Connect with us

Érdekességek

A Lions az első csapat, ami egymás után négyszer kapott ki 10+ pontos előnyből

Matt Patricia érkezése előtt a Detroit Lions volt az a csapat, amit soha nem lehetett leírni, mert Matt Stafforddal a fedélzetén képes volt 2-3 labdabirtoklásnyi hátrányból is bármikor visszajönni. 2016-ban például a csapat nyolc meccset is úgy nyert meg, hogy a negyedik negyedben hátrányból fordított, ami minden idők legtöbb comebackje egy szezonon belül. Most a Lions elmondhatja magáról, hogy az első csapat, ami egymás után négyszer is ki tudott kapni 10+ pontos előnyből.

A Lions 14-3-ra is vezetett vasárnap a Packers elleni meccs első félidejében, ennek ellenére 42-21-re nyert végül a Green Bay. Múlthéten 17 pontos előnyt sikerült leadni, ráadásul a Mitch Trubisky vezette Bears ellen a negyedik negyedben. A tavalyi szezonzárón 10-0-ról sikerült 23-20-ra kikapni, szintén a Packers ellen, illetve azt megelőzően a Broncos is egy 10 pontos hátrányt dolgozott le a negyedik negyedben.

Múlt héten megkérdezték Patriciát, hogy mégis miért ilyen szerencsétlen a csapat. Azt mondta, nem érti a kérdést, hisz még anno ő volt a védőkoordinátora annak a Patriotsnak, ami egy meccsvégi INT-vel legyőzte a Seahawkot a Super Bowlon, tehát békén lehet hagyni.

12 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
12 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Fetyke
Fetyke
3 years ago

“…hisz még anno ő volt a védőkoordinátora annak a Patriotsnak…”
:DDD
A baj csak az, hogy ott és akkor az csak egy névleges állás volt.
:DDD

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  Fetyke
3 years ago

Ő nem így gondolja és szemlátomást nagyon elégedett magával:
“I don’t think so, I think I have one of the biggest plays in the 4th quarter in the history of the NFL where I think I did a pretty good job, so I don’t think it’s that” said Patricia.

bjeela
bjeela
3 years ago

Az ember azt hinné, hogy BB mellett el lehet tanulni a mesterség fortélyait, de nem. Bill O’Briant és Mike Vrabelt leszámítva egyik sem volt képes pozitív mérleget felmutatni és ők sem a legélesebb kések a fiókban, bár Vrabel ügyes fiú. Még Nick Saban sem, aki legalább az egyetemi fociban sztár lett, de az NFL-ben szintén beégett.

atis123Juve
atis123Juve
Reply to  bjeela
3 years ago

Hát attól, hogy Picassonak adogatod az ecsetet még nem leszel Picasso

bjeela
bjeela
Reply to  atis123Juve
3 years ago

De legalább az alapokat ellesné a nyomorult, de az sem sikerült neki. Szerintem az ecsetet sem foghatta meg…

Vicgeordie
Vicgeordie
Reply to  bjeela
3 years ago

Flores sem tűnik reménytelennek, csak ő a szarból várat folyamatnak még a szagosabb végén jár…

Tizenkettes
Tizenkettes
3 years ago

Patricia szerintem nem volt egy nagy szám védőkoordinátorként. Ez a kép pedig… Csak azért, mert ugyanúgy a füle mögé pakolja a ceruzát, még nem lesz belőle is Bill Belichick.

d zoli
d zoli
3 years ago

Adam Gase meg Peyton OC – ja volt a rekordszezonban. És tökéletes csőd. Szakszóval unmitigated disaster. Tehát Döncit és Gülümacit is békén lehet hagyni. Ha majd nem lesznek csapatnál. Addig meg bírja már el az arcuk ha a hülyeségeiket fölhánytorgatják.

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
3 years ago

Ne ferdítsünk, Józsi, sokkal “szerényebben” nyilatkozott:
“…. I think I have one of the biggest plays in the 4th quarter in the history of the NFL where I think I did a pretty good job, …..”
Kb. ….azt gondolom, hogy az enyém volt az NFL történetének egyik legnagyobb játéka a 4. negyedben, ahol azt gondolom, hogy nagyon jó munkát végeztem, …

Tiglát Pilészer
Tiglát Pilészer
3 years ago

No de, hogy most milyen szerencsétlen a Lions, ahhoz mi köze van annak, hogy egyszer, több éve milyen szerencsés volt a Patriots?
Lehetséges, hogy egy ennyire illogikus válasznak (amit Patrícia mondott) is köze van ahhoz, hogy most ennyire szerencsétlen a Lions?

Lecc Go Pecc
Lecc Go Pecc
3 years ago

Azért szerencsétlen a Lions mert évek óta van egy jó irányítójuk és nem tudtak találni egy normális edzőt aki fel tudna építeni köré egy normális csapatot…. A vereségek meg ennek a szerencsétlenkedésnek a következményei.

Kopi3.14
Kopi3.14
3 years ago

comment image

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

12
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x