A 2018-as elsőkörös tight endet, Hayden Hurstöt a Falcons egy második körös választási jogért szerezte meg idén a Ravenstől, a 26 éves játékos pedig elég hamar meggyőzte a csapat irányítóját, Matt Ryant annak ellenére, hogy hivatalos edzésen még nem is vehettek részt együtt – habár privátban már elkezdték a közös munkát. Ryant pedig le is nyűgözte új fegyverének atletikussága.
“Ő az egyik leggyorsabb és legatletikusabb tight end, akivel valaha játszottam. Igazi mismatch lesz a védelmeknek, el fog szakadni a védőktől és többféleképpen is tud majd nyerni. Lenyűgözött a hozzáállása, a munkamorálja. Nagyszerű játékos akar lenni, megvan benne az akarat, az erőfeszítés. Nagyon jól illeszkedik majd a csapatunkba.”
– mondta Ryan, via a Falcons hivatalos oldala.
Az irányítónak mindig fontos volt a kapcsolata a tight endekkel, gondoljunk csak Tony Gonzalezre vagy Austin Hooperre. Hurstöt ugyan a Ravens Lamar Jackson előtt választotta a drafton, mégsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de vélhetően nagyobb szerep várhat rá Atlantában, ahol a passzjátékba is jobban be fogják vonni.

Legfrissebb cikkeink
- Jövő héten döntenek a tulajok, hogy aktív játékosok mehetnek-e az olimpiára
- Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Kevés pickből nehéz főzni – Commanders draftértékelő
- A Chiefs kapta a legtöbb éjjeli meccset, három csapatnak egy ilyen sem jutott
- Íme az összes főműsoridős és ünnepi meccs az idei menetrendben
- Már csak 112 nap: íme az első forduló menetrendje
- Íme az NFL teljes 2025-ös menetrendje
- Matthew Judon: Még mindig tudok játszani
- Ki gondolta volna: Jimmy Garoppolo az utolsó aktív irányító a 2014-es classból
- BREAKING: A Ravens hosszabbított Derrick Henryvel!
- Az egész szezonra elvesztette kezdő safetyjét a Ravens
- Cincinnati is draftot rendezne
- Mini-holdoutba kezdett a Packers legjobb falembere
- Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Triple Coverage #600
Legutóbbi hozzászólások
- Loosername on Jövő héten döntenek a tulajok, hogy aktív játékosok mehetnek-e az olimpiára
- Loosername on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Fetyke on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Csakeztne on A Chiefs kapta a legtöbb éjjeli meccset, három csapatnak egy ilyen sem jutott
- Loosername on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- vicgeordie on Matthew Judon: Még mindig tudok játszani
- AntalKovacs21 on Kevés pickből nehéz főzni – Commanders draftértékelő
- atis123juve on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal