Connect with us

Hír

A Rams hosszabbított Robert Woodsszal

Cooper Kupp után a Rams másik top elkapója, Robert Woods is megkapta a jól megérdemelt hosszabbítást, állítja több forrás. A hírek szerint 4 év alatt 65 millió dollárt kereshet (ösztönzőkkel maximum 68 milliót), amiből 32 millió dollár garantált. A 16,25 millió dolláros átlaggal a tízedik legjobban kereső elkapó lett a ligában az új pénzt tekintve.

Woods 2. körös volt a 2013-as drafton, a Bills választotta ki. Buffalóban nem volt rossz, de soha nem szerzett 700 yardnál többet, nem tűnt jobbnak, mint egy korrekt 2-3. számú elkapó. Ehhez képest az 5 éves, 34 milliós szerződés, amit a Ramstől kapott 2017-ben, minimum túlzásnak tűnt.

Sean McVay azonban csodát művelt vele, az elmúlt három évben 43 meccsen lépett pályára, 232 elkapásból 3134 yardot és 13 TD-t szerzett, plusz a rájátszásban is gyűjtött 26 elkapásból 314 yardot. Idén is erősen kezdett, a Cowboys ellen 6 elkapásból 105 yardot termelt, óriási szerepe volt a csapata győzelmében.

Woods eredeti szerződés még két évig volt érvényes, összesen 16 millió dollárt keresett volna. A hosszabbításnak köszönhetően tehát a következő hat szezonra magához láncolta a Rams.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!