Connect with us

Minden ami NFL

Az Évtized Játékai – Playoff 1. forduló

Az elmúlt hetekben sorra vettük az összes csapatot, és mindegyiknél megtaláltuk azt a játékot, ami az évtized legjobbja/legemlékezetesebbje volt. Most pedig eljött az idő, hogy ezek a playek egymással is megmérkőzzenek.

A playoff rendszer a megszokottól kicsit eltérően fog működni. Azt semmiképpen nem akarom, hogy 1v1 párharcok legyenek, mert ott biztosan a csapatszimpátia lenne az egyik legerősebb faktor. Így azt találtam ki, hogy hasonlóan az „alapszakaszhoz” több play fog megmérkőzni egymással, és egyszerre több szavazatot lehet leadni. Így kicsit jobban eloszlanak majd a szavazatok, és csökken a csapatszimpátia faktor.

A playoff első köre négy fordulós lesz, mind a négy alkalommal 8-8 nyertes play fog összecsapni, ahonnan 3 fog továbbjutni az elődöntőbe. Mivel 3 továbbjutó lesz, így szavazni is három playre lehet majd. Az egy fordulóba bekerülő 8 playt nagyon egyszerűen választottam ki, meghagytam az AFC-NFC vonalat, és észak-dél valamint kelet-nyugat tengelyen raktam egybe őket.

Ma az NFC West-East tengelyről érkeznek a játékok.

Szavazni szokásosan két napig lehet, tehát csütörtök este 19.00-kor fogok lezárni a szavazást. Eredményhirdetés vasárnap lesz, mikor a többi forduló is véget ért.

Seattle Sehawks: Bestquake

View post on imgur.com

Arizona Cardinals: Fitzgerald két playben eldönti a meccset

View post on imgur.com

St.Louis/Los Angeles Rams: Bailey átveri a Seahawksot a visszahordásnál

View post on imgur.com

San Francisco 49ers: Kittle végigcipeli a Saints védőket

View post on imgur.com

New York Giants: Odell Beckham egykezes TD-je

View post on imgur.com

Washington Redskins/Football Team: Maurice Harris egykezes TD-je

View post on imgur.com

Dallas Cowboys: Cole Beasley TD

View post on imgur.com

Philadelphia Eagles: Philly Special

View post on imgur.com

Szavazás:

6 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
6 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
d zoli
d zoli
2020-08-19 12:29

Henry visszamenőleg kitörölt minden futójátékot a téridő kontinuumból. Én ezekből csak hétre emlékszem.

Krisztian Fekete
Krisztian Fekete
2020-08-19 12:35

Bestquake. Legjobb földrengés. :D

LG
LG
2020-08-19 12:35

Ne már, ez nem ér, ezek közül képtelenség csak 3-at kiválasztani! :D

Krisztian Fekete
Krisztian Fekete
Reply to  LG
2020-08-19 12:53

Könnyebb, mint a Packersből volt kettőt. :D

Jarred
Jarred
Reply to  LG
2020-08-19 16:19

Már most ennyire nehéz? (Muhahah) Mi lesz majd veletek az elődöntő/döntő résznél, ahol a továbbjutottak közül kell választani? (BTW megértem. Itt még könnyű nekem a döntés, de egy másik fordulóban én is gondban leszek)

camillo 7777
2020-08-20 11:02

Sportszerű voltam. Mert OBJ elkapására is ment egy szavazat. Nem szeretem, de szép jelenet volt az ővé is.

6
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x