Connect with us

Hír

A Jets kivágta Quincy Enunwát

Quincy Enunwa karrierje jó eséllyel véget ért. Az elkapó már májusban PUP listára került, de nem sok remény maradt már vele kapcsolatban, a Jetsnél pedig elfogyott a türelem, derült ki a csapat hivatalos közleményéből. Enunwa mellett a futó Trenton Cannon, a linebacker Wyatt Ray és a támadófalember Ben Braden is lapátra került.

Enunwa egy kifejezetten tehetséges elkapó volt, a 2014-ben hatodik körös játékos harmadévesként 857 yardot és négy TD-t szerzett. Ez volt az első és egyetlen alkalom, amikor végig tudott játszani egy szezont.

A 2017-es évet teljesen kihagyta egy nyaksérülés miatt, 2018-ban pedig csak 11 meccsen játszott: mindössze 449 yardot és egy TD-t gyűjtött. Ennek ellenére a Jets adott neki egy 4 éves, 36 millió dolláros szerződést, de az elkapó ismét megsérült, tavaly csak egy meccsen lépett pályára, az idei szezonja pedig már tavasszal véget ért.

Enunwa után 15,5 millió dollárnyi halott pénz keletkezett és a Jets a legutóbbi szerződésével $20,25 milliót adott neki egyetlen egy elkapásért, amiből mínusz 4 yard jött össze.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!