Az újoncoknak már megkezdődött az “edzőtábor”, ami egyelőre annyiból állt, hogy beugrottak egy koronavírustesztre a csapathoz, majd hazamentek és virtuális meetingeket tartottak. Magyar idő szerint ma hajnalig kilenc csapat tesztjeinek eredményei érkeztek meg, az NFLPA tájékoztatása szerint pedig 12 újoncnak lett pozitív a mintája. Azt nem tudni, pontosan hány tesztet végeztek el eddig.
Természetesen az NFL tudta, hogy lesznek pozitív eredmények, ez pedig itt nyilvánvalóan nem áll meg, hiszen még rengeteg játékost fognak tesztelni a következő napokban, majd a következő hetekben is. A terv az, hogy izolálják ezeket az eseteket, hogy megállítsák a terjedését csapaton belül. A most pozitív tesztet produkálókkal könnyű dolga van a ligának, hiszen egyelőre nem érintkeztek más csapattársakkal, mivel csak két negatív eredmény után kezdhetik meg az edzőtábort.
Az már sokkal nehezebb lesz, ha edzőtábor vagy épp a szezon közben produkál valaki pozitív mintát, hiszen az eredmények csak 24 óra után érkeznek meg, addig pedig több játékossal és stábtaggal érintkezhet az illető. Az NFL egyébként nyomkövetést is alkalmaz majd, a létesítményeken belül visszakövethető lesz, hogy ki merre kószált és kivel érintkezett, ami segíthet a fertőzöttek felkutatásában.
Az NFLPA korábban azt jelentette, hogy 59 játékos kapta el korábban a koronavírust, ezt a számot kell most növelnünk 12-vel.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Lesz ez a szám még sokkal nagyobb is, szóval ez még igazából csak a kezdet. Az USA-ban nagyon nagy a fertőzöttség, naponta 60-80 ezer az új fertőzöttek száma és az elhunytak száma is folyamatosan emelkedik, ezen a héten már 1000-1200 volt naponta.
Az USA-ban az elhunytak szama folyamatosan emelkedik.A jo hir,hogy az ujszulotteke is.