A Patriotsnál (is) lerágott csont, hogy mindenkinek meg kell küzdenie a helyéért akár a keretben maradásért, akár a kezdőbe kerülésért. Elméletben az irányító poszt sem kivétel, de azért az utóbbi közel 20 évben nem nagyon volt kérdés ezzel kapcsolatban a csapatnál, Bradynek nyilvánvalóan bérelt helye volt a kezdőben. Most viszont új helyzet állt elő, és ugyan legtöbben feltételezzük, hogy Cam Newton vezeti majd ki a támadósort a gyepre az alapszakaszban, Bill Belichick szerint ezt ki kell érdemelnie, meg kell dolgoznia érte.
“Ez pont ugyanolyan hely a csapatban, mint mindegyik másik. Még messze vagyunk a döntéstől, meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok. Nem tudom befolyásolni, hogyan teljesítenek a játékosok, ez rajtuk múlik. Mindenkinek megadjuk a lehetőséget és meglátjuk, mi történik.”
– mondta a főedző, via ESPN.
Newton mellett ugyebár a tavalyi negyedik körös Jarrett Stidham a másik reális opció – mindketten az Auburn egyetemre jártak egyébként. Rajtuk kívül a veterán Brian Hoyer és a draftolatlan újonc Brian Lewerke van még rosteren QB poszton.
Az irányítóhelyzet mellett azt is érdekes lesz figyelni, hogy hogyan kezeli Belichick és a csapat a szezont kiülő játékosok (Marcus Cannon, Patrick Chung, Dont’a Hightower) elvesztését. A főedző elmondta, hogy tiszteli és 100 százalékosan támogatja mindegyikük döntését.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Hogy hiányoztak már ezek a sajtómegjelenések, és az előre meg nem jósolható válaszok :)
Ezek a Belichick-nyilatkozatok olyanok, mint a Jókai-regényeknél, amikor elindul a szereplő, és átlapozhatod a következő 5 oldalt, mert abban csak masszív tájleírás lesz, ami a történet szempontjából lényegtelen. Hát valószínűleg enélkül a BB-nyilatkozat nélkül is elindult volna az augusztus…
A fejemben Belichick hangon olvastam föl. Pár sor az egész, de kellett a kávé.
Fekete István Jókainak: Hold my beer :D