A Jacksonville Jaguars egy évre leigazolta Bruce Millert. A 49ers korábbi fullbackje négy év kihagyás után tér vissza, így újra együtt dolgozhat majd Trent Baalke-vel, aki annak idején draftolta őt, most pedig a személyzetért felelő igazgató Jacksonville-ben.
A 33 éves játékos hetedik körös pick volt 2011-ben és egészen 2015-ig erősítette a csapatot. Ez idő alatt 76 elkapásból 734 yardot és három TD-t szerzett, illetve 28 futásból 62 yardja és egy TD-je volt.
Összességében jó játékot nyújtott, a 49ers adott is neki egy 3 éves hosszabbítást 2014-ben, de a pályán kívüli balhéi miatt nem töltötte ki a kontraktust. 2016-ban őrizetbe vették, miután megtámadott két férfit, egy 70 éves apát és a középkorú fiát. A 49ers az eset után azonnal elbocsátotta, azóta pedig nem volt csapata.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Látom, minőségi játékosokkal akarják megtölteni a keretet. 🤨