Connect with us

Hír

Egy százalék alatt a pozitív tesztek aránya, de marad a napi tesztelés szeptember 5-ig

Jól alakulnak az edzőtáborok az NFL-ben, már ami a koronavírus megfékezését illeti, hiszen nagyon kevés pozitív teszt született az elmúlt két hétben. A keddi napig összesen 109.075 tesztet végeztek el, ennek 0,46 százaléka volt pozitív, és ha csak a játékosokat vizsgáljuk, akkor 0,81% ez az arány, írja Tom Pelissero.

Persze nem a legjobb így kalkulálni, hiszen az egyes játékosokon minden nap végeztek tesztet, de a 2840 játékosból csak 53 új pozitív teszt került ki, és ebben benne vannak a fals pozitívak is. És még így nézve is két százalék alatt van a fertőzöttek aránya (1,86%), ami szintén kiváló adatnak mondható. Nem csak a játékosokat, hanem az első- és második szintre tartozó dolgozókat is tesztelik, velük együtt 9983 emberből 170 új pozitív tesztet mutattak ki, ez 1,7%-ot jelent. Dr. Allen Sills, az NFL főorvosa nem tud róla, hogy bárkinek is komolya tünetei lettek volna eddig, emellett azt is megjegyezte, hogy kicsit meglepődött a kevés pozitív teszten, de nyilván örül ennek.

Az edzőtábor előtt az NFL és az NFLPA egyébként abban egyezett meg, hogy két hétig napi tesztelés folyik majd, és ha 5% alatt lesz a pozitív tesztek aránya, akkor utána kétnapi tesztelés következik, azonban most úgy határozott a liga, hogy szeptember 5-ig megtartja a napi tesztek elvégzését.

9 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
9 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Fetyke
Fetyke
3 years ago

Lesz szezon!

Sőt! Azt olvastam, hogy Dallasban egyenesen abban gondolkodnak, hogy nézők előtt játszanák a meccseket már a kezdetektől. Ellenben a Packers első két hazai meccsén viszont biztosan nem lesznek nézők. Na ezt lesz érdekes összeegyeztetni…

László
László
Reply to  Fetyke
3 years ago

Dallasban nézők előtt? Jelenleg Texas az egyik legfertőzöttebb állam, nem hiszem hogy engedélyezni fogják nekik, hogy nézőket engedjenek be.

d zoli
d zoli
Reply to  László
3 years ago

Reporter Charles Robinson of Yahoo! Sports reported some speculation on how the NFL will go about putting fans in the stands as the pandemic rages on. The idea is apparently to seat parties as big as 10 or 15 people together and have them socially distance from other parties in the stands. The Kansas City Chiefs, New England Patriots, and the Cowboys are reportedly iron out the details now.

Fetyke
Fetyke
Reply to  László
3 years ago

Hidd el magam is csodálkoztam, amikor ezt olvastam. De mindezt nyilván maga a csapat szeretné, aztán, hogy mi lesz belőle a valóság az már nyilván nem csak rajtuk múlik.
Bár gyanítom, hogy ez tagállami döntés lesz, és nem feltétlenül szakmai alapon fogják azt meghozni, hanem sokkal inkább politikai és gazdasági megfontolásból. Texas pedig republikánus állam…
Csak halkan jegyzem meg, hogy ha jól tudom akkor Floridában most is nyitva tartanak a strandok és a szorakozóhelyek.

d zoli
d zoli
Reply to  Fetyke
3 years ago

Nyelik is azt a jóságos gec… (uristen @menny.hu)

A megfelelő szaksajtóban vért hánynak ha pl a maszk, vagy nyitvatartási korlátozás szóbakerül.

László
László
Reply to  Fetyke
3 years ago

Egyértelműen tagállami döntés lesz mindenhol, ezért is kell mindenhol mindenre felkészülni. Az MLB-t szoktam nézni és ott jelenleg mindenki üres stadionokban játszik.

camillo 7777
3 years ago

Senkinek nincs komoly tűnete. Akkor mitől is félünk?
Oké, hogy nézők nem lesznek, de bika sportoloknál ez nem tétel.

d zoli
d zoli
Reply to  camillo 7777
3 years ago

Teljesen igaz. Nincs apjuk, anyjuk, párjuk, gyerekük akiket mi szórakozásból néznénk. A buszsofőrt, velük egy szállodában lakót, boltost, pincért még annyira sem nézzük. Akkor meg nincs itt semmi látnivaló ugye?

camillo 7777
Reply to  d zoli
3 years ago

Senki nem mondta ,hogy ne védekezzenek a vírus terjedése miatt.
Aki félti a családtagját joga és lehetősége van itélkezés nélkül kiülni a szezont.
Csináljanak meg mindent, ami megnyugtatja őket.
De kérlek mond el ,hogy ők mennyivel veszélyezettebbek ,mint én aki az egész vírus helyzet alatt dolgozott és napi 100 emberrel találkozott.
Az én gyerekem és feleségem, mennyivel volt és van biztonságosabb helyzetben ,mint az ő családja?
Nem akarom elbagatelizálni , de a hisztériát se kell kelteni.

9
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x