A 49ersnél tavaly alaposan berobbant Deebo Samuel a szezon végén, azonban a 2020-as idény elején nem számíthat a fiatal elkapóra a csapat, ugyanis Samuel kedden eltörte a lábfejét és ma meg is műtik – írja Ian Rapoport.
Samuel mostanság Nashville-ben edz csapattársaival, köztük Jimmy Garoppolóval, az egyik ilyen edzés alkalmával történt meg a baj, ami miatt nagyjából 12-16 hétre került a partvonal mellé, így tehát legkorábban szeptember közepén-végén térhet vissza a pályára, szóval az első néhány fordulót ki kell majd hagynia az alapszakaszban. A 9ers a Cardinals, a Jets, a Giants és az Eagles ellen kezdi meg az idényt.
Samuel tavaly az alapszakaszban 57 elkapást és 802 yardot regisztrált, emellett 14 futásból szerzett 159 yardot, összesen 6 TD-t, a rájátszásban pedig 10 futásból 127 yardot, illetve 6 futásból 102 yardot szerzett, ezzel – és Emmanuel Sanders távozásával – pedig első számú elkapóvá lépett elő, igazából tapasztalt és jó elkapó nem is maradt rosteren, ellenben az első körben érkezett Brandon Aiyuk, akire így nagyobb szerep hárulhat.
Azt lehet remélni, hogy nem jár úgy, mint Trent Taylor tavaly, akinek ugyanígy kezdődött a dolog, de végül három műtétre volt szüksége és a teljes szezont kihagyta.

Legfrissebb cikkeink
- Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Mindössze két 2012 után draftolt irányító nyert kezdőként Super Bowlt
- A Vikings megpróbálja megtartani Aaron Jonest
- Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
- Ha 15+ győzelmet szerzel, akkor hagyj fel minden reménnyel
- Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- A tehetség nem elég: Dion Jordan elrettentő példa a jövő generációjának
- 260 meccset már lejátszott a Panthersben, de még folytatja!
- Sztárok, akiket kivághatnak vagy elcserélhetnek a piac nyitása előtt
- Most ezt hogyan? – a Pete Carroll kinevezés
- Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- Új csapat után nézhet Tyler Lockett?
- Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Könnyen jött, könnyen ment: a Steelers kivágta Preston Smith-t
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Kopi3.14 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Cseh Tibor on Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Cseh Tibor on Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Cseh Tibor on Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- jason_garcia on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Milton on Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- reynaldo.1963 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben