Komoly veszteség érte a Cincinnati Bengalst: a csapat kezdő tight endje, CJ Uzomah elszakította az Achillesét, így kihagyja a szezon hátralévő részét (via PFT). A pótlását Drew Sample-lel és Cethan Cartherrel oldhatja meg a csapat.
Uzomah 2015-ben ötödik körös pick volt. Újoncként csak öt meccsen lépett pályára és egy elkapása volt négy yardért, majd folyamatosan egyre nagyobb lett a szerepe. A legjobb évében 43 elkapást, 439 yardot és három TD-t jegyzett, ami távolról sem elit, de egy korrekt kezdő szintnek megfelel. Az idei évet is jól kezdte, két meccsen 87 yardot és egy TD-t jegyzett, úgy tűnt, hogy az eddigieknél nagyobb szerepe lehet a támadósorban.
A jelenleg élő szerződése a 2021-es szezon végéig érvényes. Jövőre 4,75 millió dollárt kereshet, de ebből egy cent sem garantált, így majd alaposan meg kell küzdenie a csapatban maradásért.

Legfrissebb cikkeink
- Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Kihagyja a szezon elejét a liga (egyik) legjobb támadófalembere
- Különös sztorija van Amon-Ra St. Brown mezszám-választásának
- 240 ezer dollárt csaltak ki a Vikings tavalyi elsőkörösének zsebéből
- Top10 belső védőfalember az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 pass rusher az NFL-ben dolgozók szerint
- Különleges tehetséget talált a Patriots – long snapper poszton!
- Terry McLaurin elégedetlen a Commandersszel, nem haladnak a tárgyalások
- Chase Claypool élete formájában van, és kész visszatérni az NFL-be
- Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Asante Samuel apja úgy beszólt a Dolphinsnak, hogy ebből aligha lesz igazolás
- Breakout játékosok 2025 – AFC North
- Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Cousins a Penix-választásról: Úgy éreztem félrevezettek
Legutóbbi hozzászólások
- vanekur on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Cseh Tibor on Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Kopi3.14 on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- LaszloSzollosi on Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Loosername on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Sigismundus on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- bjeela on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Csakeztne on Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
Cinciben értenek a TE-k egészségesen tartásához…
Is.