A Patriots leigazolja Lamar Millert, már csak a fizikai felmérők maradtak a szerződés véglegesítéséhez, jelentette be a játékos ügynöke. A futó egy ACL-szakadásból tért vissza, egészségesen sokat segíthet a támadósornak. A szerződésének részletei egyelőre nem ismertek.
Miller 2012-ben a Dolphins 4. körös pickje volt. Négy évig volt a csapat játékosa, soha nem volt 4-esnél rosszabb átlaga, 2014-ben 1099 yardig és nyolc TD-ig jutott. Az újoncszerződése lejárta után a Texanshoz igazolt 2016-ban. A tőle megszokott korrekt játékot Houstonban is hozta, három év alatt 2 934 yardot és 13 TD-t szerzett (összesen négy meccset hagyott ki ez idő alatt), illetve elkapásokban is használható volt.
A tavalyi szezont teljesen kihagyta a már említett térdsérülés miatt, de még mindig csak 29 éves, lehet benne 1-2 jobb év.

Legfrissebb cikkeink
- Hét nemzetközi meccs lesz idén az NFL-ben
- Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Az idei drafton elkelhet minden idők legnehezebb játékosa
- A jövő sztárjai – Abdul Carter
- Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- katonadani on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Kopi3.14 on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
ez jó lesz :D csak legyen szezon
Jó igazolásnak tűnik. 🙂