Mike Garafolo információi szerint a New York Giants kivágta rúgóját, Aldrick Rosast, aki ellen eljárás folyik. Történt ugyanis, hogy a rúgó felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett, áthajtott a piros lámpán, majd belehajtott egy kamionba és egyszerűen elhagyta a helyszínt, amivel kimerítette a hit and run bűntény fogalmát. De ez még mindig nem minden. Miután elhajtott a helyszínről, lerobbant az összetört kocsija, Rosas pedig úgy döntött, hogy akkor sétálva folytatja az útját. Amikor a rendőrök rátaláltak, akkor épp véres kezekkel és lábakkal bóklászott nem messze a baleset helyszínétől.
Rosasnak nem volt olyan jó éve, hiszen 40 yard fölött mindössze 1/5-ös aránnyal értékesítette mezőnygóljait, emellett négy extra pontot is kihagyott, így nem lehetett olyan nehéz döntés a kivágása. Az egy érdekesebb kérdés, hogy mit tervez a csapat a tavalyi elsőkörös cornerbackjével, Deandre Bakerrel, akit fegyveres rablással vádolnak.
Rosas helyére egyébként Adam Schefter információi szerint a Giants leigazolta Chandler Catanzarót, aki tavaly aláírt a Jetshez, majd úgy döntött, inkább visszavonul. A jelek szerint meggondolta magát.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Baker ártatlanságában még nagyon hisznek, ami leginkább annak szól, hogy első körös volt, az ő kirúgása fájdalmasabb lépés lesz.
Egy rúgóra még azt sem lehet mondani, hogy a sok fejét ért ütéstől lett ilyen országos hülye. Született tehetségnek kell lennie. :(