ért.

conspiracy theory
conspiracy theory
Reply to  acsdav2
2020-06-29 20:32

1. No offense, de amiről szerintem te beszélsz, az szimplán orosz rulett. Stidham képességein nem fog változtatni az, hogy van-e Newton, vagy nincs. Ha meg amúgy sem bírja a nyomást, akkor BB szempontjából kár rá az energiát és a spot-ot pazarolni.
A tankolásról meg az a véleményem, hogy az első két körben 20-25 hellyel előrébb draft-olható 2 játékosért nem fogják ötvenvalahány játékos, meg nem tudom mennyi edző, stb. egy egész évi munkáját kidobni. Ráadásul a Partiots way öntö*nszúrása lenne az egész, és BB könyörtelen, mindenkitől a maximumot elváró renoméját törné össze. 2 darab vagy bejön, vagy nem emberért. Eddig sem volt garancia az első két körös húzás semmire. Szóval szívás a csapatnak kb. egy használható emberért.
2. Tipp: ennek megfejtése valahol a 2021-es óriási cap space környékén keresendő. Mármint annak a többéves tervezésnek, aminek részleteiről nyilván senki nem tud semmit, de ez az egyik látható következménye. Szerintem valami nagy dobásra készül az öreg, ahhoz meg pont nem hiányzik neki egy top 10-20 QB évi 20 milla dead money-ja plusz 1-3 évre. Másrészről jövőre is lesznek a piacon ilyen szintű QB-k (ne kérdezd ki, mert nem tudom, de mindig van :) ). (Ha úgy veszem, az óriási cap space-t is tekinthetjük egyfajta tankolásnak) Newton meg jelen állás szerint egy év, amivel kapcsolatban igazából csak pozitív csalódás érheti a csapatot.
3. Ha nem látnának benne semmit, akkor már kirakták volna. Pont ez lesz az az év, amikor kipróbálják.

acsdav2
acsdav2
Reply to  conspiracy theory
2020-06-29 22:14

1. A tankolás alatt azt értsd, hogy ezzel a közepes kerettel inkább elérsz egy 6-10-es mérleget amellett, hogy Stidhamről megtudod, hogy nem jó, minthogy Newtont erőlteted csak azért, hogy összejöjjön egy 8-8. Ezzel nem fordít hátat semmilyen Patriot way-nek.
2. Az NFL-ben több évre annyiban lehet előre tervezni, hogy ha draftolsz egy QB-t akkor 4-5 évig verseny előnyöd lesz a cap-ben. Ennyi. Minden más orosz rulett. A QB-n kívűl bárki teljesítménye visszaeshet 1-2 éven belül. BB-nek Folesért kellett volna mennie és kötni egy olyan zseniális szerződést ahogy a Bears is tette. De ha már róla lemaradt, akkor 21-es QB-kra Lawrence, Lance és Fieldsre kellene összpontosítani.

katonadani
Reply to  acsdav2
2020-06-30 07:41

mi ez a Foles mánia? Newton jobb irányító, ráadásul töredék ellenértékért, pick és pénz egyaránt (amellett, hogy még csak cap space sem nagyon lett volna rá). Ráadásul még a szerződés sem zseniális, hiszen két évig kivághatatlan (még ha nem is keres túl sokat, de Newton, vagy épp a szintén jobb Winston még annyit sem)

acsdav2
acsdav2
Reply to  katonadani
2020-06-30 10:41

A legjobb éveiben volt jobb irányító. Ma már biztos, hogy nem az. Már, hogy nem zseniális a szerződés? Ha nem is szerzi meg a kezdőt, akkor is tied a legjobb backup korrekt áron.

John Rambo
John Rambo
Reply to  conspiracy theory
2020-06-30 22:23

Inkább veled értek egyet. Cam Newton egy éves szerződése számomra azt jelenti, hogy nem terveznek vele hosszú távra – de segítőként jól jön a csapatnak. Egy év múlva rengeteg pénze lesz a Patsnek, jó csapatot építhet.

Annyit azért megjegyeznék, hogy az utóbbi időben a Patsnek nem voltak rossz irányítói Brady mögött sem. (OK, Hoyer csak térdelni ment be a vége előtt másfél perccel, de a többi nem volt rossz.) Ezért szerintem Stidham se lehet rossz – talán ezt látják benne azok, akik feltétel nélkül hisznek benne.

ahanem
ahanem
Reply to  acsdav2
2020-06-29 15:55

a említett QB-k közül egyik sem volt elérhető, emlékezz vissza, Brady viszonylag későn írt alá a Buccshoz

acsdav2
acsdav2
Reply to  ahanem
2020-06-29 18:50

Szép próbálkozás, de nem jött be. Brady már március 17-én bejelentette, hogy elhagyja a Patset, Foles trade egy nappal később, Winston pedig áprilisban írt alá.

ahanem
ahanem
Reply to  acsdav2
2020-06-29 19:33

Foles nem írt alá, már megbocsáss. Winston meg műtéten esett át, úgy nem tudsz aláírni, ha nem látod, mit írsz alá.

acsdav2
acsdav2
Reply to  ahanem
2020-06-29 20:21

Már megbocsáss, de ha a trade-be nem is volt bele szólása Foles-nak, de utána aláírta a szerződés módosítást. :D Winston meg valószínűleg még lábadozott a műtét után és a Pats 5M-s azonnal kezdő ajánlatát azért utasította vissza, mert Payton azt mondta, hogy a papíron az áll, hogy 10M-t kap és Brees vissza is vonul azonnali hatállyal. :)

ahanem
ahanem
Reply to  acsdav2
2020-06-29 20:32

április elsején, amit be lehet tudni egy jó tréfának is
Winston meg kivételesen nem buta, hogy oda ír alá, ahol van értelmes támadófal, célpontok, futók
lehet érdemesebb várni 1-2 évet és eladnia magát egy jó szerződésért, mint egy marék szotyiért elmenni egy nem túl kecsegtető rosterrel rendelkező csapatba, lásd Bridgewater

meg aztán lehet, hogy a kutyus nem akart draft pickeket feláldozni, elvégre van lyuk bőven a csapatban

acsdav2
acsdav2
Reply to  ahanem
2020-06-29 21:56

Na meg egy Brees is van aki miatt addig ő nem fog pályára lépni, amíg nem jön össze a 2.gyűrű. Az szép dolog, hogy 2 évet padozik és utána megkapja a kezdőt, de egyrészt jó szerződést nem fog kapni, hisz padozott, másrészt mi garantálja, hogy 2 év múlva is jó és sikeréhes csapattársai lesznek? Bridgewater jó döntést hozott. Ha esélye van megmutatni, hogy mennyit ér, akkor nem lehet elbújni és azt mondani, hogy inkább padozok még, hogy 2 év múlva jobb csapatban léphessek pályára. Előbb-utóbb úgy is kiderül, hogy mennyit tud hosszútávon.

ahanem
ahanem
Reply to  acsdav2
2020-06-29 23:13

igen, tavaly is láthattuk hogy Aaron Donald ütéseit is simán állta a 40 éves Brees

acsdav2
acsdav2
Reply to  ahanem
2020-06-30 10:41

Ha belekapnak valakinek a kezébe úgy nem hiszem, hogy azon múlna a sérülés, hogy 40 éves vagy 25.

ahanem
ahanem
Reply to  acsdav2
2020-06-30 10:51

Ha 25 éves vagy, azt a labdát már rég elengedted, mire a másik odaér, neadjisten még arra is van időd, hogy elkapd onnan.

acsdav2
acsdav2
Reply to  ahanem
2020-06-30 11:16

Értelek, tehát Brees hiába hoz össze 116-os passer ratinget ő már valójában lassan dönt és a lassú a dobó mozdulata is.

ahanem
ahanem
Reply to  acsdav2
2020-06-30 13:33

hát nem is a chargerses Brees az biztos, de mivel te több aints meccset nézel, nyilván tudod, hogy Payton egy amatőr és egyáltalán nem segíti a sémával meg a slantkirálllyal

acsdav2
acsdav2
Reply to  ahanem
2020-06-30 15:45

Tehát akkor szerinted Brees már nem elit, hanem a sikerét a rendszernek köszönheti, mint mondjuk Goff McVaynek?

ahanem
ahanem
Reply to  acsdav2
2020-06-30 16:04

2016 volt az utolsó igazán kiemelkedő éve, azóta számottevően visszaesett, persze az már más kérdés, hogy hoztak mellé minőségibb játékosokat, akik kicsit tudják tehermentesíteni.

Azt ne felejtsük el, hogy Bridgewater messze nem az a szint, de vele is tudtak nyerni.

A lila-sárgában játszó csapat pedig még inkább ezt igazolja.

Nyilván Brees még mindig alsó hangon top5 QB jobb napjain, de kezdenem látszani a kopás jelei.

Kopi3.14
Kopi3.14
Reply to  ahanem
2020-06-29 21:23

De passzolni igen?

ahanem
ahanem
Reply to  Kopi3.14
2020-06-29 23:09

csukott szemmel el tudok dobni egy labdát, azt már kevésbé tudom irányítani, hogy hova menjen, de ha fogalmam sincs, hogy hol a papír, főképp hogy hova kéne aláírni, az elég nehézkes

Kopi3.14
Kopi3.14
Reply to  ahanem
2020-06-30 15:01

Majd hozzáragasztják az asztallapot.

pritek
pritek
2020-06-29 14:06

Vatta szöprájz. Csak idő kérdése volt. Stidham….hát persze….
Korábban még én is azt mondtam, hogy Cam nem az a mentalitású játékos akit BB akarna maga mellett, de ha valaki, akkor ő szerintem képes lehet kordában tartani Newtont és a giga egóját. A Peccnek meg kellett egy irányító, a Stidham mesét még anyám se hitte el.

tmbb
tmbb
Reply to  pritek
2020-06-29 14:29

2000-ben kb. ugyanezt mondtad volna Brady-ről, mint most Stidham-ről.

pritek
pritek
Reply to  tmbb
2020-06-29 14:40

És igazam is lett volna. Emlékeim szerint a közelében sem volt a kezdő posztnak és később is sérülés kellett ahhoz, hogy pályára kerüljön.

tmbb
tmbb
Reply to  pritek
2020-06-29 14:54

Aha!
átszunyókáltad az elmúlt 19 évet?

pritek
pritek
Reply to  tmbb
2020-06-29 14:54

Itt nem az a kérdés, hogy kinek milyen karrierje lesz a következő húsz évben, vagy hogy ki mikor alszik. Hanem a 2020as szezon. Van egy gyerek aki totálisan semmit nem mutatott eddig, illetve egy veterán opció. Ettől még lehet a későbbiekben Stidham a játék korszakos irányítója, de erre senki nem meri feltenni a házát, ahogy Bradyre sem tette fel senki.

A 2000-es évet meg te írtad, ha ennek ellenére fogalmad sincs mi történt akkor, arról nem én tehetek.

tmbb
tmbb
Reply to  pritek
2020-06-29 15:12

mondjuk 2000-ben lett draftolva, de látom ez nem elég tiszta neked, mint ahogy a mondanivalóm lényege sem.
nem baj, na!
Igazából az a gondom az írásoddal, hogy teljesen lekezelően beszélsz Stidham-ről, holott írod, hogy eddig semmit nem láttál tőle.
Ez a sport arról is szól, hogy leírt emberek is alkothatnak nagyot, ha megfelelő a környezett és az alany is képes ehhez felnőni.

pritek
pritek
Reply to  tmbb
2020-06-29 15:46

Csak azt remélem, hogy azért el nem hiszed amit írsz. Kivéve ha politikusnak készülsz.

Egy alma témára bedobsz egy körte témát, majd amikor jelzem, hogy senki nem beszélt körtékről, csak az almákról akkor te továbbra is magas lóról dobálod a körtéket.

Hol látod, hogy azt írtam, hogy nem láttam Stidhamből semmit?
Miért ne tudnám, hogy 2000ben lett draftolva? Te nem látod az összefüggést a tények és a mondanivalóm között.
A lekezelés pedig messze nem ott kezdődik, hogy nem bízom abban, hogy kezdő lehetne idén. Ha mindenképpen szeretnél megsértődni, akkor várd meg amíg azt írom, hogy egy ilyen jellegtelen, balfék, sokadik körös irányítónak csúfolt valaki tuti nem kerülhet oda a nagyok közé. Addig viszont kár erről beszélni.

ahanem
ahanem
Reply to  pritek
2020-06-29 16:10

te mikor találtad meg az ékezeteket?

tmbb
tmbb
Reply to  pritek
2020-06-29 16:38

nem gondolkodunk egy hullámhosszon, úgy hogy itt be is fejeztem.
( ez a politikusi dolog, pedig egy külön sértés!)

Lecc Go Pecc
Lecc Go Pecc
Reply to  pritek
2020-06-29 14:54

Azért a házat ne tedd fel rá,hogy Cam lesz a kezdő.

pritek
pritek
Reply to  Lecc Go Pecc
2020-06-29 15:12

Nos azt semmiképpen, de azért meglepődnék, ha egészségesen padozna.

Bélabá a csótány
Bélabá a csótány
Reply to  Lecc Go Pecc
2020-06-29 20:39

Etling back.
Biccs :D

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  Bélabá a csótány
2020-06-29 23:09

Mondjunk nagyot: a szezont a 3 QB lehozza 8-8-ra (Cam a 4. meccsen megsérül, a másik kettő befuccsol), utána mindnek lapát és jön ARod :)

Ketteske
Ketteske
2020-06-29 15:24

Kedves Pats fanok!
Szerintem elég rosszul látjátok jelenleg azt, hogy mit hozhat ez az igazolás kedvenc csapatotoknak. Ez persze nem a ti hibátok: Az a kevés infó ami normálban átment eddig egy átlagos nfl drukkernek Cam-ről, azt pont ezt a képet erősítette:
Nagypofájú, kezelhetetlen pózőr.
DE
Pathers drukkerként én végignézem az elmúlt évek összes meccsét ahol Cam játszott.
(nem a hazai Sport tv-n , ahol csak Chiefs meccs megy ;) :) )
És higgyétek el, jól fog járni vele a Patriots.
Cam életében nem volt még átlagos elkapó sora sem. Mégis összehozott egy MVP szezont és a többi évad se volt vállalhatatlanul rossz.
Az edzői stáb támadó oldalról a panthersnél mindig is erősen átlag alatti volt. Gyenge hívások, ‘mad Cam megfutja’ mentalitás.
Nagyon jó karja van 20 alatti passzokhoz. A legtöbb évben Brady sem dobálta túl messzire a bőrt. Ezzel is bőven lehet SB-t nyerni.
Az hogy bohóc módjára öltözik tényleg meghatároz egy játékost?
Szóval szerintem túl sok előítélet van mindenki fejében a pacákkal kapcsolatban.
Ha egészséges, akkor én igenis tartom azt, hogy ő az irányítók első felében van. (top10-ig azért én se merészkednék)
Szerintem ez A+++ igazolás a Pats-nek…
Sok sikert nektek (is ;) ) az évadhoz!

ahanem
ahanem
Reply to  Ketteske
2020-06-29 16:24

Steve Smithnek nem tetszik a hozzászólásod. CMC szeretne néhány szót váltani, de DJ Moore sem utolsó, bár ő még nem volt ott a prime években.

Azt meg hagyjuk meg nekik, hogy fogalmuk sincs milyen jól jártak, meg kételkednem abban, hogy Newton a rosteren marad vagy kezdő lesz. Ezek a szurkolók majd talán később kinyitják szemeiket.

acsdav2
acsdav2
Reply to  ahanem
2020-06-30 15:55

Greg Olsen meg veled szeretne néhány szót váltani, hogy nem ő jutott eszedbe :)

ahanem
ahanem
Reply to  acsdav2
2020-06-30 15:55

gondoltam őt is odabiggyeszteni, mert elvégre CMCnél jóval hosszabb ideig volt ott, de azokból összesen 3 évben volt igazán kiemelkedő (jó, mondjuk Smith is kb, de neki nagyobb a pofája annál, hogy ezt annyiban hagyná)

Fetyke
Fetyke
Reply to  Ketteske
2020-06-29 16:45

“Nagyon jó karja van 20 alatti passzokhoz.”
Ez a tulajdonsága tetszik a legjobban. :DDD

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  Fetyke
2020-06-29 23:13

A 20 alatti passzokat talán én is tudom vállalni! Amúgy kb. 22 yardra bírom eldobni a labdát, igaz, hogy nem a NFL-ben megszokott “spirál”, hanem az általam szabadalmaztatott “ventilátor” formában. Ezt ugyan az elkapók nem tudják megfogni, de a védők sem, így garantálom a kevés INT-et!

Gergely Nagy
Gergely Nagy
Reply to  Megawatt Szvetozár
2020-06-30 21:55

Jó leszel random fehér elkapónak a Patsbe :D

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  Gergely Nagy
2020-06-30 23:04

Már késő, nincs ott Brady, így biztosan nem fog meghívni, hogy a házában lakjak. Habár a rossz nyelvek szerint Antonio Brownt is inkább Zsizell hívta, mint tom ;)

Gergely Nagy
Gergely Nagy
Reply to  Megawatt Szvetozár
2020-07-01 08:16

Tom hívta meg, csak Edelman féltékeny lett és ezért felnyomta AB-t

conspiracy theory
conspiracy theory
Reply to  Ketteske
2020-06-29 17:55

Az átlagos WR sort megkapja a Peccben is :)

Gáspár Bollók
Gáspár Bollók
2020-06-29 16:10

Ezt a Stidham hype-ot nem igazán értem. Csak azért kellene benne hinni, mert egyszer TB-vel bejött egy hátsó körös QB? Vagy valamiről lemaradtam?

tmbb
tmbb
Reply to  Gáspár Bollók
2020-06-29 16:38

nem!
az hogy BB eleve megtartotta az mutat már valamit.
(egyébként megnézve Stidham egyetemi meccseinek összefoglalóját elég sok hasonlóság van CN-al. kivéve a sztárallűröket.)

Fetyke
Fetyke
Reply to  Gáspár Bollók
2020-06-29 16:38

Pont, mint Love esete.

Gáspár Bollók
Gáspár Bollók
Reply to  Fetyke
2020-06-29 16:38

Nem igazán látom a párhuzamot…vagy csak hozzászólási kényszer?

Fetyke
Fetyke
Reply to  Gáspár Bollók
2020-06-29 16:45

Pedig mennyi hozzászólás kezdődött itt azzal a draft után, hogy Rodgerst is így hozták Favre nyakára annak idején…

Gáspár Bollók
Gáspár Bollók
Reply to  Fetyke
2020-06-29 17:03

Ezzel nem sikerült megmagyarázni a Stidham iránti szurkoló várakozás és Love draftolása közti megegyezést, amit fentebb írtál.
Sőt. Ha követed az eseményeket, a Packers tábor nincs elájulva az első körös QB választástól, míg több a Patsnél a hozzászólások alapján kissé túlzónak tűnő bizalom áradna Stidham irányába.

Fetyke
Fetyke
Reply to  Gáspár Bollók
2020-06-29 17:42

“…a Patsnél a hozzászólások alapján kissé túlzónak tűnő bizalom áradna Stidham irányába.”
Én ezt nem annyira tapasztaltam. A csapat szurkolói már egyenesen 1/1-et és suck for Lawrence-t (vagy hogy írják :D ) vizionáltak itt nem egyszer. Akik inkább sokat vártak Stidhamtől ezen az oldalon, azok szerintem pont nem a csapat szurkolói voltak általában.
És ha megfigyeled, akkor Newton is inkább a Pats kötődésű kommentelők szidják leginkább. Nyilván Brady után senki sem lehet nekik elég jó…

Fetyke
Fetyke
Reply to  Gáspár Bollók
2020-06-29 17:42

“…a Patsnél a hozzászólások alapján kissé túlzónak tűnő bizalom áradna Stidham irányába.”
Én ezt nem annyira tapasztaltam. A csapat szurkolói már egyenesen 1/1-et és suck for Lawrence-t (vagy hogy írják :D ) vizionáltak itt nem egyszer. Akik inkább sokat vártak Stidhamtől ezen az oldalon, azok szerintem pont nem a csapat szurkolói voltak általában.
És ha megfigyeled, akkor Newton is inkább a Pats kötődésű kommentelők szidják leginkább. Nyilván Brady után senki sem lehet nekik elég jó…

acsdav2
acsdav2
Reply to  Gáspár Bollók
2020-06-29 19:33

Nyilván hypeolják. Nincs ezzel baj. Adnak neki egy évet aztán ha nem jön be várhatóan tudnak elég magasan húzni jövőre QB-t. Ráadásul a “tankolós” évet le tudják a nézők nélküli szezonban. Nem nagyon veszíthetnek.

conspiracy theory
conspiracy theory
2020-06-29 17:47

comment image

MP3
MP3
2020-06-30 00:25

Sziasztok!
2007 óta tanulgatom ezt az NFL nevű játékot – több-kevesebb sikerrel. Jómagam Pats szimpatizáns vagyok, a párom pedig S.Cam-be szeretett bele még a Panthers-nél.
Kövezzetek meg érte, de amikor lehozták, hogy C.Newton csapatot keres, attól a pillanattól vártam, hogy mikor robban be ez a hír. Nem szakmai szempontból, annak szinte teljesen híjján vagyok. Az én soccer-es (így talán mindenki érteni fogja) agyam valamiért összekapcsolta CN No.1-t és Bostont…
A TB12 elmúlt évi játéka és távozása miatti szívfájdalmam kissé alább hagyott, és tűkön ülve várom, hogy mi lesz ebből a frigyből, BB vajon mit talált ki már megint, ami ennyire megosztja az NFL társadalmat.

Varró László
Varró László
2020-06-30 00:25

Sziasztok!
2007 óta tanulgatom ezt az NFL nevű játékot – több-kevesebb sikerrel. Jómagam Pats szimpatizáns vagyok, a párom pedig S.Cam-be szeretett bele még a Panthers-nél.
Kövezzetek meg érte, de amikor lehozták, hogy C.Newton csapatot keres, attól a pillanattól vártam, hogy mikor robban be ez a hír. Nem szakmai szempontból, annak szinte teljesen híjján vagyok. Az én soccer-es (így talán mindenki érteni fogja) agyam valamiért összekapcsolta CN No.1-t és Bostont…
A TB12 elmúlt évi játéka és távozása miatti szívfájdalmam kissé alább hagyott, és tűkön ülve várom, hogy mi lesz ebből a frigyből, BB vajon mit talált ki már megint, ami ennyire megosztja az NFL társadalmat.

László Varga
László Varga
2020-06-30 08:20

A véleményem: CN leigazolása a Covid-19-es járványszezonnak szól! A karanténos szezonban a legtöbb csapat legalább 3 QB-val fog indulni, sőt Nálunk a PS-ben is lesz egy 4. BB-ék időben ráébredtek a szigorú NFL követelményekre és elhozták a még piacon legjobbnak látszó legolcsóbban kaphatót. Hogy ki fog kezdeni? BB mondása: “… ebben a felkészülési időszakban nincsenek kezdők…”

Vicgeordie
Vicgeordie
Reply to  László Varga
2020-06-30 10:03

Adom. A Patriots rosterén is jelenleg 5 QB van (és marad is sztem legalább 3, de inkább 4 a PS-el együtt)

136
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x