Jordan Reed nem játszott 2018. december 9-e óta, az egykor elitnek tartott TE viszont még nem akar visszavonulni, állítja Ian Rapoport. Sőt, a 30 éves támadó iránt több (szám szerint három) csapat is érdeklődik.
Reed 2013-ban harmadik körös volt, már újoncként is jó szezont hozott a Redskinsben, de igazán 2016-ban robbant be, amikor 14 meccsen 952 yardot és 11 TD-t jegyzett. Sajnálatos módon azóta nem volt értékelhető teljesítménye a rengeteg sérülés miatt: karrierje során egy alapszakaszt sem játszott végig, a lehetséges 112 mérkőzésből 65-öt hagyott ki, tavaly például az egész szezont.
A játékos teljesen egészséges, márciusban pedig a Seahawks érdeklődéséről lehetett hallani, így hihető, hogy most is felkereste pár csapat. Ugyanakkor közel sem biztos, hogy hét agyrázkódás után erőltetni kellene a dolgot, nagyon csúnya vége is lehet a dolognak.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
A Bearsnél még van üres hely, ha jól tudom.
Csak akkor már MVP Trub is padozna.
Ezt már hagyni kellene, bármilyen nehéz is.
“közel sem biztos, hogy hét agyrázkódás után erőltetni kellene a dolgot”
Mé mondol eszt?