Connect with us

Hír

Gerald McCoy és három másik játékos is súlyos sérülést szenvedett

Ennél hétfőbb nem is lehetne a mai nap: négy játékos is súlyos sérülést szenvedett, hárman közülük ráadásul átlagon felüli kezdők.

 

A legnagyobb kieső Gerald McCoy. A Bucs és Panthers korábbi DT-je a Cowboys egyik edzésén szenvedett súlyos sérülést (elszakadt a térdkalács feletti ín (quadriceps-ín) a jobb lábában), ami azt jelenti, hogy a 2020-as szezonjának annyi (via NFL Media). A védő idén írt alá három évre 18 millió dollárért a dallasi csapattal.

Csoporton belül maradva: az Eagles idén 3 évre 39 millió dollárért igazolt DT-je, Javon Hargrave több hétre partvonal mellé kényszerült egy felsőtest-sérülés miatt. Mellette Derek Barnett, Jason Peters és JJ Arcega-Whiteside is összeszedett egy kisebb sérülést.

A Bengals idén 3 évre 42 millióért leigazolt cornere, Trae Waynes is hosszú időre kidőlt. A védőnek meg kellett műteni a mellizmát, hónapokra kidőlt (via NFL Newtork).

Végül, de nem utolsó sorban pedig a 49ers tavaly harmadik körös elkapója, Jalen Hurd dőlt ki egész évre egy ACL-sérürlés miatt. A fiatal elkapó már tavaly sem tudott sérülés miatt pályára lépni, a lehető legrosszabbul kezdődik az NFL-es karrierje.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!