Szokás mondani, hogy a pénz megváltoztatja az embert. Amennyiben ez így van, akkor ez a változás Patrick Mahomest még nem érte el, pedig ő nem kevés pénzzel gazdagodott (ha kitölti a szerződését, akkor 500 millió dollárt kereshet).
“Nem vettem semmit, mióta megkötöttük az új szerződést. Édesapám felhívott az aláírás után pár nappal, és megkérdezte, hogy érzek-e valami különbséget. Azt mondtam neki, hogy semmit. Ugyanaz az ember leszek, mint aki a szerződéskötés vagy az NFL-be érkezés előtt voltam”
– mondta a irányító a CBSSports.com-nak.
Mindez annyira azért nem meglepő. Mahomes első körös újoncként három év alatt 13 millió dollárt keresett, ami bár nem félmilliárd, de amit akart, azt már megvehetett magának. A szerződéskötés előtt például már vett magának egy házat, amelynél állítása szerint nem a luxus volt a legfőbb szempont, hanem az, hogy legyen benne egy kiváló edzőterem, hogy formában tudja tartani magát akkor is, amikor nem a Chiefs létesítményében tartózkodik.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Persze mert az asszony költi a pénzt. :)
Nem tud mindenki olyan jól nősülni, mint Brady, hogy az asszony a saját pénzét sem bírja elkölteni :)
Nem tudom elhinni, hogy valaki mindig odatrollkodja bármilyen másról szóló cikkbe a vén Brady-t…
Miért baj, ha elismeréssel szólunk róla? Nem csak a pályán hozott jó döntéseket.
Csak nem vallhatja be hogy prostikat rendelt es kokót szívott a testükről
Egyébként abszurd, hogy Mahomes mennyire “alul értékelte” magát. A 3 éve kötött rookie szerződésével megegyező aláírási bónuszt kapott.
Annak egyébként mi volt az oka, hogy ilyen hosszúságú szerződést kötöttek a felek? Magyarán, miért nem lett volna elég mondjuk egy 5 éves 250 milliós szerződés? A Chiefs szempontjából lehet, hogy könyvelésileg jól jön ki a dolog, de akkor is. Nyilván azt is elfogadom, hogy Mahomes korszakos tehetség, akit nem lehet elég hosszú időre szerződtetni. Azért tényleg érdekelne. Köszi, aki válaszol.
mindkét fél a másikkal képzeli el a hosszútávú jövőt és nem akar változtatni, szerintem ilyen egyszerű. A Chiefs nyilván Mahomest akarja, és Mahomes is a Chiefsnél akar maradni, mivel nagyon jó a környezet, edzőstül, general managerestül, mindenestül.
Valami bonyolultabbra gondoltam… Akkor viszont úgy teszem fel a kérdést, hogy korábban más csapatokat (és játékosokat), amelyek ilyen vagy ehhez hasonló helyzetben voltak, mi akadályozott meg abban, hogy ehhez megközelítőleg hasonló szerződést kössenek, hogy ilyen hosszú távra magukhoz kössenek egy nagy tehetséget (nyilván QB-t)? Igazából ennek a Chiefs-Mahomes házasságnak a pofonegyszerűsége zavar. Így azért kíváncsi leszek, hogy ez a szerződés hatással lesz-e Lamar Jackson (később Burrow és a többi leendő QB) kontraktusára, mert ott is hasonló a helyzet…
ők nem abban az évben nyertek superbowlt
most nyertek superbowlt