Szombat reggeli rövidhíreink következnek (via PFT).
Az NFL három mérkőzésre eltiltotta a Lions safetyjét, Jayron Kearse-t, mivel vétett a tiltott szerekkel kapcsolatos szabályzattal szemben. Az edzőtáborban részt vehet, azonban az alapszakasz kezdetével távoznia kell új csapatától. A Vikingst elhagyó játékos egy évre írt alá Detroitba, elsősorban a speciális egységben hasznos.
A Billsnél sérülést szenvedett a kezdő jobb oldali guard, Jon Feliciano, és meg is kellett műteni a mellizmát. Ez általában több hónapnyi rehabilitációval jár, így akár a teljes szezont is kihagyhatja – de az biztos, hogy jó ideig nem áll majd a csapata rendelkezésére.
A PAC-12 bejelentette, hogy csak konferencián belüli mérkőzéseket rendeznek idén és a szezon kezdetét is kitolják szeptember 19-re. A bye weekeket is úgy alakítják ki a 10 meccses szezonban, hogy az esetleges elmaradt meccseket pótolni lehessen. A konferencia döntőjét egyébként majd Las Vegasban rendezik a Raiders új stadionjában.
A Chiefs PUP (Phisically Unable to Perform) listára tette a safety Juan Thornhillt és a támadófalember Martinas Rankint is. Előbbi az alapszakasz utolsó fordulójában szakította el térdkeresztszalagját, utóbbi novemberben került sérültlistára a térdkalácsa miatt. A PUP listáról bármikor lekerülhetnek, amit átmennek egy orvosi vizsgálaton. Ha az alapszakasz kezdetén is rajta maradnak, akkor ki kell hagyniuk hat mérkőzést.
A Texans szintén PUP listára tett két játékost a cornerback Gareon Conley és a linebacker Dylan Cole személyében. Előbbi bokaműtéten esett át, utóbbi térdszalagszakadást szenvedett korábban.
A Jetsnél is PUP listára kerültek ketten: a csereirányító Joe Flacco és a linebacker Avery Williamson. Előbbinek nyakműtéte volt tavaly még a Broncos színeiben, utóbbi a teljes szezont kihagyta térdszalagszakadás miatt.
A Broncos kivágta Jeff Heuerman tight endet. Nem meglepő lépés, ugyanis Noah Fant tavalyi draftolása után idén a csapat leigazolta Nick Vannettet a posztra, illetve draftolta még Albert Okwuegbunamot, így nem maradt hely minden tight endnek. Heuerman öt szezon alatt 63 elkapást, 678 yardot és 5 TD-t szerzett.
A Raiders várhatóan leigazolja a futó Jeremy Hillt, aki 2018 óta nem játszott az NFL-ben. A korábbi második körös játékos négy évet húzott le a Bengalsnál, majd egy évet a Patriotsnál töltött.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót