Tovább növekszik az opt outoló játékosok száma, ezúttal a Giants kezdő tackle-je, Nate Solder, illetve a Chiefs tavalyi kezdő futója, Damien Williams jelentette be, hogy idén már nem lép pályára. Mindkét játékos szerződése tolódik ezzel egy évet: Solder után 10 millió dollár, Williams után pedig 2,175 millió dollár szabadul fel így az idei szezonra.
Williams a második játékos a bajnok csapatából a guard Laurent Duvernay-Tardif után, aki az opt out mellett dönt. Ő nem veszélyeztetett, így 150 ezer dollár illetmény jár neki. A kiesése nem különösebben vészes, az idei első körös futó, Clyde Edwards-Helaire, illetve Darwin Thompson és Darrell Williams megfelelően tudja pótolni.
Ami Soldert illeti: ő sem veszélyeztetett, ugyanakkor a fiánál korábban rákot diagnosztizáltak, így a családtagjainak egészsége érdekében döntött az opt out mellett. Ez 150 ezer dollárt jelent neki az idei szezonra, a helyét pedig az idei 1/4-es Andrew Thomas veheti át.
Rajtuk kívül az alábbi játékosok opt outoltak tegnap:
- Drake Dorbeck, OT, Cleveland Browns
- Drew Forbes, OT, Cleveland Browns
- John Atkins, DT, Detroit Lions
Velük együtt eddig összesen 27-en döntöttek a szezon kiülése mellett.
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Williams igy örzi meg az értékét, hogy legálisan kiüli a szezont, mert Edwards lesz a kezdő futó és ő elég jó kis játékos és mellette elhalványulna Williams . Persze voltak jó megmozdulásai de Tyreek Hill többször is lefutotta, Edwardsnak meg hasonlóak az idejei mint Hillnek plusz jobb a felépítése.
Szerintem pont hogy így veszít. Ez a preseason nagyon nem kedvez a rookieknak, gyakorlatilag szinte mindenhol a veteránok fognak kezdeni, már ha lehetséges. Tuti hogy Williams lett volna a kezdő hisz CEH örül ha a szezon elejéig megtanulta a playbookot, se preseason meccs, se teljes terjedelmű edzések padben, neki kellett volna 5-6 hét a szezonban hogy belerázódjon. Így viszont tálcán nyújtja át a helyét Williams, márpedig ha az elején nem is, de a szezon második felében tuti villogni fog ebben a rendszerben CEH, Williams meg mehet jövőre padozni. Good luck hogy azután megmutassa mit is tud, ahogy mostanában a futókkal bánnak a ligában.
Jobbulást Solder fiának. Nem lehet most nekik könnyű 😔
Solder ráktúlélőként nem veszélyeztetett?!