A Carolina Panthers nagy újjáépítés elején jár, Matt Rhule főedző letarolta az eddigi építményeket és újakat kezdett el felhúzni a helyükre. Ez pedig azzal jár, hogy nagyon fiatal csapata lesz a Párducoknak idén, konkrétan magasan a legfiatalabb védelemmel fognak rendelkezni nem csak 2020-ban, hanem az elmúlt 10 évet is figyelembe véve – írja az ESPN.
Ha a második körös Jeremy Chinn ki tudja ütni Juston Burrist safety poszton, akkor a kezdő védők várható átlagos életkora 23,45 lesz (ha mégis Burris kezd, akkor 23,81), ez pedig bő három évvel kevesebb, mint a tavalyi ligaátlag (26,63) és még többel, ha az elmúlt 10 év átlagát nézzük (27).
2010 óta a legfiatalabb védelem a 2018-as Brownsé volt 24,8 évvel. Ez persze várhatóan nem vezet korai sikerekhez, a 2018-as Browns védelme 30. volt engedett yardokban, 31. engedett first downokban és 21. engedett pontokban.
A Panthers védelme ráadásul tavaly is elég gyenge volt már, 23. volt engedett yardokban és 31. engedett pontokban, futás ellen pedig DVOA alapján konkrétan a legrosszabb egység volt. A defense nagy átalakuláson esett át a holtszezonban és mindössze 4 játékos maradt meg a kezdőből, ráadásul egyikük, Kawann Short a szezon nagy részét sérültlistán töltötte, így az összeszokottság nem létező fogalom most a védőknél.
A Panthers egyébként a történelem során először mind a hét draftcetlijét védőre lőtte el a játékosbörzén. Kíváncsian várjuk, mire lesz képes első évében a Phil Snow által vezetett egység.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót