A pandémia az NFL-ben dolgozók életet sem tette könnyűvé, ráadásul vannak, akik még a nagy átlagnál is rosszabbul jártak: Darqueze Dennard például emiatt nem lett a Jaguars-, Michael Brockers pedig a Ravens játékosa. Trae Waynesszel egyelőre nem történt hasonló, de érthető módon nem nyugodt: a 3 éves, 42 millió dolláros szerződése ugyanis még mindig nem hivatalos.
A Vikings korábbi cornere nagyon jó szerződést kapott a Bengalstól az idei offseasonben, ráadásul ebből 15 millió dollár aláírási bónusz. Ugyanakkor még hivatalosan nem sikerült megejteni a fizikai felmérőket, vagyis a megállapodás még könnyedén dugába dőlhet – ehhez elég egy kicsit is komolyabb sérülés.
“Azt tanácsoltam neki, hogy semmilyen futballal kapcsolatos edzést ne végezzen a pályán, és pláne ne gyakorlatozzon másokkal. Persze nehéz így formában maradni, muszáj kreatívnak lennie és más módokat találnia, de a körülmények miatt nem lehet azt csinálni, mint amit egy szokványos holtszezonban. Remélhetőleg követi a tanácsaimat”
– mondta a játékos ügynöke, Brian Murphy Albert Breernek.

Legfrissebb cikkeink
- A Bears és a Texans is fel akart mozogni TreVeyon Hendersonért, de a Patriots nem adta
- Új szerződésre pályázik Terry McLaurin, így egyelőre nem is edz a csapattal
- A holtszezon vesztesei
- Ők szavaztak a tush push betiltása ellen
- Nyáron a Bills, szezon közben az NFC East lesz a Hard Knocks főszereplője
- Év Védelmezője díjat vezet be az NFL a legjobb támadófalember elismerésére
- BREAKING: Elhunyt Jim Irsay, a Colts tulaja
- BREAKING: Marad a tush push!
- Az Eagles az új Patriots – az NFL tudatosan gyengíti a top csapatokat?
- Továbbra sem edz a Bengals két kezdő pass rushere
- NFL-rekord: több mint 8,6 milliárd dollárt ér a 49ers
- AJ Brownt nem érdekli az olimpia
- Úgy tűnik, mégsem alakítják át a rájátszás kiemelési rendszerét
- Az NFL engedélyezi, hogy a játékosok rész vegyenek a 2028-as olimpián!
- A holtszezon nyertesei
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on BREAKING: Marad a tush push!
- Newla on A holtszezon nyertesei
- renningan on A holtszezon nyertesei
- Fetyke on Az NFL engedélyezi, hogy a játékosok rész vegyenek a 2028-as olimpián!
- Csakeztne on Ér ennyit Brock Purdy?
- Leonidasz007 on A holtszezon nyertesei
- Pedro44 on AJ Brownt nem érdekli az olimpia
- vicgeordie on A holtszezon nyertesei
Mi is nagyon szurkolunk, hogy Waynes kellően vigyázzon magára. :)
kell is a kompenzációs pick