Michael Thomas a liga egyik legjobb elkapója, aki tavaly többek között azzal vívta ki az NFL világának elismerését, hogy 149 elkapással új rekordot állított fel. Mindössze egy elkapás hiányzott neki, hogy meglegyen a bűvös 150-es határ, idén pedig egyértelműen ez az egyik fő célja.
“Komoly kihívások elé állítom magam, mivel a pozíciómból adódóan ezzel segíthetek a csapatomnak győzni. Úgy érzem, hogy már most megdönthetem a rekordomat. Nem nagyon szoktam passzokat elejteni, szóval csak konzisztensen hozni kell a formámat és élni a kínálkozó lehetőségekkel”
– mondta az elkapó egy konferenciabeszélgetésen.
Thomas újoncként 92 elkapást jegyzett, amit 104, 125 és 149 elkapás követett, tehát eddig minden évben képes volt szintet lépni (a több elkapás természetesen a yardjainak a számán is megmutatkozott, tavaly már 1725 egységet gyűjtött). Négy év után már 470 elkapásnál jár, ami a negyedik legtöbb a Saints történetében és ilyen ütemben mindössze 2-3 év kell neki, hogy megdöntse Marques Colston 711 elkapásos rekordját.
A legtöbb elkapása egyébként Jerry Rice-nak van 1549-cel. Thomas jelenleg 117,5 elkapást átlagol, így folytatva – és elnézve a lassan 37 éves Larry Fitzgerald teljesítményét – 9 szezon alatt, 36 éves korára beérheti minden idők legjobbját.

Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: A Ravens hosszabbított Derrick Henryvel!
- Az egész szezonra elvesztette kezdő safetyjét a Ravens
- Cincinnati is draftot rendezne
- Mini-holdoutba kezdett a Packers legjobb falembere
- Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Triple Coverage #600
- Készen vagyunk? – Rams draftértékelő
- Két snapen múlott a Packers guardjának 2 millió dollárja
- Asante Samuel Jr. nyakműtéten esett át, legkorábban júliusban írhat alá valahová
- Az Eaglest Black Friday alkalmával, a Chiefst karácsonykor láthatjuk kiemelt idősávban
- A Browns kiváló linebackere kihagyja a teljes szezont – veszélyben a karrierje is
- A George Pickens hullámvasút
- Az őrület biztos jele – Bengals draftértékelő
- BREAKING: Megvan milyen meccsek lesznek idén Európában
- Trey Hendrickson egyre mérgesebb a Bengalsra
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on BREAKING: Derek Carr visszavonul!
- Csakeztne on A George Pickens hullámvasút
- Miloo on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Csakeztne on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- ThySoul on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Pedro44 on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Fetyke on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- atis123juve on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
OFF: ahhoz képest, hogy Thomas nem az a tipikusan nagydarab csávó, az a bicepsz félelmetes.
Az nem a bicepsz, hanem egy tároló rekesz az elkapott labdáknak.
Sérülés nélkül kell lejátszani 15 évet csúcsformában és akkor talán, de akkor sem biztos. Ez Jerry Rice.
Rice számai hihetetlenek.