A nyárra egy újfajta játékot találtunk ki, ami valószínűleg a szezonkezdetig ki fog tartani reményeink szerint. Ennek a játéknak pedig az lesz a lényege, hogy megpróbáljuk minden csapatnál megtalálni az elmúlt évtized legjobb játékát.
A játék úgy fog kinézni, hogy az elmúlt évtizedből minden csapathoz kerestem 7 playt. Ezeket a playeket az alapján választottam ki, hogy mennyire voltak emlékezetesek, mennyire befolyásolták egy adott csapat szezonját, és mennyire történtek fontos pillanatokban. Értelemszerűen a playoff meccseken történt playek valamilyen szinten előnyt élveznek, de nem csak onnan válogattam.
Ebből a 7 playből lehet szavazni kettőre, amiről úgy gondolod, hogy szerinted e kettő közül érdemelné meg valamelyik az évtized játéka címet (azért kettőre lehet szavazni, mert az egy kevés a három meg sok. Illetve így kicsit többet kell gondolkodni).
Ezen a héten az NFC South csapatai érkeznek, ma pedig a Buccaneers kerül sorra.
Szavazni a Buccaneers playeire vasárnap este 19.00-ig lehet, ekkor fogom lezárni a szavazást. Eredményhirdetés majd hétfőn lesz, mikor már a csoport többi tagjánál is eldőlt melyik play nyert. Természetesen nem csak az adott csapat szurkolója szavazhat, sőt az lenne a legjobb, ha mindenki más is szavazna hiszen nem csak egy szurkolótábor számára lehet emlékezetes egy-egy play. Ha pedig úgy érzed szeretnéd megindokolni, mire adtál szavazatot és miért, vagy hogy szerinted mi maradt ki, akkor nyugodtan megteheted kommentben. Valahol az is a célja ennek a játéknak, hogy beszéljünk arról, mik is történtek az elmúlt évtizedben.
#1 Blount áttör a Packers védőkön – 2011 week 11
LeGarrette Blount elsősorban onnan lehet mindenkinek ismerős, hogy a Patriotsban ő futotta szét állandóan a Coltsot. Mielőtt azonban a Colts szurkolókat kergette az őrületbe, a Bucs színeiben is csinált pár nagy futást. A Packers védők tudják talán a legjobban, mennyire nehéz volt őt megállítani, egy játékon belül féltucat alkalommal próbálták földre vinni a futót, de mindannyiszor kudarcot vallottak.
#2 Doug Martin szétszedi a Raiders védelmét – 2012 week 9
Ha pedig Blount nem volt bevethető, akkor Doug Martin vette át a szerepét, aki a Raiders elleni meccset gyakorlatilag egymaga nyerte meg. Több nagy futása is volt Oaklandben, ide most a harmadik, leghosszabb TD-je került be.
#3 Mason Foster pick6 a Saints ellen – 2013 week 2
Drew Brees ritkán adja el a labdát. Ezt Mason Foster is tudta, és úgy volt vele, ha már kapott egy ajándék INT-et, akkor mindenáron visszafut vele, ki tudja lesz-e még ilyen lehetősége az életben. Alaposan meg keleltt dolgoznia ezért a TD-ért, de megérte.
#4 Winstont megállítják… ja mégsem. – 2015 week 13
A Buccaneers 1/1-ese nem azt hozta, amit vártak tőle, de azért nem is volt minden tekintetben kudarc a játéka. Többször is mutatott olyat, amit a szurkolók nem hittek el neki. A Falcons ellen például észrevette, hogy nincs senki szabadon, de futásra van hely. Egy idő után azonban a védők is észrevették őt, és lezárták előtte az utat. Ez azonban nem állította meg Winstont, így is megszerezte a first downt.
#5 Mike Evans egykezes sideline catch – 2016 week 9
Talán nem túlzás azt állítani, hogy Evans a Bucs történelmének legjobb elkapója. Bárkitől el tud szabadulni, és bármit el tud kapni. Még az sem baj, ha egy kézzel kell nyúlnia a labdáért. Az oldalvonal mellett. Miközben letarolja őt egy védő.
#6 Winstont sackelik… ja nem. – 2016 week 10
A Bears védők könnyen áttörtek a Bucs falán, és egyszerre többen is az irányítóra rontottak. Már gondolatban ünnepelték a sacket, de valamiért Winston nem volt hajlandó ezt elfogadni, és addig rohangált fel-alá, míg egy fél másodperc nyugta nem lett, amikor feldobhatta a labdát, amit aztán Evans elkapott.
#7 Fitzpatrick és DeSean Jackson a legelső játékból pusztít – 2018 week 2
DeSean Jackson az Eaglesnél már megcsinálta egyszer, hogy a legelső játékból egy nagy TD-t szerzett. Gondolta megcsinálja még egyszer, ezúttal az Eagles ellen. Fitzpatrick pedig örömmel segített neki ebben.
Szavazás:
Legfrissebb cikkeink
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
- Rájátszásba jutó csoportellenfelek csütörtök esti rangadója
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- atis123juve on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- atis123juve on Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- bjeela on Playoff Ranking #15
- bjeela on Playoff Ranking #15
- F.Krisztian on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Sigismundus on Playoff Ranking #15