Connect with us

Hír

TRADE: A Dolphinsba cserélte korábbi második körös tight endjét a Bears

Miután felhalmozta a holtszezonban a tight endeket, most elkezdett megszabadulni tőlük a Bears. A Macik nemrég kivágták Ben Brauneckert, most pedig elcserélték Adam Shaheent a Dolphinshoz egy 2021-es kondíciós hatodik körös pickért, írja a PFT. Állítólag az a feltétele a picknek, hogy Shaheen a Dolphins rosterén legyen az alapszakasz egy bizonyos pontján, egyébként hetedik körös lesz belőle.

Shaheent a Bears a 2017-es draft második körében választotta (2/43) és már akkor is kicsit fejvakarós picknek számított, legtöbben nagy reachnek gondolták, hiszen ugyan volt benne potenciál, de kis iskolából érkezett (Ashland) és nagyon alacsonyan volt a padlója. Shaheen eddig 27 meccsen lépett pályára az NFL-ben (az utóbbi két évben összesen 14-en különböző sérülések miatt) és csak 26 elkapása van 249 yardért és 4 TD-ért.

Ezzel a Bears egyébként $1,27 milliót szabadított fel a fizetési sapkájában és már csak hét tight endje maradt a rosteren, köztük Jimmy Graham és a második körös újonc Cole Kmet. Shaheen a Dolphinsnál Mike Gesicki mögött a második számú TE-posztért küzdhet majd Durham Smythe-tal.

11 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
11 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
László
László
3 years ago

“már csak hét tight endje maradt a rosteren” :D

Bélabá a csótány
Bélabá a csótány
Reply to  László
3 years ago

meg a hét szűk esztendő.

bjeela
bjeela
Reply to  Bélabá a csótány
3 years ago

De nem! Most gyön a 12 boldog év!

bjeela
bjeela
3 years ago

Így kell ezt csinálni! Hijába, a szakértelem megláccik a Bears eredményességén. Ez a játékospolitika vezeti majd győzelemre a csapatot. No meg MVP Trub, aki nem mellesleg ennek a játékospolitikának a csúcsterméke.

Bazmegmegőrülőőőőőőőkfogjatoklemertszéttépemazidiótáját!!!

Fetyke
Fetyke
Reply to  bjeela
3 years ago

Sok hatodik kör sokra megy…

bjeela
bjeela
Reply to  Fetyke
3 years ago

Én értem, hogy te reménykecc, mert most jól “bevásároltatok” ócccó játékosokból a pikkhegyeknek köszönhetően, de majd a csapatszűkítéskor virgonckoggyá, amikor elkülditek a felét, vagytöbbet…

Fanyul23
Fanyul23
Reply to  bjeela
3 years ago

Jobb ma 10 hatodik kor mint holnap egy trubisky 8 elso korert🤣

bjeela
bjeela
Reply to  Fanyul23
3 years ago

Semmicccseérteszazegészhez! MVP Trub 30 első kört is megért volna.

Kamaron
Kamaron
Reply to  bjeela
3 years ago

Bélám! Ez így volt tervezve. Ezt a hatodik kört még a héten el cseréljük egy 9 és 10 körre. :):):):):)

Breuer András
Breuer András
3 years ago

Szerintem csak készítik elő a terepet meg a helyet Njokunak :D :D

Viktor Gál
Viktor Gál
3 years ago

Mindenesetre az évszázad Top10 draftja kozé kell kerulnie a Bears 2017-s drafjának.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

11
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x