Kisebb meglepetésre a Jets kivágta a kezdő guardját, Brian Winterst, írja Adam Schefter. A lépéssel 7,2 millió dollárt szabadított fel a csapat, a veterán játékos helyét pedig az idén évi 3,5 millió dollárért igazolt Greg Van Roten veheti át.
Winters 2013-ban harmadik körös pick volt. Soha nem volt egy sztár, de hét év alatt így is 89 mérkőzésen lépett pályára, 79-szer kezdett is. Tavaly mindössze kilenc meccsen lépett pályára, de 2014-ben, 2016-ban és 2017-ben is IR-en fejezte be a szezont.
A 29 éves játékossal nem voltak megelégedve New Yorkban, sem a vezetők, sem a szurkolók, játéka nem is adott okot ra, hiszen a gyengébb kezdő guardok közt tarthattuk őt számon. A helyét átvevő Van Roten az utóbbi két évben egy kicsit jobban teljesített pass protectionben, de azért a világmegváltást tőle sem lehet várni a Jets gyenge falában.

Legfrissebb cikkeink
- Aaron Rodgers helyett Ryan Tannehill lehet a befutó a Vikingsnál?
- A Patriots az utolsó utáni pillanatban győzte meg Milton Williamst
- A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
- Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- Vitorlákat középmagasra fel! – Buccaneers-FA értékelő
- A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
- Újabb tackle-t igazolt a Texans
- Ismét a Saintsben Brandin Cooks
- Rodgers 6 órán át egyeztetett a Steelersszel, szerződés nélkül távozott
- Megvan a Giants új irányítója: Jameis Winston
- Se gáz, se fék, csak elpöfögünk, amíg meg nem állunk – Saints FA-értékelő
- Mégsem akarunk nyerni? – Lions FA-értékelő
- Elég csapatbarát lett Tee Higgins szerződése
- A Seahawks rávette pass rusherét egy fizetéscsökkentésre
- A Browns igazolta le a piac legjobb elérhető guardját
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
- ThySoul on Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- mihaszna on Vitorlákat középmagasra fel! – Buccaneers-FA értékelő
- Cseh Tibor on Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- ThySoul on Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- Cseh Tibor on A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
- Cseh Tibor on Megvan a Giants új irányítója: Jameis Winston
- dr.baji on A legújabb kisebb igazolások egy csokorban