Connect with us

Hír

Az NFL felére csökkentette az előszezont és elmarad a supplemental draft

Két fontos intézkedést is meghozott az NFL szerda este: egyrészt az előszezon hossza a felére csökken, másrészt idén elmarad a supplemental draft.

A liga a pandémia miatt eltörölte az előszezon első és utolsó hetét, így mindössze két meccsük lesz a csapatoknak felkészülni a szezonra, írja a PFT. Ez ugyanakkor önmagában nem volt korrekt, mivel a Panthers, a Vikings, a Chiefs és a Redskins két idegenbeli, a Dolphins, a Bills, a Cowboys és a Bucs pedig két hazai meccset játszott volna, így a menetrenden még változtatni fognak, hogy minden franchise-nak 1-1 idegenbeli és otthoni találkozója legyen.

A mérkőzésekre augusztus 20-24 és augusztus 27-31 között kerül majd sor. Azonban a játékosok szakszervezete (NFLPA) egyelőre nem mondott igent erre a változtatásra és azért lobbiznak, hogy még kevesebb (tehát egy vagy nulla) mérkőzésre kerüljön sor az előszezonban.

Továbbá idén nem lesz supplemental draft. Ez azért érdekes, mert a koronavírusjárvány miatt nagy volt az esélye annak, hogy az egyetemi szezon megrendezésével kapcsolatban szkeptikus egyetemi játékosok elég nagy számban jelentkeztek volna az eseményre. Tom Pelissero infói alapján viszont az NFL értesítette a csapatokat, hogy ne is készüljenek a játékosbörzére, idén nem lesz megtartva.

A supplemental draftra többnyire azok a játékosok szoktak nevezni, akik nem vettek részt a rendes drafton, azonban később kiderült, hogy a jövő évi egyetemi szezonban nem léphetnek pályára. Általában tehát eltiltott vagy kirúgott játékosokról van szó, bár idén ez aligha erről szólt volna. Tavaly egyébként csak egy játékos kelt el, Jalen Thompson, akiért egy 2021-es 5. kört adott a Cardinals.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!