A jelenlegi álláspontok szerint nem marad el a 2020-as NFL-szezon, és igazából csak az a kérdés, hogy lesznek-e nézők a stadionokban vagy nem. Ez utóbbi természetesen nem egy elhanyagolható tényező, ugyanis még a legoptimálisabb becslések szerint is legalább 3 milliárd dolláros bevételkiesést jelentenének az üres stadionok. A liga ugyanakkor nem akar központi szerepet játszani a kérdésben, nem lesz egységes létszámlimit.
Az NFL mindig is az egyenlőségre törekedett, és mivel a különböző államokban más koronavírus-szabályozás van érvényben, így elképzelhető volt, hogy központi ítélet fog születni – ha pár államban tilos kinyitni a stadionokat, akkor egységesen senki sem nyithatja ki a stadionját. A The Athletic információ szerint erre nem kerül majd sor, az NFL szabad kezet ad a csapatoknak, mindenki azt csinál, amit akar – természetesen ez elsősorban az állami, megyei korlátozásoktól, szabályozásoktól függ majd.
Hogy ez mennyire lenne fair, azon lehet vitatkozni – közönség előtt játszó hazai csapatok egyértelműen előnyben lesznek azokkal szemben, amelyek üres lelátók előtt rendezik meg a meccseiket.
Legfrissebb cikkeink
- Triple Coverage #575 – Záróforduló összefoglaló és Black Monday reakció
- Menesztette védőkoordinátorát a Bengals
- Marad a helyén a Giants vezetősége
- BREAKING: Doug Pederson kirúgva!
- Második olvasás #18 – A pihentetés megöli az izgalmat
- Végleges a draftsorrend első 18 helye!
- Tyreek Hill nem volt hajlandó felmenni a pályára, távozni akar Miamiból
- Íme a wild card kör menetrendje
- A Dolphinsnál és a Coltsnál is mindenki marad a helyén
- Nem tervez GM-cserét a Patriots
- Milliókat lehetett keresni az utolsó fordulóban, de nem mindenkinek sikerült
- Hatalmasat szakított a Chiefs a L’Jarius Sneed cserével
- Így dőlt el az NFC az utolsó fordulóban
- Így dőlt el az AFC az utolsó fordulóban
- BREAKING: A Patriots kirúgta Jerod Mayót!
Legutóbbi hozzászólások
- zunya on Tyreek Hill nem volt hajlandó felmenni a pályára, távozni akar Miamiból
- Cseh Tibor on Végleges a draftsorrend első 18 helye!
- Cseh Tibor on Marad a helyén a Giants vezetősége
- Cseh Tibor on Menesztette védőkoordinátorát a Bengals
- Csakeztne on Tyreek Hill nem volt hajlandó felmenni a pályára, távozni akar Miamiból
- Csabesz20 on BREAKING: Doug Pederson kirúgva!
- vicgeordie on Végleges a draftsorrend első 18 helye!
- ThySoul on Második olvasás #18 – A pihentetés megöli az izgalmat
Szerintem nem kell vitatkozni azon, hogy fair vagy sem, mert nem az: pl. a Chiefs játszhatna hazai pályán, a Broncos nem (vagy fordítva), a Cowboys igen, a Seahawks nem (vagy fordítva).