A Seahawks legjobb futója Chris Carson, aki jövőre szabadügynök lesz. A futóknak mostanság nincs sok sikerélményük a piacon, Carson épp ezért biztosra ment: lecserélte az eddigi képviseletét, a Dream Point Sportsot az Octagonra. Utóbbi egyik képviselője, Casey Muir ennek kapcsán gyorsan leszögezte, hogy szerintük Carson egy elit futó és ennek megfelelő szerződést akarnak majd neki kiharcolni.
Carson 2017-ben hetedik körös pick volt. Újoncként nem sok szerepet kapott, de az elmúlt két évben összesen 2381 yardot szerzett a földön mindössze 29 meccsen, ráadásul esetenként még elkapásokban is használható. Idén már kaphatott volna új szerződést, de feltehetően nem alakultak jól a puhatolózások, ezért döntött az ügynökcsere mellett (az ügyét természetesen nem segítette, hogy sérülésből lábadozik, illetve hogy még egyetlen szezont sem játszott végig).
Mivel a futó elkapásokban csak mértékkel használható, így aligha fog 8-10 millió dollárnál többet kapni, de talán még ez is túlzás a sérülékenysége és az egysíkúsága miatt (a pandémia miatt cap csökkenésről nem is beszélve). Rajta leginkább az segítene, ha legalább 50-60 elkapással zárná az évet és lehetőleg a visszatérése után már nem sérülne meg.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Tucat futó, olyat mint ő draftolatlanként is ellehet vinni senki nem fog kifizetni 10 millát úgy hogy többet sérült mint amennyit játszik
Főleg úgy hogy tavaly minden második meccsére jutott egy fumble, karierre vetítve minden harmadikra jut egy.