Connect with us

Hír

A Bears két rúgót tervez a keretben tartani egész évben

A Bearsnél teljesen rá vannak függve a rúgókérdésre az utóbbi évek gyenge teljesítményei után – tavaly kilenc kickert is kipróbáltak az edzőtáborban és mániákusan rúgatták velük a 43 yardos mezőnygólokat, ahonnan Cody Parkey kihagyta az Eagles ellen a rájátszásban.

Most épp azzal állt elő Matt Nagy főedző, hogy a biztonság kedvéért egész évben két rúgót terveznek alkalmazni. Eddy Pineiro mellé a minap leigazolták Cairo Santost is, akit tehát meg is akarnak tartani egész évben a biztonság kedvéért, hátha kitörne valami koronavírusos járvány a csapatnál.

“Cairo azért van itt, mert eleve azt terveztük, hogy lesz egy csere rúgónk. Ha valami történik Eddyvel, akkor nyugodtak lehetünk Cairóval. Ez a válasz a miértre.”

– mondta Nagy a Chicago Sun-Timesnak.

Pineirónak egyébként kisebb sérülése van, ezért az edzőtáborban még nem rúgott, Nagy pedig egy ismerős arcot hívott be a keretbe, Santosszal már dolgoztak együtt a Chiefsnél. Nagy elmondta azt is, hogy ha esetleg Pineiro nem állna készen a szezonkezdetre, akkor komfortosak azzal is, ha Santosnak kell odállni a labda mögé.

Furcsa stratégia két kickert a keretben tartani, a legtöbben biztosan úgy gondolják, hogy azt a rosterhelyet jobban is fel lehet használni.

13 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
13 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Walter Mitty
2020-08-27 09:07

(“Cairóval”)

d zoli
d zoli
2020-08-27 09:33

Jimmy Grahamnak és úgy a Tight endeknek erős lába van. Ha érted, hogy értem Matt.

bjeela
bjeela
Reply to  d zoli
2020-08-27 22:49

Éppen ezért a helyedben nem élcelődnék, ha érted, hogy értem Zoli… ;)

NeryPumpido
NeryPumpido
2020-08-27 10:50

Ez még csak a kezdet. Tulajdonképpen csak rájöttek, hogy a focit lábbal játsszák.

bjeela
bjeela
Reply to  NeryPumpido
2020-08-27 22:49

Dehát benne is van a nevében, akkor meg mit csodálkozol?

conspiracy theory
conspiracy theory
2020-08-27 11:56

Cél a három kapufa egy mezőnygól kísérletből.

bjeela
bjeela
Reply to  conspiracy theory
2020-08-27 22:49

Sajnos annak lőttek, mert kirúgtuk Codyt…

camillo 7777
2020-08-27 11:57

Lassan meglesz a kezdő 11 gurulosban is. 😃

László
László
2020-08-27 12:10

Valószínűleg mindenki más hülye, hogy csak egy rúgót tart rosteren.

bjeela
bjeela
Reply to  László
2020-08-27 22:49

Ez nem is kérdés…

Zoard
Zoard
2020-08-27 14:29

Az idén a járványhelyzet miatt mindennél fontosabb lesz a keret mélysége – a legfontosabb posztokon mindenképp. Benne van a pakliban hogy papírforma esélyek borulnak fel-meccsenként, ha a fél csapat karanténba kerül.
De hogy ebben a körben a kikcer is benne lenne? Nem tudom. Attól függ hogy hány szabad és értékelhető teljesítményre képes rúgó lesz a piacon ősszel, akit gyorsan lehet szerződtetni, ha kidől vagy karanténba kerül az egy szem kicker.
A Graham meg legyen pót-punter.
Ha sor kerül rá puntoljon magabiztosan – majd ütközze le a visszahordót. Jobb esetben szedje össze a saját lepattogó puntját ;-),… de lehetőleg ne azon a 10 yardon belül ahonnan elrúgta ;-)
A Bears úgyis a legtöbb trükkös játékot fogja bemutatni Trubival az idén.

Ezt majd Bjeela kifejti!

bjeela
bjeela
Reply to  Zoard
2020-08-27 22:49

Tisztázzunk valamit így gyorsan az elején, nehogy tévképzetek gyötörjék meg a nemes olvasótábort: egynagylófaxtleszittrúgás, merthogy csak first downok követik egymást furtonfurt, oszt a végin meg TD. Más nem is lesz. Mégis mit vártok, amikor ott van MVP Trub? Ez is csak egy káprázatosan zseniális elterelés a trükkös játékok kiagyalójától, Matt Nagy-tól. Bár én megtartottam volna Cody Parkey, mert az legalább látványos, ha valaki képes két kapufás gólt rúgni.

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
2020-08-27 23:05

Kedves Matt Nagy, csak emlékeztetni szeretném, hogy Messi bejelentette, hogy otthagyja a Barcát… ;)

13
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x