Connect with us

Hír

A Broncos próbál megegyezni Justin Simmonsszal

Még két napja van a csapatoknak, hogy megegyezzenek a franchise tagelt játékosaikkal. A legtöbb fronton változatlan a helyzet (vagyis nem haladnak a tárgyalások), a Broncos viszont James Palmer infói szerint rákapcsolt és próbál hosszú távú szerződést kötni a safety Justin Simmonsszal.

Simmons 2016-ban harmadik körös volt, a tavalyi volt az első igazán jó szezonja, köszönhetően a safety-mágus Vic Fangiónak: 2019-ben 32,1-es passer ratinget engedett, ami Earl Thomas után a második legjobb volt, de míg utóbbi meglehetősen szürkén játszott, addig Simmons sorra hozta a nagy játékokat. A szezont nulla engedett TD-vel, négy INT-tel és 11 leütött passzal zárta, ami parádés mutató.

Fangio jelenléte biztosíték arra, hogy Simmons játéka nem fog visszaesni, így nem meglepő, hogy John Elway erőlteti a hosszabbítást. Amennyiben viszont nem sikerül megegyezni a feleknek, akkor a védő 11,44 millió dollárt fog keresni idén.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások