Connect with us

Hír

Jamal Adams: Seattle-ből tervezek visszavonulni

Ahogy arról már talán mindenki értesült, a Seahawks két első körös picket, egy harmadik körös picket és Bradley McDougald safetyt adta Jamal Adamsért és egy negyedik körös pickért a New York Jets csapatának, miután Adams új szerződést vagy cserét kért. Utóbbit megkapta, előbbit viszont egyelőre nem, így újonc szerződésén fog játszani idén Seattle-ben.

Persze minden bizonnyal előbb-utóbb (feltehetőleg jövőre) meg fognak egyezni a felek egy hosszabbításban, Adams pedig már odáig merészkedett, hogy Seattle-ből akar visszavonulni – legalábbis ezt mondta a riportereknek a tegnai sajtótájékoztatóján, írja Omar Ruiz.

“Az a tervem, hogy innen vonuljak vissza. Ez a terv, de ezek a dolgok majd elrendeződnek maguktól.”

Adams jelenleg nagyon is elégedett a helyzetével (nem úgy, mint New Yorkban volt).

“Imádkoztam ezért. Keményen imádkoztam és arra kértem istent, hogy olyan helyre küldjön, ahová kerülnöm kell: legyen az New Yorkban vagy valahol máshol, ahová elcserélnek. Maradni tervezek és izgatott vagyok, hogy Seahawk lehetek. Szürreális, hogy ilyen remek szervezet része lehetek és Hall of Famer edzőkkel készülhetek és olyan Hall of Famerekkel játszhatok, mint Russell Wilson, Bobby Wagner, KJ Wright, Bruce Irvin vagy Quandre Diggs, és itt még nincs is vége a listának. Egyszerűen izgatott vagyok, hogy itt lehetek.”

Adams elmondta azt is, hogy ő nem egy problémás játékos, sosem került semmilyen galibába és nem romboló tényező az öltözőben.

34 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
34 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
d zoli
d zoli
2020-07-31 09:25

Wright, Irvin Diggs? Mivan?
Wilsonnak is sok jó évet kellene még letenni.

András Riska Kiss
András Riska Kiss
Reply to  d zoli
2020-07-31 09:40

Hát öreg te se sűrűn néztél NFL-t :D

d zoli
d zoli
Reply to  András Riska Kiss
2020-07-31 10:48

No. Elmeséled melyik része nem tetszik?

András Riska Kiss
András Riska Kiss
Reply to  d zoli
2020-07-31 11:01

Az első részével még úgy ahogy kiegyezek, de a második felében már érzek némi problémát.

acsdav2
acsdav2
Reply to  András Riska Kiss
2020-07-31 12:14

Mi az, hogy úgy,ahogy kiegyezel? :D Hát full baromságot mondott Adams. Wilson nyilván HoF lesz, de a másik 3 játékost nem is értem, hogy mondhatta.

András Riska Kiss
András Riska Kiss
Reply to  acsdav2
2020-07-31 12:29

Irvin és Diggs nálam se érte el az a szintet. Azért Wright közelebb van a HoF-hez az én véleményem szerint, de ez még nem jelenti azt hogy be is választják. Wagner és Wright szerintem a liga egyik legjobb LB duója.

acsdav2
acsdav2
Reply to  András Riska Kiss
2020-07-31 12:38

Semmi esélye Wrightnak. Tényleg a legjobb párost alkotják Wagnerrel, de a HoF azoknak a játékosoknak a helye, akik a posztjának legjobbjai egy évtizedben. Kivéve majd Eli Manninget, akit a család majd befizet. Az LB-ket ebből az évtizedből Kuechly és Wagner fogja képviselni.

Fetyke
Fetyke
Reply to  acsdav2
2020-07-31 17:33

“Tényleg a legjobb párost alkotják Wagnerrel…”
Ne Bőszíts föl! A legjobb LB páros jelenleg a Kendricks-Barr kettős!!! :)

acsdav2
acsdav2
Reply to  Fetyke
2020-07-31 21:33

Elfogadom azzal a feltétellel, ha beismered, hogy Eli semmi extrát nem csinált a 2 SB runkor és nem való HoF-be :D

Fetyke
Fetyke
Reply to  acsdav2
2020-07-31 23:15

Ezen ne múljék! :)

d zoli
d zoli
Reply to  András Riska Kiss
2020-07-31 13:33

No. Wilson 8 évet játszott. Ez irányítónál nagyon kevés. Gronk 8 év alatt lock lehetett. Wagner is. Watt is. Transzcendens teljesítménnyel. Node egy irányító? Simán számolhatsz 15 év átlag élettartammal a jobbaknál. Mondjuk egy bő fél pályafutás eddig az övé. Transzcendens volt? Mint Rodgers vadállat szezonja? Vagy Brees 3 éves 5000+ yard ja? Vagy Peyton rekordszezonja? Vagy Mahomesé? Vagy Lamaré? Nem. Jó és elit, vagy elit közeli volt. Amit elért:

Soft: pfr av score jó, plusz baromira jó pff gradek és a percepció, hogy a front office és a coaching stílus ellene dolgozik. Ez segíti az ügyét. Ami nem: a sikerei idején bébi QB volt. Minden a LOB ról szólt. A SB MVP-t is Smith vitte el. Azóta kinőtte magát, de az átütő sikerek elmaradtak. Ami van, az a percepció lásd fönt, hogy nem az ő sara.

Awardok: 9 player of the week
Top 100 – ban 7 alkalommal. Legjobb 11.

6 Pro Bowl. 0 All Pro, 0 MVP. Az MVP szavazata is 0 db.

Hard statok:
2 alkalommal vezette a ligát. Egyszer 34 TD-vel és egyszer 110 passer ratinggel.
A karrier passer ratingje 101 ami bitang jó.

3 alkalommal érte el a 4000 yardot. Ami nem jó. A passzolt yard/game átlaga örökranglistán 28. 7 olyan van előtte aki nem játszott az elmúlt 5 évben.

A passzolt TD örökranglistán 32. Jay cutler mellett.
Yardokban 51. 7 hellyel Dalton mögött.

Mondjuk azt, hogy a statistical footprint nem a legnagyobb.

De azt add meg, hogy ha holnap elviszik a marslakók akkor nem kerül be. Megadod?

Amúgy, ha ez a szezon előtt megtörténik akkor Elivel kerül egy classba. Hall of decent regseason Eli aki két SB run hőse és 120 TD meg 27000 yard előnyben van vagy Wilson kapja az Arany zakót?

Úgy veszem, hogy megadod. És akkor az a valid kérdés kerül elő, hogy mit kell még letenni? No. Ne legyen egy Peyton vagy Tibi méretű all timer. Elég egy mezítlábas HOF karrier.

Én már sokat írtam. Írd meg te. Vagy az illemtanár itt följebb. Vagy Dávid.

Rynald
Rynald
Reply to  d zoli
2020-07-31 15:24

Az hogy HOF-nak hívja, az azt jelenti, hogy azt jósolja neki. Wilsonnak kb már semmi extrát nem kell csinálnia, hogy ez igazzá is váljon, pár olyan szezon kell még, amit magabiztosan hoz évről-évre.

bjeela
bjeela
Reply to  d zoli
2020-07-31 16:59

Ejnye, ejnye, kedves dzoli, nem illik ilyen rondán felfalni az ártatlan ifjakat. Bár kétségtelen jó is az a malacsült… de inkább haggyuk.

Ami RW méricskélését illeti, azért nehezen tagadható, hogy a ficere pár dologban nagyon is a szűk elit tagja evör: passzpontosság, TD/passz %, INT/Passz%, réting, etc, etc. Istenem, hát nem egy dobógép, de erről nem ő tehet igazából, hiszen a játékokat más híjja, és azok szerették futtatni a lasztit és az időt, hogy haddpihennyen a védelem. Viszont a relatív kevéske dobott yardokhoz tessék hozzámérni szezononként átlag 500 futott yardot és akkor már nem is olyan sajnálni való az a yardtermelés. Mindeközben fal hiányában rommá verték a fickót és igazából sokkal többször verték volna rommá, ha utolérik, de ugyebár RW szökésben is elit.

Ha már a Jay Cutler párhuzam idekeveredett – túl azon, hogy ordenáré sértés RW-t JC-hez mérni – szegény Jay hiába hajigálta halálra magát(bár nem) és hozott össze oly sok TD-t, de ettől még olyan középszar volt, hogy namég és még azt sem lehet mondani, hogy ezt a Bearsnek köszönhette, mert önerőből volt hülye. Andy Dalton meg mint a mindenbe beolvadó kazánszürkék nyomorult tagja vonul be az NFL történelemkönyvekbe, akit megvert a sors egy Bengals-szal(szvsz máshol sokkal többre vihette volna) és hát őt párhuzamba állítani RW-vel kvázi olyan, mint Hófehérkét összemérni a kis Kukával. Há nemáááá!

Arról nem beszélve, hogy RW a nyolc szezonjából héccer PO-ba vezette a csapatot, és még ha nem is teljesen rajta múlt, de vastagon benne volt ebben a felettébb csinos produkcióban. Hétből kéccer SB-be vitte a bandát és eccer megnyerte, eccer meg konkrétan egy méterre volt attól, hogy ismét.

Az stimmel, hogy még van mit betennie a közösbe, hogy járathassajaszáját, hogy idenekem a sárga zakót, dejazért nem egy macskajancsiról beszélünk. Viszont az Eli-vel való párhuzam már nagyon teccik, még akkor is, ha Eli átlagban és általában a cipőfűzőjét sem köthetné meg RW-nek, de ha úgy nézem, hogy micsinált azon a két PO-n, akkor pariban vannak. De azért nehogymár érdem legyen, hogy egy QB lenyomott 15 évet egy biztonságos fal mögött és ezért van neki +120 TD-je és 27K yardja. ;) Elinek kéccer annyi szezonnya van, mint RW-nek és ez alatt volt képes felmutatni hat(6!) PO-ba jutást, míg RW-nek meg 8-ból 7. Szóval nem is kérdés, hogy Eli zakója még várhatna…

d zoli
d zoli
Reply to  bjeela
2020-07-31 17:46

Nem emlékszem, hogy macskajancsinak neveztem volna. :) és mennyit tegyen még a közösbe?

bjeela
bjeela
Reply to  d zoli
2020-07-31 19:08

Azt nem, de rendesen beáraztad. :D Abban egyetértünk, hogy még pár év ezen a szinten nem fog ártani, de ha mostantól csak szimplán bejuttatja a PO-ba a bandáját még 2-3 évig – vagy csak az eddigi produkcióját hozza még ugyanennyi ideig -, ami elnézve a csoportot nem megugorhatatlan feladat, akkor az isten sem menti meg attól, hogy ráaggassanak egy ilyen fossárga förmedvényt. Azért hogy milyen ízlésük van ezeknek… (mielőttmégbárki megjegyzem, hogy vágom, hogy aranyszínű akar lenni, de qrvára nem az)

d zoli
d zoli
Reply to  bjeela
2020-07-31 23:16

Jól átgondoltad? Mondjuk 2. Ebből egy a top3, egy top 6. Tfh az. Brady, Roethlisberger class. Eli esetleg már csúszott 2 évet. Akkor ez Brady. Minden qb csúszik. Következő évben háát az biza Ben. Szavazók honorálják azt a plusz gyűrűt, a plusz 8 évet (mínusz a sérülések). Rw nél diszkontálják a 4 évet amikor a defense no1 volt még az ötödiket amikor 3. Mondván jó a Wilson de az az 5 PO ami kétség kívül nagy dolog, tán nem annyira az irányító érdeme. Lesz e 2 qb a classban? Fifty – fifty. Mivan ha nem? Mondjuk nem. A 3. évben megjön Rodgers. Ajvé. Kicsi Eli és RW csúszik. 4. évben mivan ha jön Ryan? Mivan ha ennyit játszott? Esetleg nem volt kutya. Szedett még 2 pro bowlt és megtartotta a +100 TD fórt és mondjuk 22K yardot tesz RW fölé. Matty Eli RW? Ki nyer ma? Mindenkivel kibaszott a Front office és a coaching. Mi a súlya egy MVP-nek, egy gyűrűnek, egy SB MVP-nek? Vagy egy futtában Oda dobott TD-kból álló 30 perces válogatásnak? 2 év plusz elég ezen a szinten? Vagy kell MVP contention?

bjeela
bjeela
Reply to  d zoli
2020-07-31 23:41

Jól átgondoltam. Azt mondtam, hogy 2-3 év ilyen nívón már elég lehet egy zakóhoz, de azt nem mondtam, hogy RW ezt követően rögvest abbahaggya. Hülye lenne. RW-ben simán ott van még legalább 6-8, de akár 10 év. Há nehogymá akkor dobja be a törülközőt, amikor BigBen, Tibi, Bríz, Matty, ARod, akik simán másik generáció hozzá képest.

Ja, még vmi, mert nehogy elsikkadjon: Jólmegnéztem és valóban volt négy(nem öt, ahogy te mondod) éve a LOB-nak, amikor ők voltak az élen, de azért asse felejcsük el, hogy mielőtt megjelent RW öt éven át nem dugta ki a fejét a csapat offens-e a 25. hely alól, majd megjön RW és nicsak, hát nem máris 9-13 között fickándoztak? Sőt, a negyedik évre már elérték a 4. helyet a liga rangsorában. Mondjuk nem jutottak vele sokra, de ez most lényegtelen. De az is tény, hogy RW-t és úgy nagyjából a komplett támadóalakulatot konzisztensen szopatja a teljes vezetés és az edzői kar. Ahhoz képest igazán szép teljesítmény, amit elért.

d zoli
d zoli
Reply to  bjeela
2020-08-01 00:15

4 első egy 3. Aztat mondtam. Nem mintha ettől nem kellett volna megdobni a game winning drive okat. Viszont a futtában hatalmas dobás okra sem kellene annyira rácsavarodni. Most hirtelen eszembejutott három immobil fószer minden lista elején. Biztos más skillje is lehet egy qb-nak mint lehetetlen dobásokat megcsinálni.
Más: Hogy én mennyire megnézném Wilsont mondjuk Reich alatt.. No mindegy.

Lazán kapcsolódik: szoktad nézni a first things first? Nick 5 hónapja saleseli, hogy mahomes most már HOF lock. Nem jó esély, meg hasonló pár év. Nem-nem. Már. Most.

bjeela
bjeela
Reply to  d zoli
2020-08-02 01:02

Najezt jól elnéztem, sorry. Ami a kutyafuttábandobást illeti hát istenem, szereti a látványos dolgokat és az vesse rá az első követ, aki nem. És kissé igyekszik kitolni az időt, hogy ráakadjon a megfelelő elkapóra. Biztos szar a szeme, hogy nem láttya elsőre…

Én Reid vagy Sean Payton, esetleg BArians irányítása alatt nézném meg, mire képes. Lenne egy kis pittyputty…

Nem, asse tom, mijaz. De azért az erős, hogy Mahomes már HoF. A fickó zseni, de azért két év alatt ne osztogassunk már életműdíjakat. Majd ha megy ez neki még tizenéven át, akkor kalaplevéve áldozunk neki medvevelővel töltött zsiráfnyakat sok mézzel, de addig… Favre is így kezdte, aztán gukkerral leste a későbbi karrierje során az SB-ket.

Tibor Cseh
Tibor Cseh
Reply to  bjeela
2020-07-31 19:58

Eli és a biztonságos fal egy mondatban. :)) Nem sok Giants meccset néztél az elmúlt évtizedben.

bjeela
bjeela
Reply to  Tibor Cseh
2020-07-31 23:54

Jóvanna, a karrierje utolsó teljes évében valóban aprították, de korábban nem volt ez olyan durva. Dejazért poénból mérd össze Russel Wilson statjával és ahhoz képest neki kész üdülés volt az élet. És még ARodot is sokkal inkább verték, mint Elit és akkor még BigBent nem is említettem. Szóval nehogymár sajnáljam… Amúgy meg mijaszarért is néztem volna Giants meccset, amikor bűnszarok voltak a két gyűrű ellenére?

Tibor Cseh
Tibor Cseh
Reply to  bjeela
2020-08-01 09:40

Utolsó évében,mi? :)

acsdav2
acsdav2
Reply to  bjeela
2020-07-31 22:33

Egyszerűen nem is értem, hogy Eli neve, hogy merülhet fel. A HoF-nak azokról kellene szólnia akik hosszú időn át posztjuk legjobbjai voltak. A família persze úgy is befizeti és ezzel okvetlenül is rosszabb fényben tűnik fel Peyton és az NFL-ben kb 7 év múlva megjelenő Arch, aki Peytonnál is nagyobb tehetségnek tűnik.

Krisztian Fekete
Krisztian Fekete
Reply to  bjeela
2020-08-01 01:22

Drága Bjeelám. Köszönöm, hogy ezt így összeszedted. Két mondatban (plusz félmondatok): Az elmúlt 8 évben (sarkítva) RW volt a szíhóksz támadójátéka (mikor nem futottak. De néha az is ő volt). És ebből 7 rájátszás, 1 SB.
Ha mást semmit nem csinál, akkor is megérdemli az arany zakót.

Krisztian Fekete
Krisztian Fekete
Reply to  bjeela
2020-08-01 01:22

Egyébként nem sok qb van a ligában, akire azt mondanám, simán becserélném A-Rodot. De Wilsonra simán. Mert fal nélkül megcsinálja azt, amit A-Rod fallal.

molad1313
molad1313
Reply to  d zoli
2020-07-31 10:18

Jézusom, ez aztán okos komment volt 😂😂

acsdav2
acsdav2
Reply to  d zoli
2020-07-31 22:10

Feleslegesen futod lentebb a köröket. Nyilván senki se mondja azt, hogy Wilson holnap abba is hagyhatná, de az eddigi teljesítménye alapján szerintem senkinek se kérdés, hogy jó esélye lesz oda bekerülni.

d zoli
d zoli
Reply to  acsdav2
2020-07-31 23:32

Igen. A jó esély az megvan hiszen most ér a legjobb korba. Hogy ezt ki vitatta?

Fetyke
Fetyke
2020-07-31 18:03

“Jamal Adams: Seattle-ből tervezek visszavonulni”
Közben a lényeg elsikkadt. Két év múlva visszavonul Adams?

Bélabá a csótány
Bélabá a csótány
Reply to  Fetyke
2020-07-31 18:19

Mi?
Fél év?

ThySoul
ThySoul
Reply to  Bélabá a csótány
2020-07-31 19:15

Megint: linkeld csak be magadnak a “és ezt miből számolta ki” videót? (Most esküszöm beakartam de nem engedte a telefonom :'( )

Fetyke
Fetyke
Reply to  ThySoul
2020-07-31 20:30

Nagyon tetszik neked az a videó… :)

ThySoul
ThySoul
Reply to  Fetyke
2020-07-31 22:21

Nekem Bélabá tetszik :'(

acsdav2
acsdav2
Reply to  Fetyke
2020-07-31 21:33

Ha nem fizeti agyon a Hawks jövőre olyan hisztik lesznek itt még, hogy a Jets vezetősége a hasát fogja majd a nevetéstől :)

34
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x