Korábban a másodosztály egyik konferenciája, az Ivy League (amelynek tagja a Yale, a Princeton, a Harvard, a Dartmouth, a Penn, a Cornell, a Columbia és a Brown) már bejelentette, hogy idén ősszel nem rendez semmilyen sportmérkőzést, emiatt pedig sokan úgy gondolták, hogy előbb-utóbb a teljes egyetemi szezont törlik/halasztják. Egyelőre ez nem fog megtörténni, sőt az FBS-ben (elsőosztály) az Atlantic Coast Conference (ACC) bejelentette, hogy nem marad el az idei szezon. További hírként érkezett, hogy az őszi idényre a Notre Dame Fighting Irish csatlakozik az ACC küzdelmeihez, tehát az amúgy független csapat idén teljes erőbedobással küzd majd a konferenciában.
Ez remek hír az egyetemi futballt kedvelőinek és az NFL-csapatoknak is, de korlátozásokra természetesen számítani kell. A jelenleg tervezettek szerint az ACC nem csak konferencián belüli meccseket fog rendezni a szezonban, hanem a fenti grafikán ábrázolt tíz, előre meghatározott mérkőzés mellett lesz tovább egy non-konf találkozó is csapatonként. A szezon szeptember 7-12 között fog kezdődni, a konferencia döntőjét pedig vagy december 12-én, vagy 19-én fogják lebonyolítani, a járványtól függően.
A jó hírrel együtt pedig be kell számolni egy rosszról is az ACC-t illetően, hiszen a Virginia Tech cornerbackje, Caleb Farley úgy döntött, hogy a koronavírus-járvány miatt kiüli az egész szezont és a 2021-es draftra koncentrál, az idejét a felkészülésre szánja. Ez pedig azt is jelenti, hogy idén nem lesz esélyünk gyönyörködni az ország egyik legjobb cornerének játékában, ami mindenképp veszteségként könyvelhető el.
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Another Clemson Championship. Mondjuk így szinte Sunshine Trevor kivételével minden Clemson játékos lejjebb kerül a polcon, lévén nem jön majd szembe Top-25be várt ellenfél.
A Notre Dame minden bizonnyal azért TOP25-ös lesz. :)
Ja a függetlenek becsatlakoznak. Akkor azt a meccset szép emberi időpontban kérjük majd az Aréna 4 műsorába.