Már biztos, hogy rövidebb lesz az idei előszezon, és később is fog kezdődni, ugyanis Adam Schefter arról számol be, hogy el fog maradni az idei Hall of Fame meccs a Cowboys és a Steelers közt, amelyet augusztus 6-ra terveztek. Emellett az augusztus 8-i Hírességek Csarnokába való beiktatásra sem kerül sor a koronavírus miatt. A két csapat jövőre méri majd össze erejét és a beiktatásra is 2021-ben kerül majd sor Cantonban.
Ez az első esemény, amit az NFL-nek teljesen törölnie kell a naptárából a világjárvány miatt – eddig ugyebár csak módosítások történtek, de a szabadügynökpiacot és a draftot is meg lehetett tartani kicsit más feltételekkel. Az még egy érdekes kérdés, hogy mi lesz az elkövetkezendő pár hónapban, hiszen volt szó az előszezon megfelezéséről is például, de az edzőtáborok megvalósításának mikéntje sem teljesen tisztázott még. A liga ezen kívül továbbra is ragaszkodik az álláspontjához, miszerint lesz alapszakasz.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót